GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Több mint 208 ezer kérelem érkezett az elmúlt évben hozzánk, és bizony nem kis feladatot jelentett ennek a feldolgozása, és nagyjából hasonló nagyságrend, egy picivel kevesebb ebben az évben.

Nemhogy a következő évben kerülnének kifizetésre a támogatások, hanem az úgynevezett faktorálás lehetőségével élve a héten nagyjából befejeztem a bankokkal a tárgyalásokat. A kamatban ugyan teljes egészében nem tudtunk megegyezni, de van már két olyan bank, amelyik igen kedvező feltételekkel fogja kínálni ezt a lehetőséget.

(17.00)

És így a gazdálkodók a júliusi kiértesítések után - aki igényli és valamennyit áldoz érte - az év során az egész évi támogatás 90 százalékához hozzájuthatnak. Úgy gondolom, hogy a finanszírozási problémákban ez egy jelentős előrelépés lesz. Azt ugyan garantálni nem tudom, hogy egyetlenegy fillér büntetést nem kell visszafizetnünk, mert valami kis hiba azért mindig csúszik a gépezetbe, de azt hiszem, hogy nem lesz ez túl jelentős.

Köszönöm szépen a kérdést. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu