DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő tervezet hatalmas késéssel igyekszik megfelelni az uniós gyakorlatnak, és engedje meg, hogy visszalépjek abba az időbe, amikor az uniós csatlakozás a mezőgazdaság és vidék területén még nem volt egyértelműen azonos a veszteség szó jelentésével, és a gondolkodó fők inkább a lehetőség fogalmával kapcsolták össze. Későbbi korok történészei majd kielemzik, hogyan lett a lehetőségek birtokosából vesztes, ehhez az eljövendő munkához egy kis adalék az előttünk fekvő törvénytervezet elkészítéséhez vezető kacskaringós út.
A Magyar Demokrata Fórum bő fél esztendővel uniós csatlakozásunk előtt, már 2003 őszén felhívta a kormány figyelmét az Európai Unió vidékfejlesztési támogatására, különösen a korai nyugdíjazás intézményére. Az akkor ülésező agrárkerekasztal figyelmét is felhívtuk erre a lehetőségre, hisz nagyon fontosnak tartottuk, hogy ezt a támogatást a magyar gazdák is megkaphassák.
(18.10)
Sajnálatosan természetes a magyar politikai életben, hogy a győztes párt saját megítélése szerint egyben a bölcsek kövének hordozója is. Vannak elemzők, akik szerint kisszerű szerzési vágy miatt fordultak kérésünk ellenére a napjainkban elvetélőben lévő földért életjáradékö program felé. Akad olyan szakértő, aki a nemzeti vidékfejlesztési terv elfogadtatása körüli mulatságos és, valljuk be, hazánknak óriási presztízsveszteséget is jelentő nemzetközi csetlés-botlásnak tulajdonítja azt, hogy a korai nyugdíjazás intézményét időben, valamikor az MDF jelzésével egyidejűleg nem akarta bevezetni a kormányzat. A különbség a két, idős emberek számára biztosított kifizetési forma között nem túlságosan jelentős, habár a magyar életkilátások figyelembevételével az öt év korkülönbség az igénybevétel kezdési időpontját illetően sem kevés, a belső lényegét tekintve azonban óriási.
A földért életjáradékö lényege, hogy az állam tulajdonába kerülő földet végtelen bölcsességében annak adja, akit erre alkalmasnak talál. Hazánkban sajnos vélelmezhető, hogy alkalmas emberek általában a klientúra környékén lelhetők fel. Ha birtokkoncentrációról beszélünk, pont ez a folyamat az, ami esetlegesen a birtokkoncentráció irányába mutat, amiről Horváth képviselő úr beszélt.
A korai nyugdíjazásnál óriási különbség, hogy elsősorban a családot, illetve a környezetben élőket preferálja, segíti a vidéken maradást, a paraszti tudás átadásának folyamatát, az ágazat szereplőinek akár családi alapon történő fiatalítását. Számunkra ezért fájó az eddig elszalasztott lehetőség, mert a teljesítés forrásait nagyobb részben az Unió viselné, hiszen a programokat 80:20 százalék arányban finanszírozza az Európai Unió és a magyar költségvetés. Elvesztegetett évek, a magyar gazdák számára elvesztegetett milliárdok.
Szokás fölemlegetni, hogy a magyar gazda nem elég versenyképes az uniós versenyben. Nagyon ritkán hallani azonban azt, hogy mennyire rontja esélyeit az ágazat vezetése és a kormányzat maga. Elég most erről annyi, hogy a hírek szerint cseh, lengyel, szlovák és szlovén versenytársaink már idén igénybe vehetik ezt az intézményesített támogatási formát. Jogosan merül fel az érintettekben a kérdés, hogy csak e miatt a késés miatt hány olyan milliárdtól esik el a magyar gazdatársadalom, ami a versenytársakhoz befolyik.
A képviselői kutatószolgálat rendelkezésünkre bocsátott háttéranyaga szerint 10 ezer igénylővel számolva átlagosan havi 40 ezer forintról van szó, amely mélyen alatta marad akár a környező országokban hasonlóan juttatott összegeknek, az Európai Unió korábbi tagjaihoz képest meg gyalázatosan alacsony. Tehát több mint 5 milliárd forintról van szó, még ilyen kondíciók mellett is.
A jelen tervezet dodonai megfogalmazásai sem segítenek tisztán látni. Ez azért sajnálatos, hiszen itt elhangzott, hogy egy európai keretszabályozásról van szó, és maga a keretszabályozás viszonylag tágabb teret ad az éppen kodifikáló kormányzatnak. Kékkői képviselő úr a kisebbségi vélemény megfogalmazásakor utalt arra, hogy teljesen más megfogalmazást is lehetne használni.
Miért probléma? Nézzük! Különösen a mezőgazdasági termelő fogalmi meghatározása homályos. Az őstermelő sokat vitatott fogalmát a Horn-kormány vezette be a személyi jövedelemadóról szóló '96. évi törvény módosításával, illetve az ehhez kapcsolódó 228/1996-os kormányrendelettel, amely '97. január 1-jével lépett hatályba. Őstermelők gyakorlatilag csak ez időpont után szerezhettek tevékenységüket igazoló úgynevezett őstermelői igazolványt, és általában 1997 derekától tudják igazolni a kiváltott okmánnyal, hogy ezt a tevékenységet végzik. Jelen rendelet az igénylést megelőző tíz éve mezőgazdasági termelő tevékenységet folytató főfoglalkozású őstermelőről beszél. Ha ezt a megfogalmazást tekintjük sarokpontnak, csak 2007 közepe tájától kezdődhetnek őstermelői körben az igénylések, ami a már megszokott idő- és pénzveszteséget jelenti.
További nyelvészkedésre ad okot a családi gazdálkodók megnevezése egy valamintö szócska kíséretében. Ha az uniós direktívát szolgaian átvesszük, és a tíz év működés az ő esetükben is fő kritérium, ami a szövegezésből egyértelműen nem derül ki, akkor a családi gazdálkodók esetében a korai nyugdíj intézménye csak jóval 2010 után vehető igénybe. Nyilván nem ez a cél. Kérjük az előterjesztőket, pontosítsák a fogalmazást, gyorsítsák a folyamatot, és bővítsék a támogathatók körét.
Gondolatébresztőnek közlöm, hogy több tízezer mezőgazdaságból élő volt téesz-, ma gazdasági társaságok által alkalmazott mezőgazdasági munkás van hazánkban, akiknek kis földecskéje alapot adhat a korai nyugdíjra, ám a jelen tervezet nem is említi őket. Ez a népesség, amely viselte a kollektivizálás, a téeszesítés terheinek java részét, kemény munkája mellett évtizedekig nem szerzett nyugdíjjogosultságot, bére jellemzően nem érte el a magyar átlag 70 százalékát sem. Ez a réteg megint kimarad a lehetőségekből. Ezért kérjük, pontosítsák a fogalmazást, gyorsítsák a folyamatot, és bővítsék a támogathatók körét.
Nehéz helyzetben vagyunk a támogatást illetően, mert itt többször elhangzott, hogy lehetne bővíteni a kört, lehetne tenni pontosabb megfogalmazásokat, fel lehetne gyorsítani a folyamatot. Úgy tűnik az eddigi megnyilatkozásokból, hogy a kormányzatnak éppen az a célja, hogy minél később induljon be ez a folyamat, vélhetőleg az előbb említett másik életjáradék-formáció preferálása miatt. Azonban mindezek ellenére, ha azt mondjuk, hogy emiatt nem támogatjuk, akkor azzal vádolnak minket, hogy a gazdatársadalommal szembefordulunk.
Mi nagyon szeretnénk támogatni ezt a törvénymódosító javaslatot, de kérjük a kormányt, hogy gondolja végig, és ha őszintén segíteni akar a gazdákon, ha minél gyorsabban be akarja hozni azt az elmaradást, amely a saját tehetetlensége miatt következett be, akkor gondolja végig a javaslatot, és azt is mondhatnám, hogy átdolgozásra vegye vissza, de a módosító javaslatok befogadásával tegye lehetővé, hogy végül egy jobb törvény kerüljön elfogadásra itt a Házban.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés