DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tatai-Tóth képviselő úr saját magából indult ki, ezért visszautasítom azt, hogy hatalmi játszmák részeként több ezer ember sorsával mint képviselő játszom. Ha pedig ön úgy gondolja, hogy ebben tájékozatlan, akkor kérdezze meg a Békés megyei képviselőket, hiszen ők nyújtották be korábban, részesei voltak a benyújtásnak, kérdezze meg az önkormányzati bizottságban lévő képviselőtársait, és ha ennyire tájékozott, tanár úr, akkor majd talán a közigazgatással kapcsolatban is részletesebb hozzászólásra lesz módja. Egész Békés megyében közismert ez a kérdés. A Pénzügyminisztériumban a hivatalnokok nagyon jól tudják, hogy miért kezdeményezték a költségvetési bizottságban ülő MSZP-s képviselők ezt a módosítást, hiszen ezt a költségvetési törvény elfogadásának a keretében tették meg.
Nem általában kell felelősséget vállalni, hanem önnek is, Göndör képviselő úrnak is, meg mindenkinek, aki az MSZP részéről szólt, minimum annyit kell mondani: elnézést, bocsánat, játékká tettük önöknek ezt a foglalkoztatását 65 és 70 év között, sajnáljuk, hogy ez történt, rá kellett jönnünk arra, hogy nem volt igazunk. De hogy még ebből erényt is kovácsolnak, és egyik képviselőjük azt mondja el, hogy a 65 év alatti határral azt szerették volna elérni, hogy sok fiatal köztisztviselő lehessen, a másikban meg visszaadják a 65 éven felüli közalkalmazottaknak a munkát, és ezt egyszerre mind a Fidesz nyakába kívánják tenni, ez már mindennek a teteje, azért engedje meg! Ez egy eklatáns példája, hogy a szocialisták a tényekkel hogyan játszanak, itt, a parlamentben milyen módon próbálják az ellenfelet besározni az összes, általuk elkövetett hatalmi játszmák következményeivel. Ez borzasztó, ezért tiltakoztam!
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés