DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Értettük és vettük az ultimátumot, amit az Egyesület a Felsőoktatásért és Tudományért egyesület a Fideszen és a Fidesz frakcióvezető-helyettesén keresztül intézett az Országgyűléshez. Ha jól értettem Pokorni urat, öt pontban foglalta össze a kifogásait - én azt hiszem, egyik pontban sem állja meg a helyét az, amit mondott. (Moraj a Fidesz soraiban.)
Nem igaz, vagy legalábbis nem következik a törvényből, hogy kevesebb hallgató tanulhatna ezentúl államilag finanszírozott képzésben. Lehetséges persze, hogy amennyiben egyszer a Fidesz kormányozni fog, akkor majd kevesebb tanulhat, de ez a törvényből, tisztelt Ház, nem következik.
Másodszor: a kétciklusú képzésre való áttérés meglehet, hogy megalapozatlan, elhamarkodott és minden alapot nélkülöző, de szeretném felhívni a figyelmet, hogy az erről szóló egyezményt annak idején még Pokorni Zoltán miniszter úr írta alá, és azon kevés dolgok egyike, amiben e Ház két oldala oktatáspolitikában meg tudott egyezni, az, hogy a bolognai folyamatra az Európai Felsőoktatási Térséghez való csatlakozásra, arra az angolszász modellre, amiben a világ legsikeresebb egyetemei működnek, Magyarországon is szükség van annak érdekében, hogy versenyképes tudást tudjon biztosítani a magyar felsőoktatás a magyar vagy Magyarországon tanuló egyetemi hallgatóknak.
Harmadszor: a PPP-program, amiről a felsőoktatásban is, más vonatkozásban is, legyen szó autópályáról vagy nemzeti kulturális palotáról, már számtalanszor ejtettünk szót, ez valóban költségesebb forma, mintha a költségvetés be tudna nyúlni a mellényzsebébe, és ki tudná vágni az asztalra azt az isten tudja, hány milliárd forintot, amibe ezek a fejlesztések kerülnek. (Moraj a Fidesz soraiban.) Pillanatnyilag nincs ebben a helyzetben a költségvetés, a felsőoktatás fejlesztésére, a megnövekedett igényekhez való hozzáigazítására pedig mindenképpen szükség van, nem öt év múlva, nem tíz év múlva és nem húsz év múlva, hanem most. Kétségkívül drága a PPP, ennél csak egy dolog drágább, az, ha nem fejlesztünk, és nem építünk semmit, mert az a jövőnkbe kerül.
Negyedszer: nincs védve a megalapozatlan döntés ellen az intézmény, erre nézve Tatai-Tóth András képviselő úr már tett egy megjegyzést. Éppen az általa jegyzett és a múltkori, módosító indítványokról történő szavazás során elfogadott módosító indítvány biztosítja az egyetem szenátusának azt a jogot, hogy ha bármiféle gazdasági döntést hozna az irányító testület, amely az egyetem oktatási, tudományos, kutatási feladatait megítélése szerint veszélyezteti, akkor halasztó hatályú felszólamlással élhet a miniszternél.
És ötödször: az irányító testület, amely ellenőrizetlen hatalmat biztosít a mindenkori kormány számára. Tisztelt Ház! Az irányító testületben az egyetem által delegált képviselők többségben vannak. Egyetlen kivétellel minden döntéshez elegendő az irányító testület egyszerű többsége, vagyis az egyetem által delegált tagok a döntést minden esetben meghozhatják. Egyetlen olyan eset van, amikor legalább a kormány egyik képviselőjének szavazata is szükséges, ez a rektorválasztás, de a rektorválasztás eredményét eddig is meg kellett erősítenie a kormánynak.
(18.30)
Semmiféle olyan többlethatalmat ezzel az irányító konstrukcióval a kormány nem kap, amitől aggódni kellene, vagy amivel a felsőoktatási szférát riogatni kellene. Úgy gondolom, ezt a felsőoktatási törvényt nyugodt lélekkel fogadhatja el a parlament.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés