MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szociálliberális kormányzat egyik igen jelentős sikeréről szeretnék beszámolni, ez pedig az önkéntes, hivatásos hadsereg megteremtése. Közel félmillió fiatalember - 18 és 31 év közötti fiatalember - lélegezhetett föl, amikor ez a kormány programjába vette az önkéntes, hivatásos hadsereg megteremtését, amelynek az alapja az volt, hogy NATO-tagok lettünk, és a világ legsikeresebb biztonságpolitikai szövetségének lettünk tagjai, sőt a szomszédaink is szinte valamennyien ennek a szövetségnek a tagjaivá váltak. A biztonsági doktrínánk megváltozott, a kihívások lényegesen megváltoztak, ennek következtében le tudtunk mondani arról, hogy fiatalemberek tízezreit hívjuk be évente katonai szolgálatra, és Damoklesz kardjaként lógjon a fejük felett a katonai behívás. Ehelyett dolgozhatnak, családot alapíthatnak, tanulhatnak - többek között nyelveket - egyetemen, főiskolákon, másutt. Ugyanakkor egybeesett az emberi jogok kiteljesítése a védelmi érdekeinkkel, hiszen egy jelentős, jó minőségű ugrást jelentett az önkéntes, hivatásos hadsereg megteremtése, amely idővel átnő a hivatásos hadseregbe.
Tegnap látogattuk meg a honvédelmi bizottság kihelyezett ülése keretében a tatai dandárunkat, ahol a szerződéses katonákkal is elbeszélgettünk. Volt, aki öt évre kötött szerződést; közel 3 ezer szerződéses katonajelölt vár arra, hogy foglalkozzanak vele. Úgy gondoljuk, hogy jelentősen javult a hadsereg minősége. Sőt ennek következményeképpen több laktanya feleslegessé vált, így többek között az a kiképzőközpont, amely a sorkatonaság tömegigényére volt kiemelve. Úgy gondolom, hogy ahogy Németországnak nem kell tartania attól, hogy Franciaország megtámadja, Hollandiának nem kell tartania attól, hogy Németország megtámadja, ugyanúgy nekünk itt a Kárpát-medencében a lehető legnagyobb biztonságot jelenti a NATO-kapcsolat, és azon kell dolgoznunk, hogy valamennyi szomszédunk előbb vagy utóbb a NATO, majd az Európai Unió tagja legyen.
Úgy gondolom, hogy a honvédelmi kormányzat még az eredetileg megcélzott 2006-os határidőt is előrehozta, és ezáltal maga a hadsereg fejlődése is sokkal gyorsabbá vált. A nehéz anyagi körülmények között is igen jó minőségű hadsereg felé vettük az irányt.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés