DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! A miniszterelnök úr két héttel ezelőtt e Ház falai között az egészségügy területén a jövőben megteendő 21 lépésről tett bejelentést. Az elmúlt héten a tárca vezetőjének nyilatkozatát hallhattuk, olvashattuk a sajtóban, mely szerint a szeptemberi idénykezdés, őszi időszak elején újabb lépések fognak következni.
A Magyar Demokrata Fórum egy 22., azonnal megteendő lépésre tesz most javaslatot: javasoljuk, hogy haladéktalanul vonják ki a forgalomból és tiltsák meg a higanytartalmú védőoltások alkalmazását. A számos oltóanyagban megtalálható thimerosal az egyik fő forrása a gyermekek szervezetébe kerülő higanynak. Az autizmust és a higanymérgezést egymással szinte mindenben megegyező tünetek és kórélettani rendellenességek jellemzik. Mivel az oltóanyagban higany van, az eddig elvégzett vizsgálatok arra utalnak, hogy az autizmus a higanymérgezés egyik formája. Az autizmus járványszerű növekedése világszerte problémát okoz. Magyarországon 2001-ben még csupán 20 ezer beteget tartottak nyilván, mára már ez a szám 50 ezer fölé növekedett.
A Magyar Demokrata Fórum az elmúlt évben már több ízben próbálta felhívni a figyelmet autista honfitársaink ellátásának problémájára. Mivel a betegek számának robbanásszerű növekedését tapasztalják, és ennek nemzetgazdasági hatása is több tíz milliárd forintra tehető évente, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a betegek száma ne növekedjen.
Hivatalosan Magyarországon ma még nem ismerik el, hogy a higanytartalmú oltóanyagok és az autizmus között összefüggés lenne, sőt az országos tiszti főorvos egy nyilatkozatában rossz tréfának nevezte a felvetést, és azzal vádolta az érintett szülőket, civil szervezeteket, akik a témát folyamatosan életben tartják, hogy veszélyeztetik az ország járványügyi biztonságát. Nem erről van szó.
Mindenki elismeri, hogy Magyarország járványügyi biztonsága, Magyarország gyermekgyógyászati ellátása példaértékű az egész világ számára. Mit mutatnak az adatok? Az amerikai genetikai központ kutatócsoportja járványtani bizonyítékokkal igazolta, hogy közvetlen kapcsolat van az oltások és a betegség között. Az amerikai élelmiszerügyi és gyógyszerügyi hivatal, az igen híres FDA kockázatfelmérése alapján az amerikai gyermekgyógyászati akadémia és a közegészségügyi szolgálat már 1990-ben közösen adott ki egy nyilatkozatot, amelyben követelték a higanynak az oltóanyagokból való kivonását.
Az Egyesült Államokban már rég betiltották az ilyen tartalmú oltások 6 év alatti alkalmazását. És feltehetően a magas kockázat miatt döntött úgy a német, az angol, a dán egészségügyi hatóság, hogy kivonja a forgalomból ezeket a készítményeket. Tették ezt mindazok ellenére, hogy közismert az a 2003-ban készült WHO-felmérés, amely biztonságosnak ítélte az oltóanyagok alkalmazását.
Magyarországon már kapható higanymentes oltóanyag védőoltások alkalmazására, de kötelező alkalmazása várat magára. Ezért javasoljuk 22. lépésként, hogy haladéktalanul vonják ki a higanytartalmú oltóanyagokat, és csupán higanymentes változatot lehessen alkalmazni.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés