JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt tartalmi részekkel foglalkoznék, két technikai jellegű dolgot kell hogy szóvá tegyek. Nem szeretnék személyeskedni, de el kell hogy mondjam, Kosztolányi képviselő úr, az önkormányzati bizottság kisebbségi álláspontjának előadója azt mondta itt, hogy a bizottság többségi véleményének ismertetője, Jauernik István, aki nincs a teremben. Képviselő úr, ez nem így van, az önkormányzati bizottság többségi véleményének előadója nem Jauernik István volt, a bizottsági ülésen a bizottság nem így döntött. Kérem, ellenőrizze vissza és korrigálja!

A másik: többször elhangzott, hogy több törvény futott. Keller úr nagyon pontosan elmondta, én szeretném még egyszer megismételni: a legelső indítvány, amely a köztisztviselői törvény módosítására irányult, a 15199. számot viselte, ennek az előterjesztője Keller László és Jauernik István. Ezt követően 15631. számon Tóth Károly képviselő úr tett egy önálló indítványt. Mind a két önálló indítványt az önkormányzati bizottság megtárgyalta, tárgysorozatba vette, és általános vitára alkalmasnak tartotta.

Éppen azért, hogy a parlamentben egyszerre ne folyjon ugyanannak a törvénynek a módosításáról szóló két törvényjavaslat tárgyalása, ne legyen két általános, két részletes vita, a benyújtó képviselők egy törvényjavaslatba foglaltuk a két önálló indítványt. Ennek a száma 15821, ennek a törvényjavaslatnak az általános vitája folyik. Teljesen megegyezik a két törvényjavaslat, az indoklásban van egyetlenegy szó eltérés, azaz egy szó tévedésből került bele, ha azt kifogásolná valaki, annak igaza van, de úgy érzem, nem zavaró olyan mértékben, ami összekeverné a dolgokat.

Sajnálatos módon bizottsági ülésen a bizottsági ülést vezető elnök úr belekevert egy másik törvényjavaslatot is, amit Németh Erika és Simon Gábor nyújtott be, ez az egyes foglalkoztatatási törvényekkel összefüggésben volt. Ennek is van egy köztisztviselői és közalkalmazotti része, de teljesen tévedésből és csak az elnök úrnál keveredett össze ez a két indítvány.

Ennyi bevezető után a tartalmi részről: a vita során kiderült, hogy a jegyzők javadalmazását, minősítését illető javaslatunkkal tulajdonképpen egyetértés van, egyetlenegy olyan ellenvélemény se hangzott el, amely kifogásolná ezt a dolgot. A kormány álláspontjával szemben van nézetkülönbségünk. A bizottsági ülésen áprilisban az előterjesztők nevében azt az álláspontot képviseltem: ha a kormány által beterjesztett köztisztviselői törvény módosítása a parlamenti menetrendbe úgy kerül beiktatásra, hogy az még ezalatt a tavaszi ülésszak alatt elfogadásra kerül, akkor mi nem tartjuk fontosnak a mi törvényjavaslatunkat. Ma már, május közepén még nincs a parlament asztalán ez a törvényjavaslat. Azt gondolom, elég nagy biztonsággal vélelmezhető, hogy abból az első félévben nem lesz törvény.

Képviselőtársaim pontosan tudják, hogy egy éve működnek kistérségi települési önkormányzatok kistérségi társulásai. Egy éve vannak jegyzők abban a helyzetben, hogy jelentősen megnőtt az ő feladatuk. Ez év május 15-éig kell azon kistérségi társulásoknak benyújtani a pályázatukat, ahol még nem alakultak meg. Az eddigi számok, adatok azt bizonyítják, hogy igen nagy fokú a lefedettsége a megalakult kistérségi társulásoknak, tehát nagyon sok jegyző van abban a helyzetben, hogy már a megalakulás előkészítésénél és a működtetésénél is többletfeladatokat látnak el. Ezért azt gondolom, nagyon fontos, hogy ezen jegyzőknek a munkáját ismerjük el, a törvény adjon rá lehetőséget, hogy ezen jegyzők munkáját anyagilag is az ottani kistérségi társulások ismerjék el. Ezért tartjuk nagyon fontosnak, hogy ne várjuk be a kormány javaslatát, amelyből legkorábban 2006. január 1-jétől lehetne valami.

Azt gondolom, hogy a jegyzők közigazgatási gyakorlatának - és a vita során most már a képesítés is napirendre került - kérdését vitassuk meg, és előterjesztők mind a hárman itt vagyunk, azt mondtuk, azt beszélgettük meg, hogy készek vagyunk egy alapos elemzésre, akár a szigorításra is, ha az jó célt szolgál. Pontosan tudom, hogy teljesen más a helyzet, mint tizenöt évvel ezelőtt, akkor bizony - főleg a kistelepüléseken - nagy volt a hiány a felkészült szakemberekből. Ma már más a helyzet. Alakítsuk ezt a helyzetet az élethez, tekintsük át a képzettséget és a gyakorlatot.

Ha kell, mi partnerek vagyunk szigorító szabályok meghozatalának megvitatásában is, csak azt kérem képviselőtársaimtól, hogy helyből ne utáljuk el a törvényt, ne ítéljük el. És Kosztolányi úrnak: nem személyeskedés, de ha egy képviselő a parlamentbe hoz egy törvényjavaslatot, arra, azt gondolom, nem illő azt mondani, hogy mutyizás. Képviselő úr pontosan tudja, hogy a mutyizás éppen az, amikor nem nyilvánosan folyik a dolog. Amikor itt mi, képviselők kiállunk, és azt mondjuk, hogy ezt szeretnénk, és nem titkoljuk, hogy van ilyen probléma Böhönyén vagy Békéscsabán, akkor, azt gondolom, erre nem jó szó az, hogy mutyizás.

(15.50)

Úgyhogy én azt gondolom, hogy szakmailag nézzük meg a dolgot. Kovács Zoltán bizottsági elnök úrnak is azt ajánlottam, hogy készítsünk bizottsági módosító indítványt, hogy ez ne legyen köthető egyik vagy másik oldalhoz. És ha meg tudunk egyezni, akkor én azt gondolom, hogy az önkormányzatok előnyét látják ezen törvény módosításának.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu