GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt héten az önkormányzati bizottság megtárgyalta azt a több mint félszáz módosító indítványt, amelyet a budapesti agglomeráció területrendezési tervéről szóló törvényjavaslathoz benyújtottak képviselőtársaim is. Többek között én is benyújtottam ebben a tárgykörben egy módosító javaslatot, és meg kell hogy mondjam, hogy a benyújtott módosító javaslatok között szép számban volt olyan, amelyeket ellenzéki képviselőtársaim nyújtottak be, és ezzel együtt támogatta a bizottság. Tudnám sorolni, például Illés Zoltán képviselőtársamnak vagy Balsay István képviselőtársamnak vagy éppen Hadházy Sándor képviselőtársamnak több olyan módosító javaslata volt, amelyeket támogatott a bizottságunk.

Támogatta azt a módosító javaslatot is a bizottság, amelyet én nyújtottam be, ez pedig az ajánlás 17. pontjában szerepel, és az M0-s gyorsforgalmi út 10-es főút, valamint az M1-es autópálya közötti szakasza, az M2 gyorsforgalmi út Váctól az országhatárig tartó szakasza tekintetében tartalmaz módosítást. Míg korábban az előterjesztés arról szólt, hogy a pomázi elkerülő út esetében a nyomvonal kijelöléséhez külön jogszabályban meghatározott területi, környezeti, társadalmi és gazdasági hatásvizsgálatot kell végezni, addig ezt kiegészítettem azzal, hogy a Szentendrét elkerülő út, valamint a váci híd - a Nagy-Duna-hídról van szó - és a szigetmonostori kishíd - a szentendrei-Duna-ág hídjának - esetében is egy hatásvizsgálat szükségességét írja elő.

Az előbb szólt Soltész Miklós képviselőtársam is ennek a két hídnak a jelentőségéről. Ő arról beszélt, hogy milyen jelentős forgalmat lehet majd lebonyolítani, ha ez a két híd megvalósul: a Szentendrei-sziget északi pontján, a váci oldalon megvalósul egy nagy híd, majd pedig délen, a másik oldalon, a szentendrei-Duna-ágban a Szigetmonostort Szentendrével összekötő kishíd, és milyen jó lesz majd, ha ennek a két hídnak a megvalósulásával jelentősebb forgalmat lehet elvezetni a Szentendrei-szigeten.

Én éppen ezért nyújtottam be a módosító javaslatot, mert azt gondolom, hogy ez biztosan nem jó. Nem jó a Szentendrei-szigetnek, nem jó az ott élő embereknek, nem jó annak az évszázadok során kialakult ökológiai egyensúlynak, amelyre az ott élő emberek és az odalátogatók nemcsak büszkék, hanem kifejezetten szeretik is ezt a környezetet. És különösen nem jó annak a vízbázisnak, amely a Szentendrei-sziget alatt húzódik, és amelyet az északi agglomeráció, illetve a főváros használ.

Tudvalévő, hogy a magyarországi vízkészlet egyötöde ez alatt a sziget alatt található, és ennek a vízbázisnak a védelme fokozott odafigyelést igényel a részünkről is. Azt gondolom tehát, hogy az előtt, hogy akár a váci híd, akár a szigetmonostori kishíd építésében elkötelezné magát a kormány, mindenekelőtt olyan komplex hatásvizsgálatokra van szükség, amelyek feltárják azokat a következményeket, amelyek a két híd együttes megvalósulásával állnak elő. Tudni kell azt, hogy ezen a területen, a Szentendrei-szigeten az elmúlt évek során jelentős területeket vontak be belterületbe, parcelláztak. Ezen a területen nagyon komoly lakóterületi fejlesztéseknek adtak zöld fényt a települési önkormányzatok vezetői.

Ez a gyakorlat nem állt le, tulajdonképpen most is látható, hogy van olyan önkormányzat a szigeten, amely arra készül, hogy további parcellázásokat végezzen, további területeket vonjon be belterületbe. Ez persze rövid távon lehet egy település érdeke, hiszen azokat az ingatlanokat értékesíti, abból elvileg rövid távon lehetnek bevételei. Ugyanakkor azt látom, hogy ezeken a településeken nem számolnak az így megvalósuló lakóterületi fejlesztések következményeivel. Ebből a szempontból tartom kiemelkedő jelentőségűnek, hogy végre, sokéves elmaradás után itt van előttünk ez az előterjesztés, és tárgyalhatunk az agglomerációs törvényjavaslatról, mert azt gondolom, hogy egy megkésett szabályozásról tárgyalunk, amelyre égető szükségük van az agglomerációban élő embereknek.

Elhangzott az, hogy ez a szabályozás tulajdonképpen nem más, mint a települési önkormányzatok jogainak megcsorbítása, korlátozása. Miközben ugyanaz a képviselőtársam, aki erről beszélt, egyúttal arról is beszélt, hogy hány és hány települést kellene még beemelni a törvény hatálya alá. Kérdezem én, ha egyszer azt gondoljuk, hogy itt az önkormányzati jogok csorbítása zajlik, és települési önkormányzatokat fosztunk meg jogaiktól, akkor miért is akarjuk ezzel párhuzamosan azt elérni, hogy minél több települési önkormányzat tartozzék a törvény hatálya alá. Azt gondolom, hogy egy ilyen szabályozásról van szó, ami éppen az itt élő emberek számára, az ő életminőségük szempontjából kiemelkedő jelentőségű.

Nagyon érzékeny ez a terület, az általam említett szentendrei-szigeti példa is azt mutatja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet egyszerre következmények nélkül, a kialakult természeti, ökológiai viszonyok csorbítása nélkül meglépni. Nem lehet egyszerre azon gondolkodni, hogy ha rövid távon gazdagítom a településemet, akkor hosszú távon nem veszem figyelembe, hogy ez milyen következményekkel jár. Tudvalévő az is, hogy az agglomerációnak pont ez az egyik legnagyobb problémája, hogy jelentős területeket vontak belterületbe a települési önkormányzatok, mert egy-egy képviselő-testület úgy gondolta, hogy így majd jelentősen tudja növelni arra a ciklusra szólóan a fejlesztési forrásait, abból esetleg meg tud lépni valamilyen konkrét fejlesztést.

Ugyanakkor nem vették figyelembe, hogy hosszú távon ez azzal a következménnyel jár, hogy ha jelentősen növekszik a települése, a település lélekszáma, akkor óvodákat, iskolákat kell építeni, ennek következményeként pedig a település működőképessége, éppen a költségvetési korlátok és a költségvetési problémák miatt került veszélybe.

(22.40)

Azt gondolom, hogy ez a szabályozás - ha elfogadja az Országgyűlés - végre kedvezőbb helyzetet teremt, gátat szab a féktelen növekedésnek, szabályozott és kiszámítható növekedés valósul meg az agglomerációban, és ez mindannyiunknak érdeke. Azoknak is, akik a fővárosban élnek, és azoknak is, akik az agglomerációban élnek.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu