BÁRSONY ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Hogy jogtalanok-e és megalapozatlanok-e ezek az akciók, azt ma még nem lehet kijelenteni. Eddig arról van tudomásunk, hogy 25 magyar cég ellen indult eljárás, 5 eljárást megszüntettek a német hatóságok, 20 eljárás folyamatban van. Hogy ezek alapossága mennyiben áll majd meg a német ügyészség, illetve bíróságok előtt, erre sem a német kormánynak, sem pedig a magyar kormánynak ráhatása nincs.
Amit pontosan meg tudunk állapítani ebben a pillanatban, az a következő. Több magyart vettek őrizetbe ezeknek az ügyeknek a kapcsán, azt azonban, hogy kikről van szó, hivatalosan azért nem tudhatjuk, mert nem kértek konzuli védelmet, ennek alapján pedig a német hatóságok a személyiségi jogokra való hivatkozással jogszerűen nem adnak tájékoztatást az őrizetbe vettek kilétéről.
Nem politikai akcióról van szó, hanem elsősorban a német hatóságok szeretnének a német munkavállalói piacon, ahol egyébként történelmi magasságokba emelkedett a munkanélküliség, valami hasonló akciót elvégezni, azaz kifehéríteni a munkaerőpiacot. Ennek következtében fokozottan figyelnek oda olyan cégekre, ahol felmerülhet a munkavállalói jogokat túlhaladó és vállalkozási jogviszonyba terelt munkavállalás megakadályozása.
Nem csak magyar cégek kerültek célkeresztbe, ahogy a magyar sajtó ezt közölte. A legtöbb ellenőrzés alá vont cég nem Magyarországról származik.
Végül, de nem utolsósorban engedje meg, hogy jelezzem, hogy a német ügyészség, amely eljár az ügyekben, a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészségével a jogsegélyegyezmény keretében együttműködik. Az már csak egy sajnálatos belpolitikai probléma, hogy a magyar ügyészség a GKM többszöri megkeresésére sem szolgáltatott megfelelő információkat.
Kérem, vegye tudomásul válaszomat.
(17.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés