JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tállai képviselő úr a hozzászólásában jelentős teret szentelt az önkormányzati ügyeknek, és amit elmondott, rögtön azt juttatta eszembe, milyen érdekes, hogy ugyanazt a jelentést olvassuk, és más-más következtetést vonunk le belőle. Tállai úr olyanokat mondott itt, hogy az önkormányzatok felélték a vagyonukat az elmúlt időszakban. Mit ír a számvevőszéki jelentés erről a kérdésről? A helyi önkormányzatok vagyona a kötelezettségek nélkül 2003-ban 8716 milliárd forint volt, a növekedés mértéke az előző évi 87 százalékkal szemben 47 százalékra csökkent, de még mindig 47 százalékkal növekedett az önkormányzatok vagyona. Természetesen nagyon fontos a következő mondat is, amely azt mondja: Az immateriális javak és a tárgyi eszközök értékének még mindig kiugró mértékű növekedése döntően továbbra is a korábbi években érték nélkül nyilvántartott ingatlanok értékmegállapításának köszönhető.ö
Tehát az ÁSZ-jelentésből az következik, hogy nincs rend ezen a területen, az önkormányzati vagyonnyilvántartásban, a számok azt mondják, hogy irreális mértékű vagyonnövekedés van. A valóságban, mindannyian tudjuk, nem ez a helyzet, de a számokból ez következik.
De ugyanígy Tállai úr másik észrevétele is teljesen valótlanságokat tartalmazott, amit a költségvetési törvénnyel kapcsolatban mondott. Itt nem hivatkozott az ÁSZ-ra, csak mellékesen fejtette ki, hogy a költségvetési bizottság az utolsó percben nyújtott be indítványt. Tállai úr pontosan tudja, hogy a beterjesztett törvényjavaslatban volt egy üres tábla, volt egy kipontozott rész, éppen ezért a bérpolitikai döntések nem voltak beleírva, az Országos Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodások kerültek bele a költségvetési törvénybe. Tehát a költségvetési törvény tárgyalásában ez végig nyitott kérdés volt.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés