FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen. Igen tisztelt Államtitkár Úr! Abban, hogy tudatos fogyasztóvá váljék az új generáció, közös feladatunk van, a családoknak, az államnak, és úgy gondolom, mindenkinek, aki az országban él. Ugyanakkor én fontosnak tartanám azt is, hogy a fogyasztóvédelem ne csak a hagyományos eszközökhöz nyúljon a jövőben. Nagyon fontosnak tartanám a fiatalok interneten keresztüli tájékoztatását, hiszen pontosan ez az a korosztály, amelyik leginkább ott ül a számítógépek előtt, olyan ismeretanyaggal rendelkezik, amivel az idősebb generáció már nem, és ugyanakkor ezeken a csatornákon keresztül szerintem a fiatalokhoz, gyerekekhez hamarabb el tudnánk érni. Tehát javasolom, hogy ezen a területen is induljon meg a munka.

Örömmel tapasztaltam egyébként, hogy ebben a könyvben jó néhány internetcím is szerepel, ahol a fiatalok részletes tájékoztatást kapnak akár az alkohol, akár a dohányáruk egészségkárosító hatásáról, és sorolhatnám tovább. Tehát én nagyon hasznosnak tartom ezeket a kezdeményezéseket. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu