HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány tisztelt jelen lévő tagjai! Egy furcsa megállapítással kell kezdenem hozzászólásomat. Úgy látom és az a véleményem, hogy a magyar kormány, a Gyurcsány-kormány társadalmi beilleszkedési zavarokkal küszködik. Ezt azzal próbálom alátámasztani, hogy meghallgattuk azt a négy kormányzati előterjesztőt, akik államtitkárként elmondták az elmúlt három esztendőről nyilván kormányuk véleményét, és ebben a négy hozzászólásban, ami összesen 40 percet tett ki, egyetlenegy kritikai megjegyzést a saját munkájukra én nem véltem fölfedezni. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Illetve bocsánat, egyetlenegy volt: Katona államtitkár úr megemlítette, hogy a mezőgazdasági tervek bizony nem úgy sikerültek, ahogy elképzelték, de ennek az Orbán-Torgyán-kormány volt az oka, tehát ezt is elhárította magától.

Ha megnézzük, hogy a magyar társadalom hogyan vélekedik a magyar kormány munkájáról, akkor azt látjuk, hogy a kormány önképe és a társadalmi kép, ami róla kialakult, nincs köszönő viszonyban egymással. A társadalmi beilleszkedési zavarok egyik alapvető oka általában ez szokott lenni. Pedig olyan három esztendő áll a kormány mögött, ami a magyar nemzet szempontjából történelminek nevezhető, hiszen 2004. május 1-jén léptünk be az Európai Unióba, 15 éves vágyunk vagy 15 éves tervünk ekkor valósult meg. Hogy ne essek a kormány hibájába, hogy kritikát ne fogalmazzak meg önmagunkkal, a jelenlegi ellenzékkel kapcsolatban, egy óriási hibát vétettünk: 2002-ben nem a jobboldal nyerte meg a választásokat. Ha ez így történt volna, akkor nyilván az európai uniós csatlakozás másképpen sikerül, más eredményeket hoz, mint ahogy ez idáig sikerült, és amilyen eredményeket hozott.

2002-ben, mint minden kormány - és erre utalt kormánypárti képviselőtársam -, ígéretekkel, méghozzá hamis és megalapozatlan ígéretekkel nyerte meg a jelenlegi koalíció a választásokat. Hamis és megalapozatlan ígéretek voltak, és ami még ennél is nagyobb baj - hiszen ettől még el lehetett volna tekinteni -, ezeknek a hibás és rossz ígéreteknek egy jelentős részét a kormány betartotta. Az ígéretek a kétszer száznapos programban valósultak meg, és tulajdonképpen mai helyzetünk és mai bajunk minden gyökere ennek a programnak a megvalósítására vezethető vissza.

A kormányváltást követően - emlékezhetnek rá - hangos volt a megalakuló kormány, minden alkalommal megjegyezte és elmondta, hogy bizony üres kasszát vettek át, az a pénz, ami még arra az esztendőre a költségvetés állapotából adódóan rendelkezésre kellett volna hogy álljon, már nincs, mert az előző kormány ezt elkötötte. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így volt!) Aztán kiderült hosszas keresgélés után, hogy mégiscsak akad 320 milliárd valahol elrejtve - de a 320 milliárd, amit önök azonnal elköltöttek, nem erre volt félretéve! 320 milliárdot az előző kormány azért tartalékolt, hogy 2004. május 1-jére a magyar gazdaságot és a magyar vállalkozókat olyan helyzetbe hozza, hogy az európai uniós csatlakozást követően az esélyegyenlőség lehetőségével vágjanak ebbe a küzdelembe, vágjanak ebbe a harcba. A kétszer száznapos program nem tett mást, mint ezeket a forrásokat élte föl, a lehetséges fejlődés forrásait élte föl, csak azért, mert úgy gondolták, hogy az a tisztességes dolog, ha a megalapozatlan ígéreteket beváltják és megvalósítják.

2002-ben kezdte el a jelenlegi kormány a légvárnak vagy a légváraknak azt a fajta építését, amiről a mai napig nem mondott le. De nézzük, hogy mi volt ennek a háromesztendős kormányzásnak az eredménye! Minden kormányzati tevékenység azon mérhető le, hogy az ország állapota hogyan alakul, hogy az állampolgárok hogyan érzik magukat saját hazájukban. Nézzük, hogy az ígéretekből - ami nyilván növekedés, nyilván gazdagodás, nyilván a kitárulkozás volt Európa és a világ felé - mi valósult meg! Gyakorlatilag nem sok - vagy talán semmi. Viszont jelentősen nőtt a munkanélküliség, nőtt a szegénység, nőtt a korrupció, nőtt az államháztartás hiánya, és nőtt az államadósság. Ha megkérdezünk ma bármely magyar állampolgárt - vagy legalábbis az átlagot, ahogy a közvélemény-kutatók szokták -, és feltesszük azt a kérdést, hogy jó-e ma Magyarországon magyarnak lenni, akkor a válaszadók többsége azt mondja, hogy nem.

(10.30)

Azt mondja, hogy nem, mert nem él jobban a saját hazájában, azért, mert nem nőtt a biztonsága, azért, mert nem látja a jövőjét biztatónak, és ettől Európa legpesszimistább nemzete lettünk. A tíz csatlakozó ország - és nálunk sokkal szegényebb országok is vannak a megkérdezettek között, és nem csak a tíz csatlakozóról beszélek - közel sem olyan pesszimista a nemzetük jövőjét illetően, mint amilyen pesszimisták mi, magyarok vagyunk. Ennek nemcsak gazdasági okai vannak, hanem nyilván olyan politikai, demokráciadeficitbeli okai, ami a magyar lelket terheli, és a magyar közhangulatot rontja.

A mai magyar kormányzat három deficittől terhelt és három deficittel terhes. Az egyik az intellektuális deficit. Az intellektuális deficit azon kormányzati intézkedések sora, illetve azok bizonyítják ezt a deficitet, amelyek rendszer nélküliek, amelyek átgondolatlanok, és amelyek mögött sokkal inkább PR-tevékenység látszik, mint valódi szakmai átgondoltság.

Az intellektuális deficit hiányát két helyen lehet tetten érni. Az egyik napjaink történése, az érettségi körüli botrány, amikor a miniszternek, aki önmagában, egy személyben felelős 116 ezer diák négyéves munkájának a veszélyeztetéséért, eszébe sem jut, hogy ezért a - ki merem mondani - bűnért fontolgassa azt, hogy lemond a posztjáról, hiszen ami most történik, az az ő felelőssége, és nem hajlandó elismerni a felelősségét.

De tudok idézni még egy példát a morális deficitre az elmúlt három esztendőből, ez pedig, azt hiszem, a rendszerváltást követő legszomorúbb esemény: 2004. december 5-e, a népszavazás ügye. Nem vezethető vissza anyagi okokra a népszavazási igen kormányoldali elutasítása. Nem vezethető vissza anyagi okokra! 84 esztendővel Trianon után nyílt egy olyan lehetősége a magyarságnak, hogy a határok módosítása nélkül próbálja enyhíteni ezeket a 80 esztendős sebeket (Kovács Tibor: Miért nem fogadták el?), próbáljon gyógyírt találni rá - és a magyar kormány, élén a miniszterelnökével és a kormánykoalíció mindkét pártja ellene kampányolt, ellene tett (Zaj, közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!), és tette ezt akkor, amikor a környezetünkben élő népek, akiket hajlandóak és hajlamosak vagyunk időnként lenézni, ezt a lehetőséget, a kettős állampolgárság jogintézményét már réges-rég megadták állampolgáraiknak; ilyenek a románok, ilyenek a horvátok, ilyenek a szlovének és ilyenek a szlovákok. (Ékes József: Lassan az ukránok is!)

Említést kell tennem a demokráciadeficitről is, hiszen napjaink egyik legfelkavaróbb eseménysora a köztársasági elnök megválasztásának a kérdése, az ügye és inkább a menete. Biztosan emlékeznek rá, hogy 1990-ben, amikor a rendszerváltás hajnalán még talán mindenki másképp gondolkodott a demokráciáról, ellenzék és kormányoldal meg tudott egyezni, és együtt tudott köztársasági elnököt választani. 1995-ben nem volt szükség ilyen egyeztetésre, hiszen az akkori kormánykoalíció 72 százalékos többséggel bírt; aztán jött 2000, az újabb választás, amikor ellenzék és kormányoldal ugyan nem tudott kiegyezni, de a kormányoldal megválasztotta a saját jelöltjét. És 2005-re oda jutottunk, hogy most már nem ellenzék és kormányoldal nem tud a köztársaságielnök-jelölés ügyében megegyezni, hanem a kormánykoalíció képtelen volt erre. A kormánykoalíció teremtett olyan helyzetet, hogy a saját parlamenti többségét kihasználva, szinte kaotikus állapotokat teremtett, megtépázva a köztársasági elnöki és a házelnöki intézmény tekintélyét. Nagyon-nagyon rossz ez a trend, és nagyon-nagyon lefelé megyünk!

De visszatérve az elmúlt három esztendő eseménysorához, mik azok a különlegesen nagy hibák, amelyeket elkövettek? Ahogy említettem, a 320 milliárd forint arra szolgált volna, hogy a magyar vállalkozók és a magyar gazdaság szereplői jobb helyzetbe kerüljenek az európai uniós csatlakozás idejére. A pénz elfogyott, mégis lehetett volna mit tenni, hiszen a kormányzatnak számos lehetőség áll rendelkezésére, hiszen támogatáspolitikájával és elvonáspolitikájával tud olyan helyzetet teremteni, hogy a gazdaság szereplői jobb helyzetbe kerüljenek. Ezt azért is meg kellett volna tennie, mert ők azok, akik a költségvetés bevételi oldalát valójában erősíteni tudják, és akik azoknak a kiadásoknak, amelyeket önök megtettek 2002 nyarán, a forrásait képesek lettek volna megteremteni.

Emlékszem, még Csillag miniszter úr egyszer büszkén számolt be, hogy a magyar vállalkozók milyen támogatásban részesülnek, és a beszámoló arról szólt, hogy a 800 ezer magyar vállalkozóból 12 ezer kedvezményes kamatozású hitellehetőséghez jutott. Ez 1,5 százaléka a magyar vállalkozók széles tömegének. Milyen támogatási rendszer az - és természetesen a keret el is fogyott -, amely mindösszesen 1,5 százalékot képes támogatni? A kormány megtehette volna, hogy egy olyan garanciaalapot hoz létre, ami az egyébként nagyon nehéz sorban, legalábbis a banki hitelminősítések szempontjából nehéz sorban lévő vállalkozók helyzetén segít, hiszen alapvető bajuk a magyar vállalkozóknak, hogy tőkehiányban szenvednek. A tőkepiacon - ahogy az előbb Kóka miniszter úr itt mondta - rengeteg a pénz, csak nem lehet hozzáférni, mert a magyar vállalkozók legnagyobb része a hitelminősítés alapján nem hitelképes. Ha a magyar állam kis pénzen garanciát tett volna mögéjük, akkor a hitelképességük javul, és akkor talán a piacra jutás, talán a versenyképesség esélyei is növekedtek volna. Ha még a magyar kormány a piacvédelem érdekében tett volna valamit, ha nem hagyja, hogy például a könnyűipar szereplői a kínai piac elhatalmasodása miatt tömegesen menjenek tönkre, akkor ez a magyar vállalkozók érdekeit szolgálta volna.

A másik lehetőség, ami a mindenkori kormány kezében van, az az adópolitika. Versenyképességről beszélünk, lisszaboni folyamatról és egyebekről, legalábbis kormányoldalról, és az adóterhek 2002 óta - ellentétben a kormányzat állításaival - jelentősen nőttek. Miután ezt már említették, én csak egy tételre hadd hívjam fel a figyelmet. Hogyan gondoljuk a magyar gazdaság versenyképességét, a magyar idegenforgalom versenyképességét úgy, hogy Európa és az Európai Unió legmagasabb áfáit fizetik a magyar vállalkozók, a magyar fogyasztók? Eleve vereségre, eleve kudarcra vannak ítéltetve, és ez nem az ellenzék hatóköre és hatásköre, a kormány ezt saját hatáskörében megtehetné, ha komolyan gondolná, hogy segíteni akar a magyar vállalkozókon.

Az elmúlt 15 esztendő a leépülés 15 esztendeje volt. 15 esztendővel ezelőtt Magyarország a rendszerváltó országok élbolyába tartozott, a legesélyesebb ország voltunk. 2004 májusára, az európai uniós csatlakozás időpontjára már a tíz csatlakozó ország középmezőnyében találtuk magunkat, és egy év elteltével a sereghajtók között vagyunk, és az esélyeink rosszak. Az esélyeink rosszak, és olyan országok húztak el mellettünk, akikről néhány éve még gondolni sem mertük, hogy képesek lesznek olyan teljesítményre, amire elvileg nekünk volt esélyünk és nekünk volt lehetőségünk.

Ha napjainkhoz érünk, akkor itt van a legújabb program, a száz apró lépés programja, amivel miniszterelnök úr előállt. Nem mondom, hogy nem jó szándék vezeti, de hogy nem gazdasági szakemberek dolgozzák ki azokat az előterjesztéseket, amelyekkel hetente meglep minket itt az Országgyűlésben, hanem a háttérben sokkal inkább PR-menedzserek működése és munkálkodása érzékelhető, az biztos. Hiszen olyan kaotikus, olyan összevissza, olyan átláthatatlan rendszert próbál a magyar gazdaságra, a gazdaság szereplőire ráerőltetni, ami nyilvánvalóan nem azt a célt fogja elérni, amit talán komolyan gondoltak, és úgy vélték, hogy ennek eredménye lesz.

Érdemes itt a kormány felelősségét is megemlíteni, hiszen nemcsak miniszterelnökből, hanem kormánytagokból is áll az ország vezető testülete vagy első testülete. Itt egy héttel ezelőtt valaki arról beszélt a kormányoldalon, hogy a stílus az ember. Milyen stílus az, hogy azon a napon, azon az országgyűlési vitanapon, amikor a kormány hároméves tevékenységét kell mérlegelni és kell megítélni, akkor egyetlenegy miniszter nem tisztelte meg azzal a Magyar Országgyűlést, hogy huzamosabb ideig a teremben tartózkodjon, mert két miniszter átmeneti ideig, körülbelül három percig tényleg a teremben tartózkodott.

(10.40)

Ennyire becsüli a mai kormány a Magyar Országgyűlést? Ennyire tiszteli az ellenzéket, hogy egy ilyen vitanapra egyetlenegy miniszter sem jelent meg, hogy Kóka miniszter úr is az SZDSZ képviseletében mondta el a saját hozzászólását, nem a kormány képviseletében?!

Göndör képviselő úr azt mondta, hogy várják azokat az ellenzéki előterjesztéseket és javaslatokat, amelyek jobbító szándékúak, és esetleg a helyzetet javítják. De azt mondta, hogy ilyen nagyon kevés van. Csak emlékeztetném önöket, hogy a költségvetéshez több ezer módosító javaslatot adtak be ellenzéki pártok (Göndör István: Fedezet nélkül.), és ezeknek a módosító javaslatoknak a java nem fedezet nélküli, hanem megfontolt és megalapozott. Ha megnézik, hogy minden napirend elfogadása előtt hány olyan napirendre nem vett, de általános vitára alkalmasnak ítélt javaslatról tárgyalunk, amelyeket önök hosszú időn keresztül egyszerűen nem tűznek napirendre, nem foglalkoznak vele, az ellenzéket ezzel lekicsinylik, negligálják, és önök mondják, hogy a demokrácia megerősödött az önök működése óta.

Ha azt hiszik, hogy csak a hazai közvélemény ítéli másként a kormány működését, mint ahogy önök ítélik meg a saját működésüket, akkor hadd idézzek egy tegnap megjelent tanulmányt. Ez a tegnap megjelent tanulmány Anglia egyik legnagyobb befektetési bankcsoportjának a térségi jelentése. A Merrill Lynch londoni irodája által összeállított európai feltörekvő piaci helyzetelemzés májusi kiadása szerint a gazdaság növekedési üteme Magyarországon valószínűleg 3 százalék közelébe fog lassulni. A befektetési cég szerint a bizonytalanságot fokozza, hogy a Statisztikai Hivatal állítólag ellentmondásos módszertani változtatásokat alkalmaz, amelyek javítottak a tavalyi GDP-adatokon.

A Merrill Lynch úgy látja, a tavalyi második félévi tényleges növekedés gyengébb volt a számok által jelzettnél. Azt az előrejelzést, hogy áprilisban teljesülhet az éves államháztartási deficit 71 százaléka, ami egyébként teljesült, a Merrill Lynch drámai romlásnak nevezi. A tavalyi időarányos hiány ugyanis az éves cél 42 százaléka volt. A bank térségi elemzői szerint az eddigi adatok alapján csodának kellene történnie ahhoz, hogy tartani lehessen az idei éves hiánycélt, amely hivatalosan 4,7 százalék. A Merrill Lynch ezzel szemben 5,5 százalékos központi hiányt vár 2005 végére, sőt, amennyiben nem lesznek kiigazító intézkedések, a hiány a 6 százalékot is elérheti.

Tény, hogy bizonyos idei kifizetéseket előrehoztak a január-áprilisi időszakra, de ugyanez igaz a bevételekre is; például 125 milliárd forintnyi autópálya-koncessziós díjra - áll az elemzésben. Az elemzés kritikusnak nevezi a stabilitás szempontjából, hogy a piacok és a külföldi elemzők már nem hisznek a költségvetési adatok valódiságában. Kétségeket ébresztenek a mérlegbe be nem vett költségvetési tevékenység fokozódó jelei. Ennek legvisszásabb módjának a jelentés készítői az autópályacégek beruházásainak finanszírozását említik, amely gyakorlatilag állami garancia mellett felvett kereskedelmi hitelből valósul meg.

Azzal kezdtem a hozzászólásomat, hogy légvárakat és kártyavárakat épít a kormány. Azzal az erőltetett autópálya-építési programmal kell folytatnom, amit önök folytatnak, és most a korrupciós vetületeiről nem beszélek, csak a figyelmetlenségről, az oda nem figyelésről. Tudják önök, hogy körülbelül 6 milliárd forintnyi európai uniós támogatástól estünk csak azért, mert nem pályáztunk egy olyan környezetvédelmi alapra, ami finanszírozhatta volna az M6-os építésének azt a részét, ahol földcserére van szükség? Hát milyen kormány az, amelyik 6 milliárd forintról lemond, és arra hivatkozik, hogy kevés volt az idő, és nem volt kellő lehetőség a felkészülésre?!

A légvár rogyadozik, az önök által épített légvár rogyadozik, és attól tartok - de nem tartok, hanem bízom benne -, hogy jövő tavasszal a jobbról érkező tavaszi szél ezt a légvárat el fogja takarítani, össze fogja dönteni a magyar politika piacáról.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu