SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Engem is Pettkó képviselő úr felszólalása késztet rövid reagálásra, noha tulajdonképpen Jauernik képviselőtársunk elmondta a dolog lényegét, amiről én is szólni akartam, és ez az lenne, hogy nem érdemes fantáziaszámokkal operálni egy olyan, számszakihoz hasonlítható jelentés esetén, mint az Állami Számvevőszéké.

Az önkormányzatok gazdálkodását illetően az Állami Számvevőszék megállapított bizonyos örömteli dolgokat, fejlődéseket, irányokat, és megállapított ugyanakkor bizonyos aggályra okot adó fejlődési irányokat. Ezek egyike volt az önkormányzatok működési kiadásainak növekvő hányada. Szó szerint van benne az, hogy 2002-ben 69 százalék volt, és 2003-ban ez 74 százalékra növekedett.

A tendencia tehát valóban nem kedvező, ugyanakkor nem érdemes elrugaszkodni a valóságtól és 95 százalékos hányadokról beszélni, mert hiteltelenné válik esetleg egyéb megállapítás is, hiteltelenné válhat az egész felszólalás súlya, hiszen az előttünk lévő jelentésből abszolút konkrétan kiolvasható a 69 és 74 százalék. Ezzel szembeállítani egy ad hoc előjött ötletszerű számot, ami 90 százalék fölöttről beszél, esetleg azért káros, mert a vitát figyelő, néző hallgatóság, nézők körében teljesen hamis, rossz számadat rögzülhet. Tehát nem jó, hogy az önkormányzatok a kiadásaik 74 százalékát működési költség címén költik el (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ugyanakkor ez messze van az előbb hallott, képviselő úr által elmondott számtól.

Forrás: parlament.hu