JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Kicsit zavarba hozott, mert ez nem a kérdések és az interpellációk ideje, hanem egy napirend utáni hozzászólás. De hát magától a műfajtól azért kétségbe nem esünk. Ennél csak az volt furcsább, hogy úgy éreztem magam, mint egy régi kívánságműsorban, ahol az illető nevét, címét elmondta, csak éppen azt nem tetszett elmondani, hogy kinek üzeni, mert azoknak még ez volt sajátjuk.

De nem akarok vele ironizálni, mert lehet, hogy az ön által említett nevek és címek valóságos személyeket takarnak, sőt még az is lehet, hogy valóban ezeket elmondták. Bár tanulságos dolog lenne, ha egyszer én is elmondhatnám képviselő úrnak, ha nem is a plénum előtt, de legalább a folyosón, hogy velem mit üzennek azok a választópolgárok, akik adott esetben velem beszélnek egy-egy kérdéskörben.

Ha azt a két kérdést vesszük ki, amit ebben az öt percben konkrétan tetszett említeni, akkor mind a kettőre van valamiféle tárgyi magyarázat. Szeretném hozzátenni azt is, annak, hogy a temetési költségek eltérőek, viszonylag egyszerű oka van: nagyon eltérő a temetők fenntartása. Más dolog fenntartani egy vidéki, falusi kis temetőt, és megint más dolog fenntartani, mondjuk, egy nagy fővárosi temetőt. Ez megjelenik a temetkezés és az eltemettetés költségeiben is. Hozzáteszem, hogy sajnos a szolgáltatások is rendkívül differenciáltak.

A kormánynak az a szándéka, hogy amennyiben lehet, úgy hatékonyságnöveléssel, a piaci verseny beindításával ezeket a temetési költségeket próbáljuk meg elviselhetővé, ha úgy tetszik, piaci alapon leszorítottá tenni, éppen annak érdekében, hogy fájdalmukban, gyászukban az állampolgárok képesek legyenek halottaikat méltó módon eltemettetni, úgy, ahogyan ők szeretnék. Ugyanakkor szeretném elmondani azt is, hogy nyilván, ahogy ön fogalmazott, a helyben szokásos legkisebb összeg így, nyilvánvaló módon, ha lenne ilyen, hogy mindenkinek állami temetés jár, ami azért még sohasem volt, és valószínűleg nem is lesz, de nagy igazságtalanságot szülne, hiszen egy drágább temetőbe eltemettetni az állam pénzén egy saját halottunkat, az nyilvánvalóan lényegesen nagyobb állami kiadással járhatna. Tehát ez egy nagyon nehezen, mondhatnám, sehogyan sem megvalósítható ötlet.

Ami a kéményátvizsgálási díjat illeti, lehet, hogy egy olyan térségben, ahol nem volt egyetlenegy baleset sem a kémények hibás működéséből vagy dugulásából eredően, úgy élik meg, hogy ez felesleges dolog. Az is lehet, hogy ha kéményseprőt látnak, akkor csak jut eszükbe, hogy meg kell fogni az első gombot, és kívánni kell valamit, de a kéményseprőnek gyakorlati hasznát nem látják. De szeretnék arra emlékeztetni, hogy sajnos több magyar család halt meg olyan balesetek miatt, amikor a kémények vagy eldugultak, vagy eleve szabálytalanul voltak építve, vagy nem tudta őket átjárni a füst, vagy valami olyan anyag került bele, ami aztán később kigyulladt, és ez okozott családi tragédiákat.

Amikor szóba került, hogy egyáltalán egy komoly kéményátvizsgálás történjen ebben az országban, az sajnos minden egyes esetben olyankor történt, amikor családok, emberek haltak meg amiatt, hogy ezek a kémények nem működtek rendesen. Ezért úgy hiszem, hogy ha arra a kérdésre keresünk választ, hogy a különben bosszantó és több ezer forintba kerülő kéményseprői kéménykukkolás valójában miért történik, az valójában azért történik, mert annak az állampolgárnak a biztonságát szolgálja, akinek a kéményét egy szakember szakszerűen ellenőrzi. Ehhez nem férhet kétség, és úgy hiszem, hogy ha még bosszankodunk is, az ember ezt megértve kifizeti azért, hogy ne kelljen meghalnia senkinek amiatt, mert egy kémény eldugul.

Arra a kérdésre - ha már így kérdést csinált a napirend utáni felszólalásból -, hogy van-e a kormánynak elképzelése annak érdekében, hogy egy nyilvánvaló módon elöregedő vidéki Magyarországnak hogyan lehet megoldani a problémáit, hogyan lehet választ keresni arra, hogy mindenki azonos színvonalú szolgáltatásokat kapjon, hogy kapjon állami szolgáltatásokat, hogy az idősebbekről való gondoskodásnak konkrét, helyben kézzelfogható jelei legyenek, meg kell nyugtassam önt, hogy igen, ez a munka beindult, és a törvényhozási háttere is szépen fejlődik. Ezt a munkát különben úgy hívják, hogy többcélú kistérségi társulás.

A kormánynak az a szándéka, hogy a többcélú kistérségi társulásokban próbálja meg a legkisebb településre is azonos szintű állami szolgáltatások képében odavinni mindazt, amit nagyobb, modernebb településeken az emberek ma már biztonsággal élvezhetnek. Vagyis bízom abban, hogy a következő években megvalósul az a magyarországi tétel, hogy az ember bármilyen nagyságú településen lakik, azonos minőségű állami szolgáltatásokat élvezhet.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu