BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, Jauernik képviselőtársam indított arra, hogy szóvá tegyem azt, amit mondott. Úgy gondolom, hogy kiemelni e jelentésből az önkormányzatok gazdálkodását és az ezzel kapcsolatos anomáliákat talán nem helyes. Sokszor szokták mondani, hogy a végén csattan az ostor. Úgy gondolom, hogy sokszor kormányzati, állami költségvetési problémák csapódnak le alkalmasint az önkormányzatoknál. Mondom ezt azért, mert - ha egy példát is mondhatok - a kistérségekkel kapcsolatos költségvetés a mai napig késik, mégpedig azért, mert a bevételi oldal nem tisztázott. Hogy lehet költségvetést készíteni egy kistérségnél, ha a társulások bevétele még nem tisztázott? Ennek persze objektív akadályai vannak, mert olyan későn történt erre vonatkozólag az állami költségvetésben rendelkezés, majd ezt követően a kormányzati döntés, amelyre az igények rosszul jöttek be, és még mindig várat magára például a szociális ellátással kapcsolatos normatíva.
Úgy gondolom, igaztalan, hogy csak az önkormányzatok hibáit emlegetik, bár ettől függetlenül azt mondom, hogy a hiba az hiba, és legyen bár az a végén, az önkormányzatoknál, a közpénzzel akkor is átlátható módon, elszámolható módon, ellenőrizhető módon kell gazdálkodni. Ne mutogassunk e Házból az önkormányzatokra, amikor a tisztelt Házban olyan szabályokat hozunk - hoz a kormány -, amelyek szintén nem átláthatók. Nagyon fontos lenne, ha a végeken tisztességes és törvényes, átlátható pénzügyi gazdálkodást követelünk, akkor itt a tisztelt Házban és az aktuális kormánynak is átlátható pénzügyeket kell generálnia, emellett olyan törvényeket kell hoznia, amelyek a végeken is úgy motiválják a körülményeket. Nagyon fontos, hogy e Háznak a Számvevőszék jelentése kapcsán el kell gondolkodnia azon - ami már többször szóba került -, hogy miket is kell az önkormányzatoknak vállalniuk, és hogyan lehet még átláthatóbbá tenni az állami közpénzeket és pénzügyeket.
Nézzük még egyszer a dolgok lényegét! A vagyonnal kapcsolatos megjegyzésre: úgy gondolom, hogy a rendszerváltást követő tizenötödik évben az önkormányzatoknak tudniuk kellene, hogy mi az övék. Ez nagyon fontos lenne. De higgye el, kedves képviselőtársam, először ebben a Házban és a kormány tájékán kellene rendet rakni ahhoz, hogy pontosan leltározzák az önkormányzatok a vagyonukat. Valószínűleg jobban tudják, hogy mijük van, mint a Magyar Köztársaság, és ez nagy hiba. Nyilvánvaló, hogy ezekben vannak hibák, de úgy gondolom, hogy lényegesebb rend uralkodik az önkormányzati vagyonleltárokban, mint gondolnánk. Viszont nem mondhatom el ezt a tisztelt parlament és a kormány tájékán.
Nagyon fontos az, hogy egy költségvetés időre be legyen nyújtva. Tisztelt képviselőtársam, én még emlékszem a tavalyi évre, amikor a Magyar Köztársaság miniszterelnöke azt mondta, hogy itt az állami költségvetés, de én ezt nem mutatom meg. Parlamenti képviselőnek nem mutatta meg! Beszélt arról, hogy összehasonlítható legyen az elszámolás, azaz a zárszámadás és a költségvetés; sőt mi több, két költségvetés is. Hát a magyar parlament nem kap ilyen költségvetést, tisztelt képviselőtársam!
Úgy gondolom, hogy nagyon lényeges kérdéseket említettek mindannyian, de igaztalan lenne, ha mutogatnánk e Házból lefele, itt pedig nem tartunk megfelelő rendet, nem tart a kormány sem és nem tart a parlament sem. Átláthatóbb szabályokat, tartósabb szabályokat kell alkotni e tekintetben, és lehetővé kell tennünk azt is, hogy azok, akik a végeken fontos közpénzekkel foglalkoznak, képzettek, jól képzettek legyenek, és ismerjék az itt született törvényeket.
Azt szokta mondani a nagyanyám, hogy az okos ember mindig a más kárán tanul. Nyilvánvaló, hogy osztom képviselőtársaimnak azt a véleményét, hogy a Számvevőszék jelentését, sőt mi több, a vizsgálati jelentéseit - amelyeket adott településeken, így például a városunkban is végeznek - ismerjék meg a gazdálkodók.
(12.30)
Ismerjék meg az intézményvezetők, mert fontos megállapítások vannak benne. Nemcsak egy polgármesternek, egy képviselő-testületnek, egy jegyzőnek kell a szabályokkal tisztában lennie, hanem mindazoknak, akik a közpénzt kezelik, mozgatják, forgatják, elköltik és közbeszereznek. Én úgy gondolom, fontos tehát, és ebben nem baj, ha a szabályokat, mármint a régi, szakmai szabályokat betartjuk, és betartja mindenki - jelentés, záró tárgyalás, és sorolhatnám az ezzel kapcsolatos vezetői intézkedéseket.
Úgy gondolom, hogy az állami pénzügyek, a közpénzekkel való gazdálkodás tekintetében jelentős változás várható. Én nem gondolom azt, hogy a kistérségi belső ellenőrzésre alakult társulások nem segítik elő ezt a munkát, igenis elősegítik. Személyes tapasztalatom is van arról, hogy egy kistérségben 6-7-8 település megfelelő szintű, színvonalú és képzettségű szakembert tud alkalmazni ahhoz, hogy a társult települések pénzügyi munkája áttekinthető legyen. Nézze, én polgármesterként amondó vagyok, hogy nagyon fontos számomra minden ellenőrzés, hisz nem jó a hibák és a gondok felszaporodása után esetleg komoly következményekkel járó intézkedéseket hozni. Azt hiszem, nagyon sok polgármester és nagyon sok képviselő-testület tisztában van azzal, hogy a hibákat jó idejekorán észrevenni, megállítani a folyamatokat, és rendet tenni.
Nos, mondandómnak végül is az a célja, hogy rendet tenni az állami pénzügyekben, mert ezt elvárja tőlünk minden tisztességes magyar állampolgár. Elvárják azt, hogy a kormány által beterjesztett költségvetés, zárszámadás és minden más törvény átlátható, érhető legyen, egyszerű, hosszú távú és megbízható szabályok legyenek, hisz ha az ember nem tudja, hogy hol sárga, hol piros a közlekedésirányító lámpa, akkor nem igazán tud hozzá alkalmazkodni. De ha tudjuk valamiről, hogy zöld, sárga vagy piros, akkor tudunk hozzá alkalmazkodni. Ezért a jogalkotásnak is e tekintetben jobban szakmainak, átgondoltabbnak és hosszú távra szabályozónak kell lennie.
Én az Állami Számvevőszék jelentéséből sok tanulságot vontam le. Szeretném kérni azt, hogy a kormány tagjai és a Pénzügyminisztérium ebből megfelelő tapasztalásokat, tapasztalatokat vonjon le. Azt is mondta képviselőtársam, hogy problémák és hibák ismétlődnek. Tisztelt Képviselő Úr! Vannak olyan számvevőszéki jelentések többek közt a zárszámadásról, amelyekben lévő hibák 6-7 éve ismétlődnek. Azt hiszem, ideje lenne rendet tenni a tisztelt Háznak, és az aktuális kormánynak is vannak e tekintetben feladatai.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Úr! Jómagam is amondó vagyok, hogy az Állami Számvevőszék jelentése szakszerű, korrekt és előremutató. Ugyanakkor azokat a hibákat, amelyeket rögzített és figyelmünkbe ajánl, úgy gondolom, az aktuális kormánynak is tudomásul kell vennie, és cselekednie kell. Tegyék a dolgukat!
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés