DR. MIKES ÉVA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő indítvány két dolgot mindenesetre bebizonyít. Mégpedig azt, hogy a Ktv. nagyon sok ponton felülvizsgálatra és valószínűleg módosításra szorul, másrészt pedig a jegyző jogállásával kapcsolatos kérdések tisztázásának teljes mértékben eljött az ideje.

Azért bocsátom ezt így előre, mert már az általános vitában elhangzott, hogy frakciónk számára az illetményeltérítéssel, illetve az illetményalap-szorzóval kapcsolatos javasolt szabálymódosítás ugyan elfogadható, mégis álláspontunk szerint, különösképpen úgy, hogy a bizottsági szakban kiderült a kormány közlése alapján, hogy a Ktv. átfogó módosításának tervével foglalkoznak, ennek tükrében jó lenne azt tudni, hogy vajon ezek a szabályok vagy ezek a szorzók szerepelnek-e a kormány terveiben. Tehát egy nagyobb módosításból most csak egy csekély szeletet láthatunk-e önálló indítványban, vagy pedig a kormány majd ezt máshogy gondolja, akár számszerűleg, akár pedig rendszerében máshogy óhajtja módosítani, vagy óhajtja-e egyáltalában abban a várható vagy legalábbis beígért módosítócsomagban ezt a kérdést érinteni.

Ugyanígy, bár nem kizárólag és a maga teljességében nem a Ktv. hatálya alá tartozó kérdés, de azt gondolom, hogy a jegyző jogállásának teljes szabályozási körével folyamatosan foglalkozunk. Ez már több ízben szóba került. Az egyik módosító indítvánnyal érintett kérdés, mégpedig a jegyző illetményének megállapítása a polgármester és nem a testület által, egy olyan kérdés, amit mindenképpen a jegyző jogállásának átfogó felülvizsgálata, szabályozása vagy újraszabályozása során kellene rendeznünk.

Ha megengedik, az után, hogy közöltem azt az álláspontunkat, hogy az illetményeltérítéssel, illetve a szorzónöveléssel ugyan elvileg egyet is érthetünk, különösen, ha ez így, ilyen formában marad, és nem kapunk arról információt, hogy egy átfogó Ktv.-módosítás ezzel mit szeretne kezdeni, egy megjegyzést hadd tegyek. A kistérségi társulás székhely településének jegyzője tekintetében azért az nem teljesen egyértelmű definíció, mert abból még, hogy valaki jegyző egy kistérség székhely településén, a feladat- és hatásköreire tekintve nem egyértelmű szabályok következnek. Különösképpen, ha feltesszük azt a kérdést, hogy milyen társulás, milyen lefedettségű, hol van a munkaszervezet, és egy sor kérdést fel lehetne tenni. Tehát itt nem egynemű definícióról beszélünk pusztán annak folytán, hogy valaki egy olyan településen jegyző.

Hadd mondjam még azt el, hogy azon szabályok tekintetében, amelyek feltételül szabottak ahhoz, hogy valaki jegyző lehessen, egyértelműen erre a formára elutasító az álláspontunk. Arra nyitottak vagyunk, és ezt el is mondtuk, hogy ha egy olyan egyeztetés elkezdődik, amely akár a jegyző teljes jogállásának rendezésének folyamatán belül, akár önmagában véve a jegyzői szakmai alkalmasság kérdéskörében egy komplett szabályozást pontos definíciókkal óhajt a Ház elé tárni, ebben szívesen részt veszünk. Azt gondoljuk, hogy ennek van értelme; ugyanúgy, ahogy azt gondoljuk, hogy ilyen módon, ahogy ez az előterjesztés abban a részében, amely a jegyzői alkalmasság és praxis kérdéskörével foglalkozik, támogatásunkra nem számíthat.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu