DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A késői órán valóban egy nagyon fontos törvényjavaslatról beszélünk és vitatkozunk, tekintettel arra, hogy a címzett támogatási rendszer 1992 óta fontos része a magyar önkormányzati rendszer beruházási támogatásának. Ez akkor újszerű és jó döntés volt, úgy gondolom, és az Antall-kormány idején még forrás is volt jóval több, mint a mai viszonyok között, legalábbis reálértékben.
Ami a forrásoldalát illeti, mindannyian tudjuk - és talán ilyenkor, a vita során el is felejtjük -, hogy ez a mindenki által befizetett személyi jövedelemadó egy részének visszajuttatása. Amikor tehát kormánypárti vagy ellenzéki vezetésű önkormányzatokról beszélünk, és Ecsődi László arról beszél, hogy nincsenek ilyenek, hanem különböző állampolgárok vannak különböző településeken, akkor azért mégis tessenek azt is figyelembe venni, hogy az egész ország közössége által befizetett személyi jövedelemadónak valamilyen formában történő elosztása.
Természetesen a mindenkori többségi döntéshozónak szíve joga, hogy milyen módon osztja el ezt a parlamentben az önkormányzatok számára. Minden fillér számít egyébként, szeretném elmondani, az önkormányzatok érdekében, ami eljut hozzájuk, hiszen nagyon nehéz helyzetben vannak; nemegyszer szóltunk már erről itt a parlamentben.
De szeretném azt is elmondani, hogy nem minden az elosztási arány. Önök hivatkoznak arra, hogy mi volt az Orbán-kormány idején. Ez egy folyamatnak volt a része, tisztelt képviselőtársaim. Tudják, mikor kezdődött ez a folyamat? A Horn-kormány idején kezdődött, amelynek a determinációja áthúzódott egyébként az Orbán-kormány idejére, amikor úgynevezett szocialista vezetésű önkormányzatok - itt-ott egyébként volt polgármestercsere is - 48 milliárd forintot kaptak az Orbán-kormány idején az előző, a Horn-kormány idején eldöntött címzett támogatások következtében, miközben fideszes vezetésű önkormányzatok 45,5 milliárd forintot.
Önök ezt a gyakorlatot, amely egyébként nagyjából kiegyenlítődött volna 2002-2003-ban, ismét megtörték. Ma elmondhatjuk, hogy 2003-ban 1:7 volt az arány, 2004-ben 1:8, most pedig 1:12 az ellenzéki és kormánypárti települések javára, illetve terhére a törvényjavaslat szerint. Nem is értem egyébként, hogy a búbánatban került be négy fideszes önkormányzat ebbe a törvényjavaslatba, hacsak nem véletlenül, amiről Gy. Németh Erzsébet az imént beszélt: Mikoláról. Én is mondhatnám: az ő nevét viszont nem ragadták meg a pesti polgárok, amikor a főpolgármester-jelölés volt olyan arányban, hogy főpolgármester lehetett volna, ezért azt gondolom, hogy miközben arról beszél, hogy a személyeskedést hozzuk elő, ő kezdte, én csak folytatom; folytathatjuk egyébként ebben a hangnemben.
Visszatérve a lényegre, tisztelt képviselőtársaim, szeretném elmondani, hogy ez az arány egyre rosszabb az önök döntése következtében, és ez a determináció egyébként el fog húzódni, mint már tudjuk, 2008-ig. Ezért, tisztelt képviselőtársaink, ezek a döntések a következő kormány idejére is determinációként áthúzódnak. (Keller László közbeszól.) Köszönöm szépen, Keller képviselő úr. Majd ha korelnök lesz esetleg a parlamentben, akkor lesz új szocialista kormányzás, úgy gondolom (Derültség a Fidesz soraiban.), addig meg mi hajtjuk végre az önök mostani döntését, ha ez így fog történni.
Nem akarom előhozni a régi reflexeket az arányokat illetően, de azt mondtam, hogy négy fideszes önkormányzat talán véletlenszerűen került be, de lehet, hogy tudatosan, hiszen egykor még a régi moszkvai delegációba is mindig betettek egy esztergályost meg egy földmunkást, hogy el lehessen mondani, hogy a delegáció munkás-paraszt delegáció volt; lehet, hogy így véletlenül négy fideszes önkormányzat is bekerült most a támogatotti körbe. Nem bánjuk egyébként, azt szeretnénk, ha a valós arányoknak megfelelően történne ez, mint amilyen arányban egyébként.
Varju képviselő úrnak mondtam, aki közben beszélt, hogy kétszer annyi SZDSZ-es vezetésű város kapott címzett támogatást, mint fideszes. Szeretném elmondani, hogy nincs kétszer annyi SZDSZ-es vezetésű önkormányzat egyébként az országban, mint fideszes, tehát az arányokról ilyen vonatkozásban se beszéljünk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Önök azt is mondták egyébként, hogy helyreállítják a parlamenti munka tekintélyét. Nézzük, mit műveltek az elmúlt időszakban. Elmondtam, hogy volt a lex Böhönye, b betűnél tartottak. Ma jött a lex Békéscsaba; egyedi, parciális igényeket hoznak be a törvényhozásba, rángatva úgymond a törvényhozást. Most továbbmentek ezzel a törvényjavaslattal, eljutottak legalább az m betűig, de közben van még egy b betűs, van egy h betűs, és van egy n betűs is.
Miért mondom ezt? Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat 1. § (2 ) bekezdése, amely a 19. § (5) bekezdését módosítja, arról szól, hogy átmeneti mentességeket adnak olyan önkormányzatoknak - természetesen kormánypárti vezetésű önkormányzatoknak -, amelyeknek egyébként a pályázatát be sem lehetett volna fogadni, tisztelt képviselőtársaim. Miről is van szó?
A 37. sorszám alatt Makó városa - ahol szocialista polgármester van - tanuszodát kíván építeni a város közepére. Egyetlenegy dologgal nem rendelkezik: azzal a földtulajdonnal, amire ezt meg akarja építeni. Mi a szabály, amit egyébként nem a parlament döntött el, hanem a kormány? A kormány arról döntött, hogy per-, igény- és tehermentes tulajdoni lapot kell produkálni. Makó a mai napig nem produkálta. Önök ismét egy speciális kivételt tesznek az általános szabályok alól.
De mehetünk tovább: Barcs, amely egyébként is megér egy misét, miközben az államtitkár arról beszélt, hogy 10 százalékos - és Ecsődi képviselő úr is - önrészek vannak, Barcs mindösszesen 3 százalék önrészt tud felmutatni egy 1,7 milliárdos kollégiumépítéshez. Nem akármi ez - palota lesz, tisztelt hölgyeim és uraim -, és ebben az ingatlanban egyébként jelzálogjoggal terhelt a tulajdoni lap. Tehát ismét nem befogadott igény, átmeneti mentességet adnak neki.
(20.40)
Aztán mehetünk tovább: Hatvan település, amely vízjogi létesítési engedély módosítása alól kap felmentést. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A befogadáshoz, még a módosított vízjogi létesítési engedélyhez is szükséges az azt megelőző alapengedély beszerzése. Ez a parlament tekintélyének a megóvása, tisztelt hölgyeim és uraim? Nem, ez az egész történet arról szól, hogy nagy bajban vannak az önkormányzatok, igen rossz helyzetben vannak, de ím, a csodaszer, a szocialista vezetésű vagy SZDSZ-es vezetésű önkormányzatoknál a polgármester, ott legalább épül valami. Honnét? Ezekből a címzett támogatásokból, ahol egyébként törvényrontó kivételeket próbálnak majd véghezvinni a végszavazás során. Ehhez egyébként mi nem kívánunk segédkezet nyújtani, s önök is végiggondolhatnák, hogy ezt kivegyék a törvényjavaslatból.
De ha nem hisznek nekem, akkor a kormányrendelet, amelyet egyébként az önök kormánya, a Gyurcsány-kormány hozott, a következőt mondja: érvényes, jogerős építési, illetve vízgazdálkodási célú vízjogi létesítési engedély, módosított engedély és a megelőző engedélyek csatolása szükséges. Itt tartunk a parlament tekintélyének megóvásában, illetve a kormány saját magának a kormányrendeletét rontó törvényjavaslatot hozott be a parlament elé.
Tisztelt Képviselőtársaim! Sok dologról lehet beszélni. Lehet például arról is, hogy miként csökken egyébként 6 milliárdról 4,5 milliárdra az induló beruházások támogatása, de erről már szóltak a képviselőtársak. Arról is beszélhetnénk egyébként, hogy az Orbán-kormány ideje alatt, nagyon helyesen, egyházi intézmények is juthattak címzett támogatáshoz, hiszen nagyon helyesen, karitatív és közösségi célokat látnak el ezek az egyházi intézmények. Ezek kivételre kerültek a törvényjavaslatból, ezek nem kapnak lehetőséget a jövőben.
A másik, amit szeretnék elmondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy a címzett támogatási igények esetében - a szennyvízcsatorna-hálózat építésére utalt az államtitkár úr is az expozéjában - különböző százalékokat hoznak be a törvényjavaslatba. Mi úgy gondoljuk - és erről beszélt talán Sisák képviselő úr is -, hogy a 2000 fő alatti települések az úgynevezett alternatív szennyvíztisztító berendezésekre - amelyekre egyébként, szeretném elmondani, ma még használatbavételi engedélyt Magyarországon senki nem adott ki -, ebben a rendszerben a támogatási aránynál gyakorlatilag nem rúghatnak labdába.
Azt kérném, hogy támogassák majd azokat a módosításainkat, ahol az állami támogatási arányok megnövelésével több lehetőséghez jutnak a 15 ezer fő alatti települések. Különösen úgy gondoljuk, hogy megbontható a 2 ezer fő alatti települések esetében is. Ez egyébként összecseng az államtitkári expozé megállapításaival is.
Tisztelt Képviselőtársaim! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A címzett és céltámogatási rendszernek az egyik (Keller László: Lejárt az idő!) A ti időtök jövőre. (Derültség az MSZP soraiban.) Ajánlott a tíz perc, elnök úr, azonnal befejezem. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Helyes!) Tiszteletben tartom az elnöki döntést. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés