MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! A polgári kormány otthonteremtési programját nem elsősorban mi tartottuk sikeresnek, nem nekünk kell ezt megítélni, 300 ezer ember, aki a hitelkérelmével az aktuális bankokhoz fordult, annak tartotta, ezek most is zajlanak. A költségvetési kiadás ezért ennyi, mert a polgári kormány elindította ezt a modellt, ennek a pénzügyi fedezetét kell egyébként most is a kormánynak finanszíroznia, tehát igazából más tollával büszkélkedik.
Ugyanakkor látni kell néhány tendenciát. Annyira drasztikusan lecsökkentek a támogatási lehetőségek, és csak a kis lakásokhoz adják, hogy például csak Budapesten a tavalyi évhez képest erre az évre 84 négyzetméterről 59 négyzetméterre csökkent az átlagos lakásterület, ami igazából nem családi otthonokat jelent. Ennek a veszélye nagyon súlyos a későbbiekre nézve, egyébként mind anyagi téren, mind máshogy nézve.
Azt gondolom, hogy az a 80-90 ezres ígéret, amelyet egyébként most ön is megismételt, és itt idézetben is korábban kinyilvánított, nem áll szinkronban azzal az elmúlt időszakbeli adattal, amelyet most megismerhetünk, ami kevesebb mint hatezres szám.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés