TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Valóban kockázatos dolog képviselői önálló indítványt beterjeszteni, hiszen minden törvénymódosítás arról szól, hogy egy eddig érvényes paragrafust meg kell változtatni, tehát tulajdonképpen valamennyi parlamenti törvényalkotás, törvénymódosítás felfogható úgy, ahogy képviselőtársaim mondják, hogy óriási tévedést követett el az, aki az előző, most módosítandó paragrafust megszavazta, kövesse meg azokat, akiket ez kedvezőtlenül érintett. Ezt így meg lehet tenni. Természetesen, miután akkor kerül sor a korrekcióra, amikor még nem lépett életbe a törvény, olyan túl nagy hibát, túl nagy bűnt nem követtünk el az érintettekkel szemben, mint ahogy képviselőtársaim itt beállítják.

Én is szeretném azonban Domokos úr megjegyzését visszautasítani. A jó ízlésem tiltja, hogy most elmeséljem, hogy ehhez az egész ügyhöz a kezdeti felvetéstől kezdve milyen volt a személyes hozzáállásom. Ugyanakkor az mindenesetre komolytalanságra vall, ahogy felfogja, hogy itt egy főjegyző elbocsátása vált ki parlamenti törvényalkotási aktust. Én azt gondolom, hogy a szocialista képviselőcsoport és a szabad demokrata képviselőcsoport is sokkal komolyabban végzi a munkáját annál, mintsem hogy ilyen módon gondolkodna, ahogy Domokos úr az imént feltételezte. Gondolom, hogy a saját törvényalkotási kezdeményezéseikből indult ki.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu