DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! A probléma általános, én azonban választókörzetemből, Dél-Budáról, közelebbről Lágymányosról és a Baranyai téri lakótelepről hozzám fordulók érdekében kérem szíves segítségét. Ez az ügy több ezer embert érint, akik közül a pihenésre szánt hétvégén nem mindenkinek áll módjában a kiskertbe vagy a hétvégi házába menekülni az elszabadult tombolás elől. A Petőfi híd budai hídfőjének két oldalán működő szórakozóhelyekről van szó, amelyeknek zenének nemigen mondható basszus dübörgése minden hétvégén megrengeti az épületeket a Baranyai tértől a Kruspér utcáig. Az ott lakók először nem tudnak elaludni, aztán, ha mégis sikerül nekik, az éjszaka közepén gyorsulásos motorverseny veszi kezdetét a Petőfi híd és a Lágymányosi híd közötti rakparti szakaszon, ráadásként pedig ennek az eredményhirdetésére kerül sor.

Két különböző, bár egymással a jelen esetben összefüggő problémáról van szó, egyik vonzza a másikat. Sem a lakók, sem én magam nem értem, hogy miután a motorosokat a rendőrség a főváros számos pontjáról sikerrel kiszorította, hogyan lehetséges a folytatás a XI. kerületi Duna-parton.

Visszatérve a két szórakozóhelyre: az éjszakai tombolások másnapjain a környéket a drogosok fecskendői, üvegek és itt most nem részletezhető sokféle szemét mérhetetlen mennyisége lepi el, amit aztán valakik vagy eltakarítanak, vagy nem. Ma Budapesten ez az úgynevezett kulturált tömeges szórakoztatás.

Kérdezem ezért az államtitkár urat, hogy az eddigi fáradozások után, tehát a Belügyminisztérium eddigi rendeleti tevékenysége folytatásaképpen hogyan lehet végre egyszer s mindenkorra rendeletileg véget vetni ezeknek a tombolásoknak, ami nem mellesleg alkotmányos alapjogokat is sért. Milyen intézkedéseket tervez a belügyi tárca a hasonló jelenségek elviselhető korlátok közé szorítása érdekében?

Mint talán kitetszett az elmondottakból, semmiféle pártpolitikai kérdés ebben nincsen, hiszen a nyugodt pihenéshez való jog nem pártpolitikai, hanem alkotmányos jog.

Figyelemmel várom államtitkár úr válaszát. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu