POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr! Szeretném leszögezni, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség az érettségi botrány kitörése óta nem foglalkozott és a mai nap sem kíván foglalkozni sem a miniszter alkalmasságával, sem a kormány alkalmasságával. (Dr. Katona Béla: Nem? Mit csináltok akkor?)

A kétszintű érettségi immár kilencéves döntés, 1996-ban döntött így az akkori kormány; én akkor ellenzékben is támogattam, majd aztán miniszterként részt vettünk, részt vettem személyesen is tartalmának kidolgozásában. Az volt a célunk, hogy csökkentsük a diákok vizsgaterhelését, adjuk vissza az érettségi rangját, állítsuk ezt helyre, egy egységes, országos értékelési rendszert alakítsunk ki, és a közoktatás, a köznevelés szerepét erősítsük meg a nemzeti kultúra átadásában, annak tartalmát javítsuk.

Szögezzük le, nem a miniszter feladata, hogy személyesen nyomtassa ki, szállítsa, őrizze a tételeket; ugyanakkor felelős azért, hogy kellő gondossággal járjon el, és a legnagyobb biztonságra törekedjen az érettségi vizsga megszervezése során. Természetesen a miniszter feladata az is, hogy amennyiben mégis probléma adódik, döntéseivel a lehető legkisebbre korlátozza a kár mértékét. Végső soron ez utóbbi felelőssége talán a legnagyobb: vészhelyzetben jó döntéseket hozni.

A botrány kirobbanását követően nyilván az első pánik és zavar miatt indulatos kijelentések is elhangzottak. Örülök annak, hogy legalábbis a miniszter úr már úgy fogalmaz: nem tartja politikai motivációjú bűncselekménynek az érettségi tételek kiszivárogtatását.

Az érettségi körül kialakult problémahalmaz egyes elemeit még nem ismerjük pontosan, számos tényt azonban igen. Az elmúlt hónapok során sokan sok alkalommal felhívták a figyelmet arra, hogy baj lesz ebből. Továbbképzéseken, szakértői szinten, az érintett iskolák vezetői, a gimnáziumok igazgatói, itt a parlamentben, a szülők elmondták, hogy baj lesz ebből. Mindezt okvetetlenkedésnek, kákán is csomót keresésnek, pánikkeltésnek nevezte a tárca, lesöpörte az asztalról. A gőg, a hübrisz, a mindent tudás gőgje a görög tragédiák szerint a legfontosabb bűn.

Tény, hogy az érettségi eredményének felvételi pontszámokká történő átszámítása hónapok óta szakmai vita tárgya. A szülők Alkotmánybírósághoz fordultak, aláírás-gyűjtési akciót kezdtek. Háromszor kértük a parlamentet, foglalkozzon ezzel, tekintse át ezt a kérdést - mindhiába.

Tény, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese, Takács Albert, mind az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos jogszerűtlennek, alkotmányosan visszás helyzetnek ítéli a kialakult jogi szabályozást.

Tény, hogy a kormány megkísérelte orvosolni a problémák egy részét. De az is tény, hogy ez nem jelentett megoldást, mert a felvételi iroda adatai szerint egyes szakokra több korábban érettségizett és most szintemelő vizsgával vizsgára jelentkezett fiatal jelentkezett, mint ahányat összesen fel lehet venni.

(14.10)

Nem megoldás, mert az egyetemek nem tudnak egyik napról a másikra képzési kapacitásokat létrehozni, és nem is jogszerű a megoldás, ahogyan erre Aáry-Tamás Lajos felhívta a figyelmet.

Tény az is, hogy a rendszer bonyolultsága, a kormány gyenge tájékoztatása miatt közel ezer diák vétett hibát, és ezért most nem tudtak sikeres nyelvi érettségit tenni. Tény, hogy a kormányváltást követően a minisztérium egy évig tanakodott azon, hogy folytassa-e ezt a programot vagy sem, egy évet vesztegettek el ezzel. Tény, hogy a kormány újraírta az érettségi követelményeit. Tény, hogy az elvesztegetett idő fájóan hiányzott. Tény, hogy az érettségi költségvetéséből több száz millió forint hiányzik ma is. Tény, hogy a középszintű érettségi tételsorai nem kaptak biztonsági csomagolást, mert arra a minisztérium nem kívánt áldozni.

Tény, hogy az érettségi teljes logisztikai rendszerének kipróbálására nem került sor, első ízben a vizsga napján vizsgázott ez a rendszer. Tény, hogy az érettségi információs rendszere májusig nem készült el. Tény az is, hogy a tételek - mind a magyartétel, mind a matematikatétel, mind a történelemtétel - kiszivárogtak, ennek ellenére a miniszter úgy döntött hétfőn, kedden, hogy megíratja ezeket a vizsgákat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Rossz döntés volt, fölöslegesen dolgoztattak 116 ezer gyereket. (Az elnök ismét csenget.) Ezek után már a kormánynak a kármentés feladata jutott. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu