DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Csak a tárgyilagosság kedvéért szeretnék emlékeztetni arra, miután a közönség is fluktuálódik, hogy felszólalásomban arra reagáltam, hogy Halász képviselő úr és másik képviselőtársa, aki kisebbségi álláspontot fogalmazott meg, finomabban megismételve egyébként a bizottsági ülésen elhangzott fideszes álláspontot, azt a vádat fogalmazták meg, hogy a szakapparátus, amely előkészítette ezt a törvényt, el akarta kótyavetyélni a magyar műemlékek jelentős részét. Elég brutális vád! Tulajdonképpen államháztartási megfontolásokból adták volna el olcsón a magyar vagyon jelentős részét. Ha bárki is azt gondolja, hogy ha ilyesmivel vádolják esetleg valamikor a Fideszt, akkor a Fidesz nem utasítja vissza az ilyen típusú vádakat, ráadásul, ha megalapozatlanak, akkor még inkább visszautasítják - azt gondolom, hogy mindannyian tudjuk, hogy ez a vád nem igaz, ez egy politikai jellegű vád, olyan ügyben, amely ügyben elég kevés politikai elem van.
Tehát az én megjegyzésem ennek szólt, természetesen nem kívánom ezt a vitát a végtelenségig folytatni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés