VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán a mai vitára egy jellemző adalék, hogy miután a gazdasági miniszter elmondta beszédét, és abban párbeszédet sürgetett, lendületesen távozott a parlamenti ülésteremből. Mintha az elmúlt három év is erről szólt volna, tisztelt képviselőtársaim: nagy bejelentések, hangzatos ígéretek, megindított programok, a párbeszéd, árokbetemetés, egyeztetés ígérete minden szinten, és aztán ebből semmi nem valósult meg.
Tisztelt Ház! Amikor az elmúlt három év gazdasági teljesítményét akarjuk értékelni, nem vagyunk könnyű helyzetben. Ezt talán a kormány is úgy érzi, hiszen az elmúlt három évben két pénzügyminisztert bocsátottak el, egy gazdasági minisztert rúgtak ki, azonban a gazdaság szempontjából a problémák maradtak, sőt a helyzet még talán rosszabb is lett.
Katona Tamás államtitkár úr a mai nap hangfelütéseként egy kissé talán túlságosan politikusra sikeredett beszédet tartott, némi kételyt ébresztve az érdeklődőkben, hogy annak idején KSH-elnökként vajon mennyire volt független. De ő arról beszélt, hogy a magyar gazdaság jó irányba megy, az átalakulás megtörtént, lendületesen nő a gazdaság teljesítménye. Nos, nézzünk néhány területet, ahol az elmúlt három évben mintha ennek az ellenkezőjét tapasztaltuk volna.
Nézzük a gazdasági növekedést! A gazdasági növekedés tekintetében sajnos ma Magyarország a tíz újonnan csatlakozott ország sereghajtói között van. Már hallom is a kormányzati ellenérvet: 2002-ben, a kormányváltáskor csak 2,9 volt a gazdaság teljesítményének a növekedése, most pedig 3,8 százalék. Ez így van, tisztelt kormánypárti képviselők, csak amíg 2002-ben azzal a 2,9 százalékkal az első három között voltunk a csatlakozásra váró országok között, ma ezzel a 3,8-as növekedéssel az utolsó helyen vagyunk. (Dr. Áder János: Bizony, bizony! - A Fidesz néhány képviselője az asztalt kopogtatja.)
Megváltozott a világ, megváltozott az élet, tisztelt képviselőtársaim: a szomszéd országok és az Európai Unió országai öles léptekkel hagytak el bennünket, hétmérföldes csizmát használtak száz apró tyúklépés helyett, és a magyar gazdaság pozíciója romlott. A versenyképesség mutatói ezt jelzik egyébként, Áder János már beszélt erről, nem kívánom újra elismételni, visszaestünk ebben a versenyképességi rangsorban. De hát mitől kerültünk volna előbbre? Akkor, amikor az elmúlt három évet 33 adóemelés jellemezte? Ez növeli a magyar gazdaság versenyképességét?
Göndör István képviselőtársam mosolyog ezen. (Domokos László: Folyamatosan! - Dr. Boros Imre: Kínjában!) Talán az ő számára is felidézem, hogy a vállalkozások mit tapasztaltak ebből: 2004-ben új adónemek, levegőterhelési, vízterhelési, talajterhelési díjak bevezetése, energiaadó, innovációs járulék, amely a vállalkozások működését terheli, aztán 2005-ben - most küldik ki a negyedéves bevallásokat a vállalkozói járulék fizetésére - szintén új adónem, kötelezően fizetendő 4 százalékos mértékben, bevezetik a bankadót.
Januárban még azt hallhattuk, hogy ez egy olyan adó lesz, amit nem fognak a bankok továbbterhelni. Mi is derült ki a felmérésekből, tisztelt Göndör képviselő úr, tisztelt Katona államtitkár úr? A bankadót bizony a lakosságra, az emberekre és a vállalkozókra hárították tovább. Csak e miatt az egy adó miatt 30 milliárddal többet vesznek ki a zsebünkből, mint a tavalyi esztendőben. És az az adóreform-koncepció, ami hamvába holt, mindennél többet mond arról, hogy mennyire is volt megalapozott az a fajta szándék, hogy itt tényleges adóreform, adócsökkentés történjen.
Az államadósság területén jobb lenne a helyzet, mint három évvel ezelőtt? Tisztelt Képviselőtársaim! Most már 4000 milliárd forinttal van több az államadósság nehéz puttonyában, mint 2002-ben, fejenként, lakosságra vetítve 400 ezer forinttal több az államadósság mértéke, mint korábban. Ezt nevezik önök lendületes és egyensúlyőrző gazdaságpolitikának? (Göndör István: El kéne majd olvasni a zárszámadást! - Dr. Áder János: Mi van benne? - Moraj és derültség a Fidesz soraiban.)
És ha azt nézem, hogy az államháztartási hiány mértéke hogyan változott az elmúlt időszakban, nem kell, hogy az ellenzék kifogásait vagy a Fidesz felvetéseit meghallgassák; nem arra van szükségünk, hogy nekünk adjanak igazat, de ha már bennünket nem hallgatnak meg, az Európai Unió, az Európai Bizottság illetékeseit hallgassák meg, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim!
Magyarországgal szemben túlzottdeficit-eljárás indult meg a tavalyi esztendőben - túlzottdeficit-eljárás. Két ilyen ország van a huszonötből, Görögország és Magyarország, és az a különbség, mondják az Európai Unió illetékesei, hogy Görögországnál már kiderült, hogy csaltak a számokkal, és manipulálták az adatokat, Magyarországról ezt talán ők még nem mondják ki, ellentétben velünk, akik elmondtuk már számtalan alkalommal, hogy önök 2003-ban és 2004-ben is összevissza könyvelték az államháztartás tételeit, hogy kisebb hiányt tudjanak kimutatni. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Úgy van! - Dr. Áder János: Így van!) Ez lenne az egyensúlymegőrző, a felelős gazdaságpolitika? - kérdezem én.
(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
És menjünk tovább! Kóka miniszter úr a beszédében arról beszélt, hogy dől be a pénz az országba. Hát lehet, hogy a miniszter úr számára ez valami napi tapasztalat, ennek azonban az elmúlt három év adatai némiképp ellentmondanak.
Itt van előttem a működőtőke-beáramlás adata - a Statisztikai Hivatal adata, tehát még azzal sem vádolhatnak bennünket, hogy ezt mi gyűjtöttük ki -: a működőtőke-beáramlás évente Magyarországra körülbelül egymilliárd eurót jelent. Mi történt 2003-ban? Tízéves folyamat szakadt meg: nemhogy tőkebeáramlás történt, tőkekivonás történt az országból. A külföld, a külföldi befektetők egyértelműen szavaznak és döntenek arról, hogy milyen gazdaságpolitikát látnak ebben az országban.
Nem az a bajunk tehát, tisztelt Ház, hogy a gazdasági miniszter időnként a Playboyban szerepel, ez ízlésbeli különbségre utal, mondjuk, a miniszter úr és az ellenzék között (Derültség a Fidesz soraiban.), nekünk az a bajunk, hogy a gazdasági miniszter azt a dolgát nem teszi, amiért felelős lenne egy kormányban: gazdaságpolitikát alakítson ki, olyan gazdaságpolitikát, amely javítja a versenyképességet, növeli a gazdaság teljesítményét, több munkahelyet teremt az országban, és az életszínvonal és az életminőség tekintetében is ad lehetőséget az embereknek, hogy érezzék ezt a változást.
Az elmúlt három évben sajnos nem erről volt szó. Mert mondhatnák az emberek azt, hogy kedves Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr, rendben, nőtt az államadósság, de jobban élünk. De ezt sem mondhatják az emberek! Áder János már beszélt arról, hogy milyen beruházásokat lehetett volna ebből a 4000 milliárd forintos államadósság-növekményből előállítani, létrehozni, teremteni. De nem ez történt, nemcsak hogy beruházások nem jöttek létre, az emberek napi megélhetése lett rosszabb, a napi megélhetése, tisztelt Göndör képviselő úr. A tavalyi volt az első esztendő 1996 óta, amikor a reálkeresetek csökkentek Magyarországon, 1 százalékos átlagos mértékben. (Göndör István: És a 13. havi januári kifizetése az micsoda?) És volt olyan foglalkozási kategória, mondjuk, az egészségügyi dolgozóknál, ahol 4,5 százalékkal csökkent a reálkereset - 4,5 százalékkal! (Révész Máriusz: Beszélj a szakszervezetekkel is! - Zaj.) Ez lenne az egyensúlymegőrző, felelős és az emberek érdekében cselekvő gazdaságpolitika?
Menjünk tovább! A munkaügyi miniszter a munkanélküliségi adatoknál arról beszél, hogy jó jel, hogy növekszik a munkanélküliség - jó jel, hogy növekszik a munkanélküliség!
(11.10)
Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, nem tudjuk, hogy a miniszter úr miből szűrte le ezt a tapasztalatot, de ha arra a 45 ezer emberre gondolunk, amennyivel többnek nincs ma munkája, mint egy évvel korábban, akkor egész egyszerűen nem is értjük a miniszter urat. Nem is értjük! 7,1 százalék ma a munkanélküliség rátája Magyarországon, s ez a 7,1 százalék azt jelenti, hogy 99 óta a legmagasabb a munkanélküliek aránya az országban - 1999 óta! Egy év alatt január és március között 45 297 fővel nőtt az állástalanok száma, azaz minden egyes napon 124 munkanélkülivel lett több ebben az országban. A munkanélküliség átlagos időtartama 16 hónapra nőtt az országban.
A fiatalok, a 15 és 24 év közötti korosztály munkanélküliségi rátája 19 százalékra emelkedett, ami azt jelenti, hogy ma már minden ötödik, munkát kereső fiatalnak nincs munkája. Úgy indul az életbe, hogy munkanélküliként kell kezdenie ezt a pályát. Lenne tehát mit tenni a munkanélküliség területén is, tisztelt miniszterelnök úr - mondanám, ha itt lenne.
A jövedelmekről már szóltam. Katona Tamás a bevezetőben arról szólt, hogy az elmúlt három évben az MSZP-SZDSZ-kormány tudta csökkenteni a bérnyomást. Nem egészen értjük, mire gondol, államtitkár úr, mert nem a bérnyomás, a vérnyomás növekedett az emberek tekintetében (Derültség és taps a Fidesz soraiban.), ugyanis az a bérpolitika, amit önök megvalósítottak, azt jelentette, hogy 2002-ben egyszer megemelték a béreket, aztán három éve száraz kenyér és víz van jövedelmek tekintetében. (Kovács Tibor: Micsoda zagyvaság! Nem szégyelled magad? - Göndör István: Benne van a bázisban!) Szóltam arról, hogy a Bokros-csomag óta tavaly csökkent először a reálkereset az országban, és tartunk tőle, hogy 2005-ben is tartós lehet ez a folyamat.
Vagy nézzük a külső egyensúly kérdését! Mondhatnánk azt is, növekedett az államadósság, de legalább az ország külső teljesítménye javult. (Göndör István: Beszéljünk akkor a forint árfolyamáról!) A GDP, a bruttó hazai termék 9 százalékára nőtt a folyó fizetési mérleg hiánya, és az emberek naponta tapasztalhatják, hogy a bevásárlóközpontokba dől be az importáru, nem csak iparcikkek tekintetében: ma Magyarországon már sem a zöldség, sem a gyümölcs tekintetében nincs olyan cikk, amelyből többet exportálnánk, mint amennyit importálunk. A folyó fizetési mérleg és a külkermérleg hiánya sajnos azt mutatja, hogy az ország belső és külső egyensúly szempontjából is fenntarthatatlan pályára került 2002 után. (Kovács Tibor: Most beszélj a forint árfolyamáról!)
Tisztelt Képviselőtársaim! Hosszan lehetne még folytatni a sort az elmúlt három év értékeléséről. Arra gondolok, hogy ahhoz, hogy ebben a gazdaságpolitikában változás legyen, hogy egyáltalán gazdaságpolitika legyen ebben az országban, sajnos nem vitanapra van szükség, hanem egy másik napra: a választások napjára. Erre sajnos még egy évet kell várnunk.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Nagy taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés