LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Számvevőszéki Elnök Úr! Államtitkár Úr! Az Állami Számvevőszék 2004. évi munkájáról szóló jelentés visszatérően szomorú és egyben érdekfeszítő olvasmány. Szomorú annyiban, hogy évről évre visszaköszönnek az állami és az önkormányzati költségvetéssel kapcsolatos megoldatlan problémák, és érdekfeszítőek annyiban, hogy mindig tartalmaznak újdonságokat mind a feltárt gondok, mind a megoldások területén.
Közelednek a választások, és ismét erősödik a propaganda az olcsó állam, karcsú önkormányzat érdekében. Az olcsóságra, karcsúságra vonatkozó ígéretek meglehetősen egyoldalúak, mert nem említik ennek az átgondolatlan, össznépi takarékoskodásnak az árát, miszerint csökken az élet- és vagyonbiztonságunk. Az olcsó állam hangzatos szólama mögött ugyanis nem a takarékos állam józan gondolata áll, hanem az az újliberális állameszme, amely az egyén szabadságára hivatkozva fokozatosan kiiktatná az államot a társadalmi folyamatok ellenőrzéséből, teret engedve a piac uralmának ott is, ahol az emberi és nemzeti lét feltételeinek a biztosítása az állam beavatkozását, jelenlétét követelné.
Napjaink történései, a balliberális kormány politikája és napi döntései ijesztő látványossággal mutatják e felfogás súlyos következményeit. Gondoljunk a korlátlan és bizony felelőtlen privatizációs igyekezetre, a magukra hagyott önkormányzatokra, a sorvadó, kiüresedő települések sorára, óvodák, iskolák szinte reménytelen küzdelmére a fennmaradásért, az egészségügy, az egyetemek és főiskolák anyagi és erkölcsi válságára, a honvédelem szinte teljes felszámolására. És bizony a sor folytatható.
A kormányzat piacosít, és a piac törvényeire hivatkozva kivonja magát a feladatok és a felelősség, az állami kötelezettségek vállalása alól. Igazodási pontja nem az alkotmány, hanem a börze, nem a közösség, a társadalom, a nemzet jövője, hanem az újliberális doktrínák és a globalizátor multik érdekei. Az éjjeliőr állam nappal, amikor az élet zajlik, láthatatlan, éjjel meg el-elszundikál. Ez így valóban egészen olcsónak tűnik. Egy ilyen olcsó állam azonban igen sokba kerül nekünk. A közvagyon elszivárog a piaci csatornákon, a közszellem a standok alá szorul, a nép elfásul, az ország védtelenné válik, és bizony kétségessé a jövő.
Nem olcsó és nem drága állam kell, hanem patrióta állam, amely képes eleget tenni a fenntartó közösség, a nemzet, az állam polgárai érdekében vállalt kötelezettségeinek. Az olcsó állam megvalósítását követelők elhallgatják azt, hogy a csökkenő adóbevételekből szükségszerűen kevesebb iskolát, rendőrőrsöt lehet majd fenntartani, kevésbé lehet támogatni az egészségügyet, szűkíteni kell mind a központi állam, mind a helyi demokrácia választott testületeinek a körét, kevesebbet lehet költeni elmaradott úthálózatunk kibővítésére, el kell hanyagolnunk az árvíz elleni védműveinket, és még sokáig folytathatnám azokat a közösséget szolgáló feladatokat, amelyekről elkerülhetetlenül lemondunk.
Tisztelt Ház! A jelentés felvillantotta az olcsó állam egyik negatív következményét, ami meglehetősen hátrányosan érinti Tisza menti választókerületemet, Tiszakécskét, Tiszaalpárt és környezetét. A jelentés arra figyelmeztet, hogy a Tisza völgyi árvízvédelmi rendszer fejlesztését célzó, 2004-ben törvénnyel is megerősített Vásárhelyi-terv megvalósulása teljesen bizonytalan a folyamatos forrásmegvonások miatt. Például 2005-ben az eredetileg tervezett 15 milliárd helyett a Tisza menti árvízvédelmi célra a költségvetésben csak alig több mint feleakkora összeg, 8 milliárd forint szerepel.
A számvevők az árvízvédelmi tevékenység vizsgálata során arra a következtetésre jutottak, hogy a műszakilag és biztonsági megfontolásokból indokolt szükségletek távolról sincsenek kielégítve. Az ÁSZ joggal kifogásolja, hogy a vízügyi igazgatóságok járművei egyetlenegy híján amortizálódtak, nincs pénz a védművek állapotának felmérésére. A jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy megfelelően kiépített védvonalak esetén a védekezési költségek az ötödére, tizedére mérséklődnek, és jelentősen csökken a károk bekövetkeztének valószínűsége is.
Meglehetősen szűk látókörű tehát a mai takarékosság ezen a területen. Például a 2000-es árvíz idején Szolnoknál a védekezés 15 milliárdot emésztett fel, mert szükséggátakat kellett építeni. Tarpán pedig egy gátszakadás 2001-ben 50 milliárdos kárt okozott. Ezzel szemben a Tisza bal partján a 12 milliárdos költséggel kiépített töltéseknek köszönhetően ugyanabban az évben legalább 200 milliárdos kárt sikerült megelőzni. A védművek üzemeltetési költségei mintegy 3,5 milliárdra rúgnak, és ezt a költségvetés 2002-ben és 2003-ban is előteremtette, 2004-ben azonban már csak a szükséges összeg mindössze egyötödét, 500 millió forintot költöttek erre. Még rosszabb a helyzet a karbantartás területén. Az évi 14 milliárdos szükséglettel szemben még 3 milliárd sem jutott az állagmegóvásra. Minden jel szerint ez a fajta olcsó állam egyértelműen biztonsági kockázatot jelent.
A számvevők azt is észrevételezik, hogy a vízügyi ágazatban foglalkoztatottak létszámát jelentősen csökkentették. Az 1994-es húszezer fővel szemben már négyezren sem dolgoznak ezen a területen, ezért harmadfokú készültség esetén szakképzetlen külső erőket kell bevonni, ami szintén a kockázatot növeli. Választókerületemben korábban sokan alapozhatták a megélhetésüket az árvízvédelemre. Sokan mondhatták azt, hogy szükség lesz a munkájukra, különben jön az árvíz. Sajnos most sokan szembesülnek azzal a költségvetési politikával, amely keveset költ az árvízvédelemre, veszélyezteti a minimálbérnél alig jobban fizetett vízügyesek megélhetését, munkahelyét, és ami ennél is szomorúbb, az itt élő százezrek életét és vagyonbiztonságát.
Tisztelt Ház! Ez egy rendkívül terjedelmes számvevőszéki jelentés, éppen ezért hozzászólásom második részét egy újbóli jelzés után fogom majd elmondani, befejezni.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés