DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy tudom, Katona államtitkár úr vezette a Központi Statisztikai Hivatalt, ezért most a Központi Statisztikai Hivatal adatait mondom: három év alatt 62 500-zal nőtt a munkanélküliek - nem a munkahelyek! - száma. Az államadósság három év alatt 4300 milliárd forinttal nőtt. Hiába mutogat, államtitkár úr, ezek KSH-adatok! És a reálkeresetek is - szintén a KSH szerint - egy százalékkal csökkentek a tavalyi esztendőben, vannak olyan foglalkozási csoportok, ahol 3-4 százalékkal.
Amiért igazából szót kértem, az Katona Kálmán miniszter úr teljesítménye (Közbeszólások az MSZP soraiból. - Dr. Katona Tamás: Az a ti miniszteretek volt! - Kovács Kálmán, bocsánat, elnézést a névtévesztésért -, Kovács Kálmán SZDSZ-es miniszter, aki próbált igazmondás dolgában leckét adni Varga Mihálynak. Ezeket az adatokat az ő figyelmébe is ajánlanám.
De hát ki is az, aki igazmondás dolgában próbál másokat kioktatni itt az Országgyűlésben? Az a Kovács Kálmán, aki azokat az úgynevezett kakaóbiztos számítógépeket 1 millió 77 ezer forintért szerezte be, a piaci ár kétszereséért. Ráadásul a későbbiekben kiderült, hogy az IBM, amelyik ezeket a számítógépeket gyártja, egy jótékonysági program keretében ingyenesen osztogatja ezeket a gépeket világszerte, és az elmúlt években 18 500 gépet adtak ingyenesen oda különböző közintézményeknek. Meg fognak lepődni: Magyarországra is jutottak ilyen számítógépek ingyenesen az elmúlt öt évben, összesen 130 darab. Egy újságíró felhívta az IBM amerikai központját, és ott Clint Roswell az újságírók kérdésére a következőt mondta: Állami szereplő nem szokott a jótékonysági programban ingyenesen igényelhető számítógépeket piaci alapon vásárolni.ö
Ezek után Kovács Kálmán SZDSZ-es miniszter oktat ki bennünket igazmondásról? Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kicsit szerényebben! (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés