DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy élmény néhány képviselőtársamnál meghallani azt, aminek az előző ciklusban pont az ellenkezőjét mondták. Ez nagyon érdekes és nagyon tanulságos, érdemes visszaolvasni. Igen tisztelt képviselőtársaim, talán azon kellene elgondolkodni, hogy önök helyesnek tartják-e, és a demokrácia védelmezése mellett önök nagyon fellépnek, hogy 393 igényből 78-at hoznak ide.

(20.10)

Milyen alapon merik önök azt megtenni, hogy 393 benyújtott kérelmet nem ismerhet meg az országgyűlési képviselő, - nemcsak az ellenzék, önök sem, igen tisztelt képviselőtársaim -, és megelégszenek annyival, hogy a kormány egy kormányközleményben javasolja, hogy mennyi jöjjön be? Igen tisztelt Képviselőtársaim! Ha ezt önök helyes eljárásnak tartják, akkor ez nagyon nagy probléma.

Emlékezzenek csak vissza, hogy az Orbán-kormány idején, ha jól emlékszem, akkor felsorolták azt is, hogy mely igényeket utasította el a kormány, valamilyen ok miatt elutasította, de behozta azt is ide a Ház elé. Önök azért nem merik behozni, igen tisztelt képviselőtársaim, mert netán attól félnek, hogy módosító indítványokkal ezeket a képviselők benyújtják? Igen tisztelt Képviselőtársaim! Jelzem önöknek, hogy e nélkül is be fogjuk őket nyújtani.

Hadd mondjak még egy dolgot: önök nem szocialista vezetésű településben és fideszes településben gondolkodnak, önök egészen másban gondolkodnak, önöknek egy teljesen hibás koncepciójuk van. És a hibás koncepciót egy dolgon hadd vezessem le! Persze, most itt kellene lenni annak a szocialista polgármesternek, akinek az lenne a feladata, hogy Mosonmagyaróvárért lobbizzon, ő természetesen nincs itt. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Önök logikátlanul járnak el, Mosonmagyaróváron elindult az első ütem, az Orbán-kormány támogatott ellenzéki vezetésű várost, ahol az első ütem megvalósult a kórházban, és a kormány nem képes arra, hogy egy beruházás normálisan megvalósuljon, és ezért a második ütemet vigye. Tehát önök nem szocialista és fideszes vezetést néznek, hanem egyszerűen rosszul látják a dolgokat, és a tetejében ez úgy is jön ki, ahogy elmondta képviselőtársam, szocialista vezetésű településeket támogatnak. Lehet, hogy ez a véletlen műve, de hogy a koncepciójuk rossz, az egészen biztos.

A későbbiekben ezt Mosonmagyaróvár esetén részletesebben is megpróbálom önöknek feltárni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu