TÁLLAI ANDRÁS, a számvevőszéki bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A számvevőszéki bizottság hagyományosan megtárgyalta az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről a jelentést, és azt hiszem, nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy a bizottság egyhangúlag támogatta a jelentés elfogadását, illetve általános vitára való alkalmasságát, illetve az országgyűlési határozati javaslatot is egyhangúlag támogatta, egyhangúlag szavazta meg és nyújtotta be a parlamentnek.

A bizottsági ülésen immár hagyományosan Kovács Árpád elnök úr kap szót a napirend tárgyalásánál. Nagyon fontos dolognak tartottuk azt, hogy az elnök úr milyen kérdéseket emel ki - természetesen az írásos jelentés mellett -, mit tart fontosnak elmondani a bizottság ülésén.

(10.10)

Az elnök úr egyértelműen úgy fogalmazott, hogy az Állami Számvevőszék a rábízott feladatokat 2004-ben elvégezte; a számvevőszéki bizottság által megtárgyalt ellenőrzési tervet végrehajtotta, illetve a saját gazdálkodásáról a könyvvizsgálói jelentés elkészült, amely egyértelműen igazolja a gazdálkodás törvényességét, hitelességét az Állami Számvevőszék vonatkozásában.

Fontosnak tartotta az elnök úr kiemelni, hogy egyetért azzal az országgyűlési határozati javaslattal, amely nem csupán formális elfogadó határozat, hanem attól jóval több, hiszen nemcsak kijelenti az országgyűlési határozati javaslat, hogy a Számvevőszék a tevékenységét 2004-ben elvégezte, hanem egyrészt visszautal a 2004. évben kiemelkedő feladatokra és kimondottan az új feladatokra, amit tehát az ellenőrzési tervben határozott meg, illetve más törvények írtak elő, és fontosnak tartja azt is, hogy a jövőbeni feladatokat is hangsúlyozni szükséges az Országgyűlésnek ebben a határozati javaslatnak ez elfogadásával.

Nagyon fontos kérdés az, hogy hogyan halad a financial audit, hogy a zárszámadások minősítése, a zárójelentések minősítése milyen állapotban van. Az elnök úr ezt a folyamatot pozitívan értékelte, hozzátette azonban zárójelben, hogy a gazdálkodással kapcsolatos múlt évi ellenőrzési tapasztalatokat nézve ezek nem feltétlenül lelkesítőek. Több pontatlanság van, amelynek oka elsősorban abban keresendő, hogy a kormányzati szándékoknak megfelelően többszöri intézményátszervezések történnek, és ezek pénzügyi hatásait, pénzügyi lépéseit nagyon nehéz az ellenőrzés szintjén követni. Ha tehát egy cikluson belül egy kormány újra és újra átszervezi a minisztériumokat, az bizony saját magával is kitol, és nehéz helyzetet teremt ebből a szempontból.

A másik fontos dolog, amit itt már az elnök úr ma a szóbeli kiegészítésében is kiemelt, az önkormányzatok ellenőrzése. Sajátos szempontból közelítette meg ezt a kérdést, és ez is jól érzékelteti azt, hogy milyen problémák vannak az önkormányzati gazdálkodásban, egyrészt a szabályozásban, másrészt pedig a szabályozáson túl a pénzforrások elapadásával, és ezáltal az önkormányzatok olyan eszközökhöz, trükkökhöz nyúlnak, amelyekkel ugyan a feladatellátás biztosított, de sok esetben nagyon sajátosan, kreatívan kell értelmezni a törvényeket, jogszabályokat és az ezzel kapcsolatos politikai hozzáállást, ami az önkormányzatok részéről polgármesterek, adott esetben önkormányzati képviselők részéről nehezedik - hogy úgy mondjam - az Állami Számvevőszékre. Ezt fejezte ki, ezt tartotta fontosnak, hogy a bizottság ülésén elmondja.

Nagyon fontos kérdés az, hogy az Állami Számvevőszék megállapításai hogyan hasznosulnak, és bizony azt kell mondjuk, hogy ebben nagyon vegyes a kép. Sok esetben az ellenőrzöttek az Állami Számvevőszék iránymutatását, kérését, jelzését megfogadják, azt végrehajtják, de bizony kormányzati szinten is tapasztalható az, hogy a mai napig adott kérdésekben, szakmai kérdésekben nem sikerül előrelépni, nem születnek meg a törvényjavaslatok vagy szükség esetén a kormányrendelet sem.

Kiemelt kérdésnek tekintette az elnök úr a PPP-terület ügyében a véleményalkotást. Fontos megfogalmazás hangzott el a bizottság ülésén, amely így szól, hogy amikor csinálunk PPP-t, ott ne a vállalkozói ajánlat legyen a domináns, hanem az, hogy a magyar állam számára mikor előnyös ezt meglépni. Úgy gondoljuk, hogy a nehezedő állami költségvetés helyzete, illetve az ország előtt álló közfeladatok végrehajtása okozta ennek a finanszírozási formának a kitalálását. Jól érzékelhető, hogy kormányzati szinten sincsenek ennek a feltételei kidolgozva, és ezt fontosnak tartja az Állami Számvevőszék is, hogy jelezze a kormányzat részére.

Elnök úr elmondta még, hogy fontos tevékenységnek tartja az Állami Számvevőszék részéről a szakmai tanácsadó tevékenységet, úgy érzi, hogy az elmúlt néhány évben az Állami Számvevőszék tudta bizonyítani a parlamenti bizottságoknak, illetve az Országgyűlésnek egy-egy átfogó jelentéssel, hogy milyen anyagot tud az országgyűlési képviselők kérésére megfogalmazni, elkészíteni az Állami Számvevőszék; ilyen példaként említve a privatizációs anyagot, a korrupcióról, a felsőoktatásról és a nonprofit szektorról szóló szakmai anyagot.

Ezt követően a bizottság tagjai kérdéseket fogalmaztak meg az elnök úr irányában. Talán jelzi azt, hogy milyen alapos a benyújtott számvevőszéki jelentés, hogy elég kevés kérdés hangzott el a bizottság ülésén. Alapvetően három kérdéskör merült föl: az egyik a független könyvvizsgálói jelentés egyik pontjának értelmezése kapcsán, a másik kettő pedig - nem véletlen talán, hogy ez a két kérdés vetődött fel a számvevőszéki bizottság ülésén is -: kormánypárti képviselők részéről az Európai Unió finanszírozásának ügye került előtérbe, ahol bizony a kormánypárti képviselő önkritikusan is elmondta, hogy itt ellentmondásos a megítélés a kormánypárt és az ellenzék részéről, és sok tekintetben van okunk szomorkodni, mi több, azt is elmondta, hogy az Állami Számvevőszék igyekezete ellenére sokszor az Állami Számvevőszék jelzéseit falra hányt borsónak tekintik az illetékesek. Kormánypárti képviselő arra volt kíváncsi, hogy nemzetközi összehasonlításban hogyan látja az Állami Számvevőszék, hogy hogyan is áll ebben a kérdésben Magyarország.

Szintén kérdésként merül föl a 2004. évben elindult áfa-visszatartási ügy, amelyet az Állami Számvevőszék is ellenőriz, és a zárszámadási jelentésben fogja közzétenni erről a véleményét. Egyértelmű, hogy az Állami Számvevőszéknek is azért kell ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert olyan ügyről van szó, amely óriási társadalmi fölháborodást váltott ki, hiszen a mai napig nem tudjuk, nem tisztázott, hogy ez a kérdés törvényes volt vagy nem volt törvényes. Az elnök úr elmondta, hogy a 2004. évi zárszámadás kapcsán ezt a kérdést alaposan meg fogják vizsgálni, és miután az APEH-nél zajlik a financial audit, ennek a vizsgálatnak a keretében erről részletesen fognak majd tájékoztatást adni a nyilvánosságnak.

Ami pedig az előbb említett kormánypárti kérdést illeti, az elnök úr részletesen beszámolt arról, hogy más országokban hogyan működik az állami számvevőszék, illetve hogy milyen a hozzáállás az európai uniós pénzek felhasználása kérdésében, s azt is jelezte, hogy ebben bizony elég nehéz feladat áll az állami számvevőszékek előtt, hiszen teljesen más egy-egy adott országban a zárszámadás horizontja, és bizony nehéz ebben a kérdésben összehasonlítást tenni, de jelezte, hogy mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a nemzetközi tapasztalatokat teljes egészében rendelkezésünkre bocsássák, és így az Országgyűlés maga is le tudja vonni a megfelelő konzekvenciát.

Tisztelt Országgyűlés! Néhány mondatot mondanék még a benyújtott országgyűlési határozati javaslatról, amely 16057. számon található meg. Ez négy pontból áll. Amint már említettem, az 1. pontban egy egyértelmű kijelentés van arra vonatkozóan, hogy az Országgyűlés a stratégiájának megfelelően a kötelezettségeit teljesítette, a beszámolót elkészítette, és a független könyvvizsgáló által hitelesítettnek minősített beszámolót is az Országgyűlés rendelkezésére bocsátja.

A 2. pontban: a 2003-ban elfogadott országgyűlési határozatnak megfelelő feladatprioritásokat hogyan kezelte, tehát a megbízhatósági nyilatkozatokkal záruló minősítési zárszámadás-ellenőrzéseket ütemesen elvégezte az Országgyűlés. Fontosnak tartjuk azt, hogy az Országgyűlés ezt megerősítse, illetve támogassa az ÁSZ-t abban, hogy ezt a tevékenységet tovább kell folytatni. Végül megállapítja a 2. pont, hogy a felügyelőbizottsági elnökök javaslattételi javaslata, jelölési rendszere szabályozott, ezt a bizottság is megtárgyalta, és hogy lényegében ezt az előírásoknak, illetve az elvárásoknak megfelelően végzi az Állami Számvevőszék.

(10.20)

A 3. és a 4. pontban elsősorban az előttünk álló feladatokról kell hogy határozzon az Országgyűlés. Egyrészt meg kell erősíteni véleményünk szerint, a bizottság véleménye szerint, hogy az éves jelentés továbbra is adjon értékelést az ellenőrzések hasznosulásáról és javaslataik valóra váltásáról. Fontos kérdés, hogy a köz- és magánszektor újszerű együttműködésének, a már említett PPP-nek, illetve a nonprofit szektor pénzfelhasználásának ellenőrzési feltételeit az Állami Számvevőszék dolgozza ki. Fontos, hogy folytassa azt a szakmai munkáját, amelyben szakmai szabályozást, módszertanokat és segédleteket bocsát az ellenőrzési szakma és természetesen az Országgyűlés részére, és a tanácsadói tevékenység keretén belül az elemző és összefoglaló munkájának erősítése céljából korszerű pénzügyi szakfolyóiratot jelentessen meg. Ebben kéri a számvevőszéki bizottság az Országgyűlés állásfoglalását és megerősítését.

Végezetül pedig szintén a bizottsági ülésen is felmerült európai uniós pénzfelhasználás gyakorlatáról adjon a jövőben átfogó képet annak érdekében, hogy átlátható legyen, hogy az uniós pénzforrások felhasználása nemzetközi viszonylatban, illetve az ország elvárása szempontjából hogyan működik.

Végezetül a bizottság egységesen kifejezte köszönetét az Állami Számvevőszék elnökének és munkatársainak a 2004. évben végzett tevékenységéért; már-már szokásos hagyomány, hogy az Állami Számvevőszék munkája dicséretet kap. Úgy gondoljuk, ez egy összetartó kollektíva, amely egyértelműen a szakmaiságot helyezi előtérbe, nagyon alaposan és nagyon felelősségteljesen végzi munkáját. Ezért a bizottság, és bízom benne, az Országgyűlés is, elismerését fejezi ki az Állami Számvevőszéknek.

Tisztelt Országgyűlés! Tehát arra kérjük a parlamenti képviselőket, hogy tárgyalják meg a jelentést, illetve az említett számon benyújtott országgyűlési határozati javaslatot pedig vizsgálják meg, vitassuk meg, és végül fogadjuk el.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu