TELEKI LÁSZLÓ ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon szépen köszönöm a kérdését. Azt gondolom, azért is aktuális ma ez a kérdés, mert ahogy ma a parlamentben hallhattuk, akár a tüntetés kapcsán, akár pedig a roma fiú sérülése miatt eléggé felhevült a hangulat. Azt gondolom, ez a tíz év is arról kell hogy szóljon, hogy az integráció sokkal jobban elérje Magyarországot, mint ahogy most eléri, mert nem lehet kihasználni azt, hogy ma Magyarországon csak politikai tőkét kovácsoljanak egyesek a romaügyből és romákból. Ezért fontosnak tartom, hogy rövid, közép- és hosszú távon fogalmazódjon meg az, hogy mit kívánunk tenni. A roma integrációs évtized programja pont erre kíván választ adni, hogyan lehetne úgy továbbhaladni, hogy lehessen érzékelni ebben az időtartamban, hogy az oktatásban, a foglalkoztatásban, a lakhatásban és az egészségügyben látványos programok induljanak el.

Hogy miért? Azért, mert az elmúlt kormányzási idő alatt az oktatásban, akár a felsőfokú intézményekben, vagy akár a középiskolai rendszerekben nem voltak látható eredmények. Ezért tartjuk fontosnak, hogy az oktatás kiemelkedően előtérbe helyeződjön, mert akkor lehet majd arról beszélni, hogy roma értelmiség van, és a roma értelmiség saját magának ki tudja azt a pozíciót vívni, hogy a versenypiaci, munkaerő-piaci helyzetben helytálljon. Ma erről nem beszélhetünk, és azért van szükség erre a programra, hogy elsősorban az oktatásban tudjunk eredményeket elérni. Ezt követően, ezzel paralel természetesnek tartjuk, hogy a foglalkoztatásban is hasonló módon tudjunk eredményeket elérni. Az egészségügyben pedig azt akarjuk, hogy ne 12 évvel előbb haljanak meg a romák, mint ahogy most van, hanem az lenne a célszerű, ha a prevencióra fordítanánk nagyon nagy hangsúlyt. Ebben a programban pontosan az van, hogy a prevenciót próbáljuk meg előtérbe helyezni, és ezt tartjuk fontosnak.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu