DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Remélem, hogy nem sértődik meg államtitkár úr, ha azt mondom, hogy mindig szívesen találkozom vele itt és máshol is, és szívesen váltok vele szót, de jobban örültünk volna, ha ma az új miniszter van itt, jobban örültünk volna, ha az új miniszter mondja el, hogy mit is kíván tenni az elkövetkezendő egy esztendőben azért, hogy három év súlyos kártevései után ez az egy esztendő legalább a kárenyhítést szolgálhassa.
Meg kell mondanom őszintén, hogy miniszter úr első néhány intézkedése biztató, olyan, amit úgy gondolom, hogy figyelembe kell vennünk. Olyan, amely alapján talán még egyfajta egészséges és jó együttműködés is lehetséges kormányzati pozíció és ellenzék között. Tett néhány olyan intézkedést, amelyet három éven keresztül szünet nélkül úgy hallottunk vissza, hogy nem igaz, hazugság, nem ért hozzá. Most miniszter úr néhány ügyben határozott lépést tett, és reméljük, hogy ennek folytatása is lesz.
Mit várunk az elkövetkezendő egy esztendőben? Még egyszer mondom, csodát már nem várunk. Azt nem gondoljuk, hogy az MSZP mezőgazdasági programját fogja megvalósítani. Itt van nálam, ám nincs annyi idő, az öt perc nem elég, hogy felolvassam az egész programot, de azért néhány dologra szeretnék rámutatni. Legalább arra törekedni kell, hogy az a néhány pont, ami még teljesíthető, megvalósuljon a programjukból. Ezek közül az egyik és legfontosabb úgy szól, hogy az Európai Unióból származó előnyök maximalizálása. Nos, mi történt eddig? Itt van előttem a legutóbbi AVOP-jelentés - agrár- és vidékfejlesztési operatív program - 0 kifizetéssel. Itt van az a vidékfejlesztési program, amelyben az egyetlen, a szövetkezetek irányába történt kifizetés 96 milliót jelent, és ahol államtitkár úrnak volt egy fontos bejelentése, amely szerint az AVOP-ban majd szeptemberig pályázni lehet, valamikor az év végéig elbírálni lehet, a kifizetés pedig, isten tudja, mikor lesz. Nem lesz ez jó így, úgy gondolom, ezen változtatni kell, és reményeim szerint miniszter úr változtatni is akar. Mi ezt várjuk tőle.
A bizalom megerősítése az egyik legfontosabb tétel. Helyre kell vagy legalábbis meg kell kísérelni helyreállítani azt a megrendült bizalmat, amely három év gyötrelme után a magyar gazdatársadalom és az irányítók között feszül. Úgy gondolom, ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Világos, hogy ennek az egyik és legfontosabb tétele, hogy a magyar gazdatársadalommal kötött megállapodásokat pontról pontra és határidőre be kell tartani. Nagyon fontos, hogy azok a beszámolások, amelyek a szerződésben is szerepelnek, ha lehet, ne negyedévenként - hiszen már alig egy esztendő vagy annyi sincs hátra a regnálásból -, hanem havonta történjenek. Előre elmondom, mi igyekszünk biztosítani önöknek azt a lehetőséget, hogy a felmerülő aktuális problémákra itt a Házban tudjanak válaszolni.
És várjuk tisztelettel és reméljük, hogy nagyon jó gabonatermés lesz az idén is, és hogy a nagyon jó gabonatermés nem fogja azt eredményezni, hogy a már eddig betárolt gabona mellett raktár hiányában lehetetlen helyzetbe kerülünk. Ezért arra számítunk és azt kérjük, hogy miniszter úr és a minisztérium igyekezzék megfordítani az export és az import arányát. Az lehetetlen, hogy egy évben 30 százalékkal nő az import, és nem egész 5 százalékkal az export, miközben nagyon jó termés volt az előző esztendőben. Fordítani kell rajta!
S ami talán számunkra az egyik legfontosabb: meg kell fordítani azt a trendet, ahol a magyar árunak nincs becsülete az eladópolcokon. Meg kell fordítani, és ehhez bizony kemény szabályozókat kell bevezetni, s nemcsak a külföldi, hanem a belföldi áruk tekintetében is. Azok a botrányok, amelyek az utóbbi egy esztendőt jellemezték a paprikától a tojáson át legutóbb a disznósajton keresztül, azt igazolják, hogy súlyos hiba van a rendszeren belül, magán az irányítási rendszeren belül - ezen változtatni kell.
Végezetül hadd mondjak egy biztatót: igen, mi nagyra értékeltük, hogy miután itt Kékkői Zoltán barátom, jómagam és valamennyien hosszan elmondtuk, hogy van egy dolog, amit el tetszettek érni, a 2,8 százalék zsírtartalmú tej ügye: miniszter úr azt mondta, hogy le a polcokról a külföldiekkel. Kedves államtitkár úr, most azonban átadunk önnek egy, éppen a polcról levett olyan dobozkát, amelyből a következő derül ki. Már nem az van rajta, hogy cseh, nem is az, hogy szlovák, hanem az van rajta, hogy Európai Unió. És olyan cég, amelynek a nevét rányomták - itt van nálam, ha akarja államtitkár úr, oda fogom adni -, nincs is Magyarországon bejegyezve. Miről szól akkor ez a történet? Már megtalálták a kiskaput. És ezt a kiskaput csak úgy lehet megtalálni, kedves államtitkár úr - ezért sajnálom, hogy nincs itt miniszter úr -, ha nem tesznek rendet a saját minisztériumon belül. Ez az első és legfontosabb lépés! Ezt várjuk önöktől, ebben mi partnerek akarunk lenni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés