GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Minden évben most már rutinszerűen tárgyaljuk, nagyjából ugyanebben az időszakban az induló új címzett támogatásokat egy törvényjavaslat formájában. Így tesszük ezt most is, a 2005. évben induló címzett támogatási pályázatokról dönt az Országgyűlés, azok után, hogy előző évben, 2004-ben április 25-éig nyújthatták be az önkormányzatok igényeiket, pályázati igényeiket a kormányhoz, és tudjuk, és el is hangzott már itt a vitában, hogy közel 400 igényt nyújtottak be a települési önkormányzatok. Ebből végül is októberben 76-ot támogatott a kormány egy gondos előkészítés után, hiszen tudjuk, hogy a benyújtott pályázatokat a különböző szakminisztériumok szakértői bevonásával tárgyalták meg, vitatták meg, és azt követően döntött róluk a kormány, és az október elején nyilvánosságra került eredményes támogatott pályázati körről tulajdonképpen a köztársaság 2005. évi költségvetésének elfogadásával együtt az alapdöntések megszülettek.
Így volt ez korábban is, az előző években, az előző ciklusokban is, az Országgyűlés elé tulajdonképpen már egy beszűkült mozgástérben került a javaslat, de önmagában ezt én nem tartom problémának, mert ez egy hagyományos eljárás, amelyet megszoktunk a rendszerváltás óta, és tulajdonképpen a megalapozó döntés valahol a minisztériumok környékén a szakminisztériumok bevonásával, azok szakértőinek a bevonásával született meg.
Ami fontos, hogy az önkormányzatok és az önkormányzati rendszer szereplői, a települések, a megyei önkormányzatok mindig várják ezeket a pályázati lehetőségeket, komoly várakozás előzi meg természetesen a döntéseket, de ilyenkor már nem is annyira az előző évi döntésekre és a mostani vitára koncentrálnak a szereplők, az önkormányzati rendszer szereplői, hanem már a következő pályázati csomagra és annak a sorsára.
A Szabad Demokraták Szövetsége a benyújtott törvényjavaslatot alapjaiban jónak, támogathatónak tartja, olyannak, amely figyelembe veszi a köztársaság költségvetése által megjelölt kereteket, és figyelembe veszi a szakminisztériumok javaslatait. Arra kérem tisztelt képviselőtársaimat is, hogy ennek figyelembevételével támogassák az előterjesztést. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés