PÁL BÉLA, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: A Pap János képviselő úr által elmondottakra szeretnék reagálni, mert azt gondolom, az is fontos, hogy pontosat és igazat mondjunk itt a parlamentben.
Kedves Képviselő Úr! A máriakálnoki beruházással kapcsolatban ön is tudja, hogy egy-két hónappal ezelőtt nyújtották be azt a megvalósíthatósági tanulmányt a beruházás megálmodói, amelynek alapján dönthet a kormány arról, hogy hozzájárul-e ehhez a beruházáshoz. Egyébként a kormány ezt támogatta kezdettől fogva, csupán azt kérte, hogy készüljenek el azok a megvalósíthatósági tanulmányok, amelynek alapján erről dönteni lehet. Ez nemrégiben készült el, ezek után meglesz majd a kormánydöntés. Ez az egyik.
A másik pedig, ugyanúgy tudja Pap János képviselőtársam azt is, hogy persze európai uniós pénzekre pályázhatnak a szigetközi önkormányzatok is, például ennek keretében nyert a regionális operatív program pályázatán a halászi-darnózseli összekötő útra is a két önkormányzat, kerékpárútra, és azt gondolom, hogy ez a lehetőség a továbbiakban is nyitva áll természetesen a szigetközi önkormányzatok előtt is.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés