TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem szót, mert egyike voltam azon képviselőknek, akik az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, illetve illetékességénél fogva az általános helyetteséhez, Takács Albert úrhoz fordultam egy nagyon kényes iskolai ügyben. Tudva azt, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosának nincs hatásköre az Országgyűlésre, az országgyűlési képviselőkre vonatkozóan, ugyanakkor egy olyan eset fordult elő, hogy szinte az ország valamennyi közoktatási intézményében politikai röpirat ismertetését kérték az iskolaigazgatóktól, ellenzéki párt alelnöke írta ezt a körlevelet.

Abban kértem segítséget Takács Albert úrtól, hogyan lehet elérni, hogy a közoktatás intézményeiben ne sérüljenek az ott dolgozók és a gyermekek alapvető alkotmányos jogai. Szeretném megköszönni azt a segítséget, amelyet az iskolák érdekében, óvodák érdekében, az ott dolgozók érdekében kaptunk ennek a feszültségnek a feloldásához. Valóban olyan helyzet teremtődött, amelyről Takács Albert úr beszélt előadói beszédében, hogy belekerült az ombudsman egy nemkívánatos helyzetbe, politikusok közötti vitába, ugyanakkor szakmailag igen felkészülten és megalapozottan oldotta meg azt a helyzetet, mindvégig kitartva amellett, hogy az állampolgárok, a gyerekek, az iskolákban dolgozók alapvető jogainak érdekében járt el, az ő jogsérelmeiket igyekezett megakadályozni.

Ezzel azt a célt, amiért hozzá fordultam, magam is elértem, mert nem az volt a célom, hogy politikai tőkét kovácsoljak ebből az akcióból, hanem az volt a célom, hogy elejét vegyük azoknak a politikai, pártpolitikai behatolásoknak, amelyekre kísérlet történt az iskolákban, óvodákban, és amelyek hosszú távon lehetetlenné tennék ezen intézmények normális munkavégzését.

(12.30)

Azt gondolom, hogy Takács Albert úr és munkatársai olyan módon jártak el, amellyel talán hosszú távra megelőzhetjük azt, hogy a pártpolitika törvénytelen, megengedhetetlen módon avatkozzon be közintézmények, így közoktatási intézmények belső életébe.

Köszönöm a segítséget valamennyi biztos úrnak, azoknak is, akikről most név szerint nem emlékeztem meg, de figyelemmel kísérve munkájukat, csatlakozni tudok Lezsák képviselő úrhoz és a vezérszónokokhoz; azt gondolom, hogy ebben a zaklatott politikai életben, amelyben részünk van, egy biztos pontot jelentenek munkájukkal, és ehhez a munkához kívánok valamennyiüknek továbbra is jó egészséget és normálisabb politikai légkört, hogy eredményesebben tudjanak dolgozni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu