DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Elég furcsa dolog, hogy egy fideszes fővárosi képviselő a 4-es metró ügyében interpellálja azt a kormányt (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), amely az önök kormányával szemben legalább ezzel a beruházással szembenézve megalkotta azt a törvényt, amely ezt biztossá teszi, meghozta a szükséges jogszabályokat, megkezdte és lényegében befejezte a tárgyalásokat az Európai Fejlesztési Bankkal ennek a beruházásnak a finanszírozásáról, és elfogadtuk azt a törvény, amely biztosítja ennek a metróvonalnak a megépítési feltételeit. Benyújtottuk az Országgyűléshez azt a vasúttörvény-módosítást, amely biztosítja azt, hogy a még fennálló jogi problémák a metróvonal építésénél kiküszöbölésre kerüljenek.

Ezért tehát, képviselő úr, azt kell mondjam önnek, hogy a kérdéseire a válasz: az EIB finanszírozni kívánja a 4-es metró építését, mint ahogyan azt két héttel ezelőtt az EIB Budapesten tárgyaló alelnöke mind a főváros vezetőinek, mind nekem megerősítette. Ha az Országgyűlés megszavazza a szükséges törvénymódosítást, akkor elhárul az akadály az elől, hogy az EIB-vel letárgyalt hitelszerződés aláírásra kerüljön. Ebből következően semmifajta olyan szükséglet nem merül fel, amit ön itt a kérdésében feltételez vagy sugall, miszerint ha nem lenne EIB-forrás, akkor miből lenne finanszírozva ez a beruházás.

Végezetül szeretném azt is mondani, minden reményünk megvan arra is, hogy az Európai Unióhoz megfelelő tartalmú pályázattal benyújtva - a következő nemzeti fejlesztési terv részeként - ez a beruházás is európai uniós támogatást is elnyerhessen.

Az építkezés jelenlegi állásáról pedig, képviselő úr, elég pontos információval rendelkezik a Fővárosi Közgyűlésből, ezért nem gondolom, hogy ezen a helyen kellene erről különösebben tájékoztatást jelen pillanatban adni. Amikor tárgyalni fogjuk az elfogadott metrótörvény módosítását, akkor nyilvánvalóan az Országgyűlés plenáris ülésén lesz lehetőség arra, hogy erre a vitára, hogy éppen hol tart, és az előkészítésre mennyi forrás lesz fordítva az elmúlt nem kettő, hanem sokkal több évben, vissza fogunk térni.

Tehát szeretném megnyugtatni mind a képviselő urat, mind a nyilvánosságot, hogy ennek a beruházásnak a finanszírozása biztosított, ennek a beruházásnak a szerződését az EIB-vel alá tudja írni a főváros kellő időben, és ebből következően a törvényben rögzített határidőn belül meg fog tudni valósulni a beruházás a hosszabb távon is, ahogyan azt a törvénymódosítás majd lehetővé fogja tenni a következő hetekben. Kérem válaszom elfogadását. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu