DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Van egy magyar mondás: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Mivel magyarok ülünk itt benn, ezért okkal feltételezhetik ott szemben, hogy ha hazugságokkal, személyeskedésekkel megtámadnak bennünket, állítván, hogy minden fekete, akkor majd mi úgy reagálunk, hogy minden fehér. De azt gondolom, az, hogy fekete, nem igaz. Ennek megfelelően én még az önök akarata ellenére sem fogom mindenről azt állítani, hogy fehér, mert az sem lesz igaz.

Bár az én hitem nem vallásos, de mégis inkább egy keresztényi értéket ajánlok a figyelmükbe, magam is eszerint szeretnék most viselkedni: ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel! Bár, ha megnézem azt a követ, amit mint vádakat megfogalmaztak az eddigi vita során, kicsit elképedve ülök. Leggyakrabban az hangzott el persze, hogy az a baj, hogy a kormány nem tartotta be az ígéreteket. Egy másik, ugyancsak ellenzéki vélemény szerint az a baj, hogy a kormány betartotta az ígéreteit, és ezáltal fölélte a jövőt. Döntsék már el, uraim! (Halász János: Ügyesen csúsztatsz.) De ha önök is inkább arra a valóságos megközelítésre helyezkednének, hogy olyan nincs, hogy valami mindig csak jó vagy csak rossz, hanem vannak jó és rossz dolgok, és ezeket a maguk helyén megbeszéljük, mert meg akarjuk oldani a létező problémákat, akkor valószínűleg közelebb jutnánk a vitanapjelleghez is.

Őszintén örültem, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr néhány napja az EU-csatlakozás értékelése kapcsán elmondta, hogy az ország látnivalóan zökkenőmentesen csatlakozott az Európai Unióhoz, és ebben szerepe van mindazon kormányoknak, akik eddig ez ügyben bármit is tettek. Elmondta ugyanakkor azt, hogy ez a megállapítás nem igaz, és tulajdonképpen egyetlenegy területre nem igaz, ez pedig a magyar mezőgazdaság. Azt gondolom, hogy ez mindannyiunk számára tudottan, sajnálatosan, de így igaz.

Szeretném ugyanakkor fölhívni a figyelmüket, hogy egy három évről szóló vitanap sem feledtetheti el: az, hogy ebben az ügyben nem volt zökkenőmentes az Európai Unióhoz való csatlakozásunk, a sikerekhez hasonlóan nem egy kormány sikertelensége. Azért tartom ezt fontosnak, mert miért is lényeges egy vitanap? Azért lényeges, hogy lássuk: miben kellene még erősíteni. De ha rosszul tárjuk föl, hogy milyen okok miatt nem volt ez vagy az sikeres, akkor valószínűleg a válaszok is rosszak lesznek.

Ha azt keressük, hogy mi lehetett az oka annak, hogy a magyar mezőgazdaság Európai Unióhoz történő csatlakozása nem volt zökkenőmentes, akkor, azt hiszem, általánosságban leginkább azt kell megállapítanunk, hogy valahogy nincs rend a fejekben. Nincs rend a fejekben sem a gazdálkodók esetében, de félreértés ne essék, sem a politikusok fejében, sem pedig az igazgatásban dolgozók fejében. Kezdem talán a politikusokkal, mert őket tartom a leginkább felelősnek. 1990 óta úgy túlpolitizáltuk ezt a területet, hogy ember legyen a talpán, aki ki tudna igazodni az ígéretek és be nem tartott ígéretek sokaságában.

Folytatom az igazgatással: azt gondolták, hogy egy túlcentralizált, mindent egy helyen, túlbürokratizált módon rendező intézmény, mint amilyen egyébként Brüsszel maga, az majd a magyar valóságra jó megoldás lesz. Nem. Nem sikerült. De valljuk be, a gazdálkodói körben is akad még a fejben rendbe tenni való, mert miközben a sok rossz mellett igen gyakran elhangzott innen, a Parlament falai közül is az, hogy összefogás nélkül, mégpedig az alkuerőt megerősítő összefogás nélkül nem lehet sikeresen gazdálkodni az Európai Unióban, ennek ellenére mindmáig nem alakultak ki a piaci nagyságrendnek megfelelő jó együttműködések a gazdák között. Ezek tehát azok az okok, amiket valószínűleg föl kell számolni.

Ezzel szemben mit látunk most? Németh Imre erőt meghaladó feladatot teljesítve fölállított egy intézményrendszert. Ez az intézményrendszer van, de még nem jól működik. Bízzunk benne, hogy az új miniszter úrnak sikerül a hibákat kijavítani. Gyakran mondják a cseh és lengyel példákat fölhozva, hogy lám, lám, náluk ez mennyivel egyszerűbb volt. Magyarországon több százezer, csaknem 300 ezer emberrel kell nap mint nap az agrártámogatások ügyében tárgyalni - cseheknél ez néhány tízezer. A lengyeleknél valóban több, de ott nem is vállaltak ilyen túlbürokratizált szervezeti rendszert, mert ők már fizettek is vissza az Európai Unió kasszájába.

De ha már a támogatásokról beszéltünk, nézzük meg - és azt hiszem, itt is el kellene szakadni a három évtől, annál is inkább, mert érdekes és tanulságos végignézni - az elmúlt tíz év támogatási sorát. 1993-ban 52 milliárd; ’94-ben 84 milliárd; ’95-ben 81 milliárd; ’96-ban 99 milliárd; ’97-ben 93 milliárd; ’98-ban 127 milliárd; ’99-ben 144 milliárd; 2000-ben 140 milliárd; 2001-ben 194 milliárd; 2002-ben 273 milliárd; 2003-ban 216 milliárd; 2004-ben 260 milliárd; majd 2005-ben 328 milliárd. Ez a költségvetési támogatások nagyságrendje. Látni való tehát, hogy néhány évtől eltekintve ez mindig növekedett. Ezenközben ma a kilencvenes évekéhez képest 16 százalékkal kisebb a mezőgazdasági termelés, mégis túltermelési válságok borzolják a kedélyeket.

A termelés növekedett, az export növekedett, a mostani években - az utolsó év kivételével - mindig pozitív volt a szaldó, ugyanakkor föl kell figyelnünk, és nagyon örvendetes, hogy négypárti összefogással, plusz a független képviselők összefogásával éppen az élelmiszer-biztonság és fogyasztóvédelem területén kialakulni látszik egy olyan intézkedési csomag, amely azt a nemkívánatos folyamatot, hogy bizonytalan eredetű, időnként bizonytalan tartalmú, kétségtelenül olcsó, nem magyar élelmiszerek kiszorítsák a piacról a magyar élelmiszert, visszafordítsuk.

(13.10)

Azt gondolom, hogy ez egy férfit, embert próbáló feladat, nosza, lássunk hozzá közösen, szerintem meg tudjuk oldani.

A támogatások tehát nőttek, mégis másként élték meg az emberek. Fontos, nagyon egyetértek Lengyel úrral, ami jár, az jár, időben ki kell fizetni. Éppen ezért azzal szeretném zárni, hogy ebben is igazán nagy szükség van az együttműködésre, a gazdák és az igazgatás együttműködésére is, és ezt az alkalmat is megragadom arra, hogy felhívjam a figyelmet, hogy Gráf József miniszter úr meghosszabbította a területalapú támogatások igénylésének határidejét, merthogy az eredeti határidőig sajnos az érintetteknek csak 60 százaléka nyújtotta be a kérelmét. Nosza, nyújtsák be, a pénz rendelkezésre áll, ami jár, az jár, ki fogják fizetni.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu