GULYÁS JÓZSEF, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt év őszén tárgyaltuk a most tárgyalt joganyag jogelődjét, ha tetszik. Az érdemi vitát követően decemberben fogadtuk el a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényjavaslatot, amely egy nagy jelentőségű törvényjavaslat volt, egy átfogó szabályozás a közigazgatás tekintetében. A hatósági eljárás és szolgáltatás szabályozásával reményeink szerint ezzel a törvénymódosítással, a 2004 decemberében elfogadott jogszabállyal megteremtettük a kor követelményeihez igazodó hatékonyabb, gyorsabb, az állampolgáraink számára is átláthatóbb, egyszerűbb, szakszerű ügyintézés törvényi feltételeit.

A mindennapos ügyintézést szabályozó törvény mindenkit érint. Mindenkit érint, aki ügyet intéz hivatalokban, akár önkormányzatról van szó, akár állami szervekről. A hatósági eljárás és jogalkalmazás során felmerült gyakorlati problémák, a gazdasági versenyképesség diktálta követelmények, valamint az informatikai eszközökben rejlő lehetőségek és ezen túlmenően nem utolsósorban az állampolgári elvárások egyaránt kikényszerítették az átfogó szabályozást, amelyet ez a kormány felvállalt, és az Országgyűlés meg is alkotott. A közigazgatási eljárások kódexszerű szabályozásának egyik legfontosabb célkitűzése éppen az elvárásokkal összhangban a felesleges adminisztratív megkötéseket elhagyó, az ügyek gyors intézését lehetővé tevő, szakmailag megalapozott, ugyanakkor az ügyfél szempontjából is áttekinthető, ellenőrizhető eljárási normák megalkotása volt.

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény elfogadásával az eljárásjog törvényi, rendeleti szabályozása azonban nem ért véget. A novemberi hatálybalépésig a ma tárgyalt törvényi szabályozáson túl közel 150 további kormány- és miniszteri rendelet módosítása várható, illetve ezek megalkotása nélkül a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény hatálybalépésével koherenciazavar állna elő. Szükséges tehát a jogforrások különböző szintjein az új eljárási törvény és a különös eljárási szabályok összhangjának a megteremtése. Ennek első lépése a ma tárgyalt előterjesztés vitája és reményeink szerint a törvényjavaslat elfogadása.

Az előterjesztés 62 törvényt, 62 különös eljárási szabályt szabályoz, közel 350 paragrafusban. Lehetetlen vállalkozás egy ilyen terjedelmű szabályozás ismertetése. Egyébként az előterjesztés részletekbe menő precizitással tartalmazza többek között az ügyfél értesítésére vonatkozó szabályokat, foglalkozik az ügyintézési és hiánypótlási határidő rendezésével, a szakhatóságok megkeresésének szabályaival, újraszabályozza a hatósági fórumrendszert, továbbá a végrehajthatóságot.

Érdemes külön kiemelni, hogy a törvényjavaslat szinte valamennyi eleme tartalmazza az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos rendelkezéseket, szabályokat, ezzel megteremtve az elektronikus ügyintézés irányában az első legfontosabb lépéseket. Biztosítja, lehetővé teszi az ügyintézés lehetőségét egyes esetekben vagy bizonyos eljárási cselekményekben, míg más konkrét esetekben, éppen azok jellege miatt egyes eljárási cselekményeket kizár az elektronikus ügyintézés köréből.

Tisztelt Országgyűlés! Tavaly az általános vitában szóltam arról, hogy a törvény végrehajtására való felkészülés során a közigazgatás különböző szintjeire komoly terheket róhatunk. Felhívtam a figyelmet arra, hogy olyan törvényi és végrehajtási szabályozást és ehhez kapcsolódóan hatályba léptetést és menetrendet érdemes elfogadni, amely tartható, amely figyelembe veszi az emberi tényezőt. Közel százezer köztisztviselő felkészítéséről, felkészüléséről kell majd gondoskodni. Értelmezésemben a köztisztviselők felkészítése messze többet jelent annál, mint hogy a joganyagot egy vizsga időpontjára megtanulják a köztisztviselők, sokkal inkább arra van szükség, hogy el is sajátítsák azt, és az életben, a gyakorlatban, a hivatalban alkalmazni is legyenek képesek. A belügyminiszter asszony a vitában, az elhangzottakra reagálva is utalt arra, hogy a törvény hatályba léptetésével, az ahhoz kapcsolódó felkészülési menetrenddel kapcsolatosan bizony alaposan mérlegelnie kell a kormánynak és a Belügyminisztériumnak, hogy a törvény hatálybalépéséig ellátandó feladatokat hogyan ütemezi, hogyan látja majd el.

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény hatálybalépésével kapcsolatos feladatok ütemezéséről egy kormányhatározat rendelkezik. Ez a december 22-én elfogadott kormányhatározat, annak is a 8. pontja elrendelte a közigazgatási alap- és szakvizsgát tett köztisztviselők felkészítéséhez szükséges tananyagok elkészítését és a központi továbbképzési programok kidolgozását. Rendelkezett továbbá az alap- és szakvizsgát tett hatósági jogalkalmazó tevékenységet végző köztisztviselők vizsgakötelezettséggel nem járó felkészítésének megkezdéséről is. A tananyag elkészítésének határideje 2005. január 15-e volt, míg a felkészítés megkezdésének további határideje február 15-e volt.

A határozat 9. pontja elrendelte a köztisztviselők informatikai továbbképzési programjának kidolgozását, a továbbképzés ütemtervének elkészítését 2005. március 1-jei határidővel. A kormányhatározat szerinti képzés, felkészítés az önkormányzati köztisztviselői kar vonatkozásában azonban sajnos még érdemben nem kezdődött el, sem vezetői, sem ügyintézői szinten. Figyelemmel a szabályozásváltozás tartalmi és mennyiségi mértékére, fel kell tegyük a kérdést: elvárható-e a köztisztviselői kartól a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény hatályba léptető rendelkezése szerinti időpontra történő alapos és teljes körű felkészülés?

Ugyancsak kritikus pont a kormányhatározat 6. pontjában megfogalmazott azon elvárás, amely szerint a hatálybalépés napjáig - ez év novemberéről van szó - gondoskodni kell az önkormányzati rendeletben foglalt különös eljárási szabályok, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény és a ma tárgyalt, elfogadásra váró eljárási szabályozás közötti összhang megteremtéséről. Jól tudjuk, hogy a magasabb szintű jogszabályok és az önkormányzati rendeletek közötti összhang megteremtésének előfeltétele a magasabb szintű jogszabályok megalkotása és kihirdetése. Ezt követően, az önkormányzati jogalkotási gyakorlatot figyelembe véve, minimálisan 30-60 nap szükséges az önkormányzati rendelettervezetek elkészítéséhez és képviselő-testületek általi elfogadásához. A hatálybalépésig öt hónap van hátra, és véleményem szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy ezen időszak alatt lesznek a központi és a helyi közigazgatási szerveknél az általános szabadságolások. Ez is egy olyan emberi tényező, amit szintén érdemes számításba venni.

Összefoglalva, kényes pontja a tárgyalt kérdéskörnek az, hogy a tervezett hatálybalépés napjáig teljesíthető-e az önkormányzati szintű jogharmonizáció és a köztisztviselői kar eredményes felkészítése. E kételyek felelős megfogalmazása mellett azonban a Szabad Demokraták Szövetsége az előterjesztést egy jól előkészített, kimunkált javaslatnak tartja, olyannak, amely támogatható. Azzal együtt is egyébként, hogy vannak olyan szabályai, vannak olyan rendelkezései - és ez teljesen természetes egy közel 350 paragrafusból álló előterjesztésnél -, amelyek nyilvánvalóan módosításra kerülnek, éppen a bizottságokban, a szakbizottságban elfogadott vagy elfogadásra javasolt módosítási irányok mentén.

Az SZDSZ nevében még egyszer arra biztatom képviselőtársaimat, hogy az előterjesztést gondossággal tárgyalják meg, és a bizottsági javaslatok figyelembevételével, akár módosításokkal támogassák.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu