TÁLLAI ANDRÁS, a számvevőszéki bizottság elnöke: Köszönöm szépen. Tehát a határozati javaslat előterjesztőjeként a számvevőszéki bizottság nevében is szeretném megköszönni a frakciók, a képviselők részéről a felszólalásokat. Úgy gondolom, hogy ez a néhány óra, ez a napirend rávilágított az ország mai valós pénzügyi, gazdasági problémáira, s ezen belül is talán nem véletlen, hogy az önkormányzatok, az önkormányzatok gazdálkodása kapta itt a legnagyobb szerepet. Örülök annak, hogy a határozati javaslattal kapcsolatban nem fogalmazódott meg kritika vagy más vélemény, illetve módosító javaslat, és úgy látom ezek alapján, hogy az Országgyűlés képes lesz arra, hogy az Állami Számvevőszék 2004-es jelentését, illetve a számvevőszéki bizottság határozati javaslatát konszenzussal egységesen el tudja fogadni. Ennek reményében várjuk a szavazást.
Köszönöm. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés