PÁL BÉLA, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bár meglepő lehet, de teljes mértékben egyetértek Pap János képviselőtársammal, már abban a tekintetben, amikor arról beszélt, hogy Jauernik István képviselőtársunk pontos és precíz ember. Ajánlom a figyelmébe, hogy ön is ilyen pontos és precíz legyen, mint Jauernik István, amikor szólásra emelkedik. Hadd mondjam el, kedves Pap János képviselőtársam, hogy annak idején az Orbán-kormány valóban megítélt kétszer 500 millió forintot a máriakálnoki beruházás egy-egy részprojektjének elindításához. Ezt a pénzt azért nem tudták lehívni a beruházók - ennek végig részese voltam, és többször tárgyaltam velük -, mert a megfelelő hitelgaranciát igazoló papírok nem álltak rendelkezésre. Mivel épp az előbb Kovács Zoltán képviselőtársam nagyon helyesen mondta, hogy minden fillér, amiről döntünk, az adófizető állampolgárok pénzéből származik, sem önöktől, sem mástól arra nem volt felhatalmazásunk, hogy jogszabályi korlátokat áthágva fizessük ki ezt az összeget a beruházóknak, akik akkor még a megvalósíthatósági tanulmánnyal, tervvel, komoly pénzügyi háttérrel nem rendelkeztek. Ezt az összeget valóban elmondták, ami most már nem 32 milliárd forint, hanem 40 milliárd forint. Nekem volt alkalmam a vezetőjükkel, mert eddig még mással nem nagyon volt alkalmam találkoznom ebben az évben, vele is megállapodtunk abban, hogy amint megvan a megvalósíthatósági tanulmány, a finanszírozási háttér, akkor a Gazdasági Minisztérium illetékesei természetesen a kormánynak döntésre előkészítik ezt az anyagot, amelyhez azonban még mindig hiányzik 3-4 milliárd forint állami költségvetési támogatás.

Azt gondolom, Pap János képviselőtársam, ön is tudja, hogy sem a korábbi kormány idején, vagy lehet, hogy akkor igen, sem a mi időszakunkban arra, hogy valaki egy személyként döntsön arról, hogy ekkora összeget bárki is megkapjon, nincs lehetőség, csak a jogszabályok pontos betartásával lehetséges mindez.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu