KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Kovács Zoltán képviselő úr megszólalására szeretnék néhány gondolattal reagálni. Azt mondja a képviselő úr, hogy nem tudtuk, mit akarunk. Pontosan tudtuk, hogy mit akarunk. Ha megnézi és összeveti, ahogy már arra utaltam az expozéban, azt a két törvényjavaslatot, amit Tóth Károly készített egyik részről, a másik részről pedig én Jauernik képviselőtársammal, a két törvényjavaslat pontosan azt tartalmazza külön-külön, amiről most tárgyalunk. De úgy ítéltük meg, hogy egyszerűbb a tárgyalás úgy, ha ezt összevonjuk. Ha megnézte volna képviselő úr, vette volna a fáradságot, hogy megnézi, mit tartalmaz az összevont törvénymódosító javaslat és a másik kettő külön, akkor rájött volna arra, hogy itt pontosan ugyanazokat a törvényi rendelkezéseket kívántuk módosítani.
Ami az illetménykiegészítés emeléséről, illetve a csökkentéséről való döntést illeti, tisztelt képviselő úr: volt egy hosszú ideje tartó gyakorlat, hogy aki a teljesítménykövetelményeket szabja, aki értékeli, annak a kezében volt az emelésről, illetve csökkentésről a döntés. Ez volt egy korábbi gyakorlat, ez megváltozott ebben az évben, és ezt a változást igazából nem vitattuk meg, valószínű, úgy ment végig a Házon, hogy érdemi vita erről nem folyt. Mi meg azt mondjuk, hogy az a kialakult gyakorlat, ami egyébként a gazdasági életben is követhető gyakorlat, hogy aki követelményeket tud szabni, az értékeljen, az ebben az esetben is igaz.
Várni persze lehet, de a feladatok sem várnak a jegyzőkre. Mi azért mondjuk azt, hogy most kell lépni, mert a feladatok is most jelentkeznek, és nem majd fél év múlva vagy egy év múlva. Úgy gondolom, mi vagyunk abban a helyzetben, hogy tudjunk változtatni, és kell változtatnunk. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés