ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek. Előtte felhívom a figyelmüket, hogy a törvényjavaslat és a módosító javaslatok elfogadásához is az országgyűlési képviselők kétharmadának, azaz 258 képviselőnek az igen szavazata szükséges.
Az előterjesztő a benyújtott indítványokat nem támogatja, de arra figyelemmel, hogy ezek megkapták a szükséges bizottsági támogatást, döntenie kell róluk az Országgyűlésnek.
Az ajánlás 1. pontjában Herényi Károly és Csáky András az 1. §-ban az alkotmány 61/A. § (2) bekezdésének módosítását javasolják azzal, hogy a politikai vagy állami tisztségükkel összefüggésben állambiztonsági jelentést kapó személyek személyes adatai is nyilvánosak legyenek. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 132 igen szavazattal, 185 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 2. pontjában Herényi Károly és Csáky András az 1. §-ban az alkotmány 61/A. §-át új bekezdéssel egészítik ki, amelyben összeférhetetlenségi szabályt állapítanak meg. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 127 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk.
Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy az Országgyűlés egyetlen módosító javaslatot sem fogadott el, most a zárószavazásra is sor kerül. A döntéshozatal előtt megkérdezem, a kormány álláspontját ki kívánja ismertetni. (Dr. Hankó Faragó Miklós jelentkezik.) Megadom a szót az államtitkár úrnak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés