DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány álláspontjaként elmondtam, hogyan vélekedünk az ÁSZ jelentéséről, és azt is elmondtam, hogy igenis igyekszünk figyelembe venni mindazon megállapításokat, amelyre lehetőségünk van. Arra is utaltam, hogy inkább a következő, az n+2. évben lehet igen jól látni, hogy mi az, amit figyelembe vettünk ezekből, és ezek számosak.

Azt én természetesnek tartom, hogy a tisztelt ellenzéki képviselők a negatívumokat említik, és azt is természetesnek tartom, hogy Csáky képviselő úr ezeket ítélte megfontolandónak. Azért abban csúsztatást érzek, hogy itt anarchiáról beszél. Erről szó nincs, az államháztartási anarchia meg sincs említve a jelentésben. De nem is a szó a lényeg, hanem ennek a szellemiségétől is eltér. Itt egy nagyon mély szakmai elemzésről van szó. Tudom, hogy nem könnyű politikailag kiragadni egy-egy mondatot, ez most e tekintetben nem sikerült; mint ahogy nincs súlyos gazdasági helyzet sem szerencsésre.

Ami fontos, az EU-s források ügye. Nincs arról szó, hogy nem biztosítottuk volna a forrásokat, ez a megfogalmazás pontatlan. Mint ahogy szerencsére arról sincs szó, hogy itt számháború van. Itt nem számháború van - az igen tisztelt Fidesz-képviselőcsoport valótlanságokat állít a számokról, egyszerűen erről van szó.

Azt hiszem, Tállai képviselő úr pedig összekeverte a papírjait, és elmondta újra a ma reggeli napirend előtti hozzászólásának egy részét. Ezzel nem tisztelte meg az Állami Számvevőszéket, de ez legyen szíve joga. Azzal együtt, amiket állított, azok egyszerűen nincsenek benne az ÁSZ jelentésében. Csak megjegyzem, hogy a 2002-es zárszámadásban szereplő számok, az államháztartási hiányra vonatkozó adatok azért emelkedtek meg, mert 2002-ben, a kormányváltás előtt a kétéves költségvetésben olyanokat számolt el, ami nem volt valóságos.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu