PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha Magyarországon felelős nemzeti kormány lenne, akkor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr százegyedik lépésként menesztené Magyar Bálint oktatási minisztert.
2005. március 6-án nyílt levélben fordultam a tárcához, amelyben ezt írtam: mára már nincs értelme azon vitatkozni, hogy a kétszintű érettségi vizsgarendszer jó vagy sem. Hiszen néhány hét múlva a diákoknak számot kell adniuk tudásukról.
(16.30)
Most a legfontosabb feladat a felmerülő problémák azonnali megoldása annak érdekében, hogy a matúrát az érintettek a lehető legeredményesebben teljesítsék.
A felmerülő problémákat három csoportba osztottam, úgymint az elsősorban a pedagógusokat, az iskolákat és a diákokat érintő kérdések. Azonnali kérdést intéztem a tárcához, amelyben azt kérdeztem, hogy a költségvetési forrásból biztosított normatíva fedezi-e az iskolák érettségiztetésre fordított költségeit. Az érettségiztető pedagógusok az új vizsgarendszerrel kapcsolatban önhibájukon kívül alulfizetettek. Hogyan kíván a tárca ezen változtatni? Felszólalásomban kiemeltem, hogy az oktatási kormányzat nem várhatja el, hogy az előkészítetlen és átgondolatlan elképzeléseinek az árát az iskolák fizessék meg, az ezzel járó feladatokat pedig a pedagógusok társadalmi munkában végezzék el.
Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnos, hogy igazam lett; önök nem cselekedtek. Ismét kérdezem önt: a költségvetési forrásból biztosított normatíva fedezi-e az iskolák érettségiztetésre fordított költségeit? Kérem, tételesen tájékoztasson arról, hogy az Oktatási Minisztérium pótvizsgája mennyibe került. A megnövekedett költségeket - helyettesítés, ügyelet, villany, szállítás - ki fizeti ki az iskoláknak? Melyik költségvetési fejezet terhére kerülnek kifizetésre a pluszköltségek?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés