PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Vitatkoznék Jauernik képviselőtársammal, és Tállai Andrással értek egyet. Neki mint az önkormányzati bizottság tagjának nagyon jól kellene tudnia azt, hogy 1990 és '94 között kapták az önkormányzatok relatíve a lehető legtöbb támogatást a feladataik ellátásához. Ez az arány 1994 után változott meg.

Úgy gondolom, hogy az önkormányzatok nem válhatnak csak bérkifizető hellyé. És Katona Tamás államtitkár úrnak mondom, szerintem ő se gondolhatja ezt komolyan; az önkormányzatok többsége nem fejlesztési, hanem működési hiteleket vesz fel. Egészen egyszerűen az állam újabb és újabb feladatokat ad át az önkormányzatoknak, és nem biztosít hozzá forrásokat. Úgy hiszem, ezen kell mindenféleképpen változtatnunk, hiszen a 3200 önkormányzat 1990-ben, a rendszerváltoztatás után az önkormányzati törvénnyel azért alakult meg, hogy a helyi közösségek életét tudja alakítani, hiszen helyben tudják a lehető legjobban eldönteni például azt, hogy egy utat kell megcsinálni, vagy mi történjen.

Ma az önkormányzatoknak egy jelentős többsége a költségvetésének a 90-91 százalékát működésre tudja elkölteni, és alig pár százalékot, 8-9 százalékot tud fejlesztésre elkölteni. Ez egy nagyon rossz arány.

Tegnap itt a tisztelt Házban a kétszintű érettségiről folyt a vita, és én akkor elmondtam, és most is szeretném elmondani röviden, egy budapesti gimnázium esetében 2004-ben az érettségitámogatás kapcsán 480 600 forintot kellett hogy az önkormányzat, az iskola kigazdálkodjon, ebben az évben ez a várható szám 774 670 forint volt, még a kétszintű érettségi botránya előtt.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu