KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Én is azzal szeretném kezdeni, amivel Gulyás József képviselőtársam kezdte, hogy a területfejlesztési bizottság javaslataira szeretném felhívni a figyelmet. Ezek a javaslatok megítélésem szerint megteremtik annak a lehetőségét, hogy rövid időn belül a törvényjavaslatból elfogadott törvény legyen. Azért is tartom nagy jelentőségűnek a területfejlesztési bizottság javaslatait, mert hosszú egyeztetést követően maga a területfejlesztési bizottság folytatta az egyeztetési fázist, és az agglomerációban érintett települések, önkormányzatok képviselőit ismételten megkérdezte, a szükséges javaslatokat igyekezett a törvényjavaslatba beépíteni. Éppen ezért számos település javaslata nem konkrétan a választókörzethez kötődő képviselő módosító javaslataként jelenik meg, hanem a területfejlesztési bizottság javaslataként.
Ezek közül - a számomra érdekes sok módosító javaslat közül - az 55. számút szeretném kiemelni, amelyik a nagy sebességű vasútvonalak problematikáját rendezi el. Aki követte a vitát, az értesülhetett arról, hogy mind Törökbálint, mind Biatorbágy önkormányzata megalapozottan tiltakozott a nagy sebességű vasútvonal kijelölése ellen. Tudjuk, hogy ez nem egy két-három éven belül megvalósuló infrastrukturális létesítmény. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom az 55. számú módosító javaslatban megfogalmazott kitételt, amely azt mondja, hogy nagy sebességű vasút nyomvonalát a környezeti hatásvizsgálat alapján, ahol szükséges, alagútban kell vezetni. Ez némi garanciát jelenthet a települési önkormányzatok számára a tekintetben, hogy a felmerülő aggályok mindenképpen kezelésre kerüljenek, mielőtt bárki elkezdi a tervezést.
A 67. és a 68. számú módosító javaslatokat is szeretném szóba hozni. Ezek olyan módosító javaslatok, amelyek a törvény benyújtása után merültek fel önkormányzat, illetve befektetői csoport részéről. Ezek módosító javaslat formájában megfogalmazásra kerültek, és úgy tűnik, hogy a kormány is támogatja őket.
Most egy más típusú megszólalással szeretném folytatni. Soltész képviselő úr a pátyi leágazást beírta az egyéb hazai gyorsforgalmi utak kategóriájába. Én is azt mondom, hogy a pátyi leágazásra szükség van az M1-es autópályáról. Mielőbb meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy Páty, illetve Biatorbágy felől fel lehessen hajtani az autópályára Budapest irányába, mert a másik irányba fel lehet. De ez nem autópálya kérdése, ez egy leágazás kérdése, és nyilvánvalóan törekedni kell arra, hogy ennek a finanszírozása megoldódjon.
Ellentmondásban van ezzel képviselő úr 49. számú módosító javaslata. Ezt azért kell szóba hoznom, mert a gazdasági bizottság támogatta, és a kormány is több bizottsági ülésen egyetértett ezzel a javaslattal, amely térségi jelentőségű mellékutakká tenné a Telki-Páty-Herceghalom útvonalat. Ez ma döntően magánút, nincs teljesen kiépítve, de Páty és Herceghalom között igen. A bizottságban a kormányzat jelen lévő képviselője azt válaszolta a kérdésemre, hogy erre azért van szükség, mert ha megindul az elővárosi közlekedés Bicske és Budapest között, akkor a pátyiaknak el kell tudni jutniuk Herceghalomba. Szeretném mondani a kormányzat képviselőinek, hogy nézzenek rá a térképre, s akkor rá fognak jönni, hogy a pátyiak - főleg ha meglesz a leágazás - nem fognak Herceghalom irányába menni, hanem Biatorbágyra fognak menni, és az elővárosi közlekedést ott fogják igénybe venni, lévén, hogy a két település gyakorlatilag összeépült. Azért zavar engem országgyűlési képviselőként ez az út, mert két sorral feljebb szerepel az a nagy jelentőségű elkerülő út, amelynek a megépítéséért mindenki, aki ismeri a Zsámbéki-medence problémáit, hosszú ideje küzd. Ez Pilisjászfalutól indul ki, és elkerüli a Zsámbéki-medence településeit. Ha öt kilométeren belül két elkerülő utat definiál a törvény, akkor nyilvánvalóan nehéz küzdeni azért, hogy a zsámbéki térség települései számára nagyon fontos elkerülő út megépülhessen. Ezért azt javaslom, hogy Soltész képviselő úr 49. számú módosító indítványa ne kerüljön támogatásra, mert az eddigi útfejlesztési elgondolásokban nem szerepelt, és nagyban keresztezi a térség települései nagy részének az érdekét.
Még egy módosító javaslatot szeretnék szóba hozni, a 71. számút, amely szöges ellentétben áll a területfejlesztési bizottság 67. számú javaslatával.
(22.50)
Itt olyan területek kerülnek átminősítésre vagy kijelölésre, amelyek ellen a gazdasági bizottság módosító javaslatának az indokolásában az szerepel, hogy itt az önkormányzatok egyetértésével nyújtja be ezt a bizottság, teljesen egyértelmű, hogy számos része a módosító javaslatnak önkormányzati érdeket sért.
Itt szeretném szóba hozni a herceghalmi önkormányzat, a községi önkormányzat állásfoglalását, amelyet május 3-án foglaltak írásba. Nem akarom az egész levelet ide idézni, de azért mindenképpen ki kell emelnem a 71. módosító javaslattal kapcsolatban azt, amit a polgármester úr a zsámbéki polgármester asszonynak írt, merthogy Zsámbék valamilyen oknál fogva 2004 után alapvetően megváltoztatta az álláspontját, és olyan szerkezeti tervet, olyan szabályozási tervet kíván elfogadni, amely alapvetően sérti Herceghalom község érdekét. Az önkormányzat úgy fogalmaz, hogy Herceghalom község szempontjából kifejezetten zavaró hatású az autópálya déli oldalán a korábbiakban tervezetthez csatlakozóan összesen száz hektáron létesítendő gazdasági terület, amely teljes egészében Herceghalom közigazgatási határáig terjed, és a tartalék lakóövezetének fenntartott területek közvetlen szomszédságába települ. Ami Zsámbéknak kedvező, az Herceghalomnak káros, ezért a tervezett lakóterületek közvetlen közelében a gazdasági terület kijelölését nem tudjuk elfogadni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) És azzal zárja a levelet Herceghalom önkormányzata, hogy minden lehetséges lépést megtesz azért, hogy az autópálya és Herceghalom közötti háromszögbe tervezett városias kialakítású település (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) törvényben ne legyen rögzítve, hiszen ez alapvetően sérti a település érdekét.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés