GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon szépen köszönöm a kérdését, és a következőkben szeretnék válaszolni önnek.

Sikerült óriási nehézségek árán és szinte emberfeletti erővel elérnünk azt, hogy mindösszesen 0,9 százaléka nem lett kifizetve a területalapú támogatásoknak. Ön előtt ismert, hogy 4 százalékos kifizetési türelmi sávot hagy az Európai Unió, tehát ezt teljesítettük.

Ugyanakkor elnézést kérek a gazdálkodóktól azért, mert az elmúlt év során jelentős késedelmet szenvedtek ezek a kifizetések, és európai társaikkal szemben versenyhátrányba kerültek. Ez ebben az évben semmilyen körülmények között nem fordulhat elő. Megtettem a szükséges szervezeti és személyi változásokat, ezenkívül pedig tájékoztatnám önt arról, hogy a tavalyihoz viszonyított közel 35 százalékos hibás beadásokkal szemben 3,5 százalék körül tartunk. A falugazdász-hálózat és maga az MVH rendszere az elmúlt évi tapasztalatokat leszűrve nagyszerűen működik, fogják a gazdálkodók kezét, amit mi mindig is fontosnak tartottunk a tavalyi évben is, és segítik a kitöltéseket. Olyan rendszerben dolgozunk, ahol minden egyes falugazdásznak név szerint lebontva megvan a gazdálkodóinak a létszáma, és úgy gondolom, hogy ez is segíti a munkát a következő időszakra.

Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a falugazdász-hálózat teljes egészében a helyén marad, sőt, amennyiben szükséges, más típusú létszám átcsoportosításából erősíteni fogom a jelenlétüket, hiszen csak velük együtt tudjuk megoldani ezeket a feladatokat, nélkülük nincs értelme ennek a tevékenységnek.

Az egy percben még folytatom a válaszomat.

Forrás: parlament.hu