SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon fontos hozzászólást hallottunk Horváth képviselőtársunktól, aki a költségvetési bizottság véleményét is elmondta az elmúlt alkalommal.
Valóban egy nagyon fontos kérdés a fogyasztóvédelem, ezért ebben a törvényben meg van határozva az, hogy a befektetők védelme érdekében az információkat könnyen elérhető, érthető formában kell biztosítani, és a módosítás lehetővé teszi egy új formátumú tájékoztató bevezetését is, amelyről azt kell tudni, hogy a tájékoztatók terjesztésének elősegítése érdekében a közzététel szabályai megváltoztak. Tehát ha határon átnyúló közzététel van, és az Európai Unió egy hivatalos nyelvén ezt kiadták, akkor a kötelezettség csak arra terjed ki, hogy egy összefoglalót, a tájékoztató összefoglalóját az adott ország hivatalos nyelvén kell kiállítani. Tehát amit képviselőtársam joggal kért és mondott, azt ez a törvénytervezet tudja és biztosítja.
A másik, ami az ellenőrzésre vonatkozik: teljesen jogos volt, amit a képviselőtársunk felvetett, hogy nem szabad szétfolynia az ellenőrzésnek, ezért ez a törvénytervezet biztosítja azt, hogy valamennyi tagállamban egyetlen illetékes hatóság legyen kijelölve a tájékoztatók jóváhagyására, és arra kell a felelősséget ráruházni az ezen irányelveknek való megfelelés felügyeletéért. Tehát én köszönöm képviselőtársamnak, hogy ezekre fölhívta a figyelmet, és minden olyan módosító javaslatot, amely még tovább kívánja a fogyasztók védelmét biztosítani, mi tárgyalási alapnak tartunk, és reméljük, hogy ezt a törvényt mind a négy párt a szavazataival támogatni tudja majd a végszavazásnál.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés