DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk lévő törvényjavaslat alapos vitája arra indít, hogy a témáról megkíséreljek átfogó képet nyújtani néhány percben itt az Országgyűlésnek. Úgy érzem, hogy időnként a részletek olyan fontosak lettek, annyira láthatóak, hogy a teljes kép elhalványul. Hogy is van a közmondás? Hogy a fától az erdőt vagy az erdőtől a fát látjuk vagy nem látjuk.

Az alaptémánk a foglalkoztatás. Igen jól definiálódtak a jelenségek időnként. Éppen az előbb örültem, hogy Gúr Nándor képviselő úr különbséget tett a két szó között, a két fogalom között, nevezetesen foglalkoztatottság és munkanélküliség. Jó, ha az ilyen fogalmak tiszták számunkra.

Egyébként az első számú törvényben, ami a kezünkben van a foglalkoztatás elősegítéséről, az általános indoklás mondata is hasznos, kívánnám, hogy továbbra is így legyen. Hogy is szól ez? A magyarországi munkaerő-piaci helyzet alapvető jellemzője, hogy az alacsony foglalkoztatottsággal alacsony munkanélküliség párosul. Aztán továbbmegy a javaslat, az álláskeresők mielőbbi foglalkoztatását kívánja elősegíteni az ellátórendszer, valamint a munkaerő-piaci képzések támogatásának átalakításával.

Azért olvastam fel ezt a két mondatot, hogy azt is demonstráljam, tisztelt Országgyűlés, hogy amikor látjuk az általános képet, a jó képet, akkor a második mondat, a megoldás, bizony már mintha nem is lenne köszönő viszonyban az előzővel. Ugyanis annyira egy részlete valaminek, és nem is áll össze a témával. Miért mondom, hogy messze esik a fától, és olyan részlet, ami persze, hogy fontos, de a nagy kép mintha elveszne azért, mert ezt a részletet követjük. Arra szeretném a tisztelt Országgyűlés figyelmét felhívni, hogy a nagy kép nem áll össze.

Mi az a nagy kép, amit látnunk kellene? Az, hogy a termelőeszközök, a magyar gazdaság termelőeszközei megvannak, de nem állnak össze. Tehát nincs annyi termelés, mint amennyire a magyar gazdaság képes. Nem történik annyi termelés, amennyi történhetne, amire képesek vagyunk. Ha az egyszerű, klasszikus közgazdaságtan vagy bármilyen közgazdaságtan fogalmaira gondolunk, a termelőeszközök, a föld és a természet egyik oldalon, a munka, az emberi hozzájárulás, a tőke, az eszközök és valamiféle más vállalkozási készség a másik oldalon. Ha így gondolkodunk, ez is jó elindulás. Oda segít bennünket, hogy kimondjuk, tisztelt Országgyűlés, tisztelt Magyarország, ezek a termelőeszközök nem állnak össze. Valamiképpen az elmúlt évszázad ebben nem volt hasznos, nem segített, különösen az elmúlt évszázad második fele, s ebből mintha nem nőttünk volna ki, vagy nehezünkre esik kinőni.

Az általánosítás után mondhatok egy-két példát. Épp arról a vidékről, amelyiket tetszettek többször is idézni, és amelyet magam is jól ismerek, Szatmár-Bereg, az ország északkeleti része, a legnagyobb munkanélküliségi rátát jelentik. Elmegyünk a falvakba, a tanyákra, és látjuk.

Ugyanakkor ezer meg tízezer hektárnyi földterület nincs megmunkálva. Mi terem rajta? Bukfenc, gaz, és olyasvalami, ami aztán betegségeket, allergiát okoz. A föld is megvan, az ember is megvan? Az ember tízezer esztendőkön át úgy élt meg, úgy létezett az emberiség, hogy a földet megművelte. Aztán valahogy eljutottunk odáig a társadalmi organizációk során a XIX. és XX. században, hogy más a helyzet, nagyüzem, technológia, és ma ott van a föld, és ott van az ember, de az ember azt mondja, mit is hallottunk, képviselő úr, valaki jelentette itt nekünk ma, hogy valamelyik faluban 380 ember él, és abból 11 a foglalkoztatott, a többi él munkanélküli-támogatásokból vagy valahogyan.

Én úgy röstellem magam, tisztelt Országgyűlés, hölgyeim és uraim! Én magam közgazdász vagyok, és mondhatom, hogy röstelljük magunkat mindnyájan, törvényhozók, hogy ez lehetséges. Ilyen ország ez, így állnak össze a dolgok. Ugyanis továbbmegyek, engedtessék meg, hogy merész legyek, továbbmenjek, és azt mondjam, azért kell itt olyan törvényekről tárgyalnunk, amikről tárgyalunk, a foglalkoztatás elősegítéséről, mert nem állnak össze a dolgok, nem állnak össze a termelőeszközök.

Abban a faluban, tisztelt Országgyűlés, szívesen vállalkoznék rá, alakítsunk néhány munkacsoportot, és menjünk el négyen-öten képviselők tíz olyan faluba, ahol hasonló jelenség van, amit most idéztem, hogy 300-400 lakos, amiből csak 11 embernek van keresőfoglalkozása. És akkor nézzük meg, próbáljuk a történelmi vagy az anyakönyvi adatokból, a temetőkből, a statisztikákból megtudni, hogyan élt az a falu 300 évvel ezelőtt, de inkább 150 évvel ezelőtt, amikor már a feudális nyomorúság nem szorította le, de még a XX. századbeli bürokrácia és újabb feudalizmus sem bénította, térítette tévútra.

(14.00)

(Dr. Kis Zoltánt a jegyzői székben Podolák György váltja fel.)

Szóval, ami létezik, lehetséges, ami létezett 150 évvel ezelőtt abban a faluban, hogy emberek megéltek, és a tehén megtermelte a tejet, és a tyúkok megtojták a tojást, és volt annyi gyümölcs, és nem kellett elmenni a városba valahová, hogy megvegyék a zöldséget, hanem megtermelte persze otthon - szóval, hogy is van ez? A nagy kép, a makrokép és a mikrokép, hogy mi van a faluban, ezeket jó volna időnként a törvényhozóknak ha egy pillanatra is megvillantanánk, és odatenni az asztalára azoknak, akiknek a cselekvés a feladatuk, a tudományos intézetek, az egyetemek, de elsősorban persze a kormányzat, amelyik aztán ezt igazgatja, mozgatja, s mi, törvényhozók olyan törvényeket alkotnánk, amelyek olyan jelzéseket adnak a kormánynak, hogy tessék már odafigyelni, hogy összeállnak ezek a termelési eszközök. Ugyanis hogy miért nem állnak össze, az persze egy hosszú litánia lenne.

Ha összefoglalhatom egy fél percben, a XX. század végére, a XXI. század elejére persze megöröklöttük a múlt évszázadnak azt a nagy kísérletét, amiben az volt a fétis, hogy minél nagyobb, annál jobb. Nagy gyár, nagy bank, nagy kormány, nagyüzemi mezőgazdaság, és az emberek ebben a nagyüzemi mezőgazdaságban megtanulták, hogy alkalmazottnak kell lenni. A menedzserek is megtanulták, hogy alkalmazottjuknak kell lenni, a kormány is és mindenki, a véleményformálók is. Tehát, aki ma nem alkalmazott, tisztelt Országgyűlés, tisztelt Magyarország, az - mit mondjunk rá: foglalkozáshiány, munkanélküli - valahogyan nem is olyan jóravaló ember, mint a többiek. Pedig voltak és vannak olyan társadalmak, ahol az önálló valaki, legyen az iparos vagy kereskedő, vagy ha az agráriumról annyit beszéltünk ma, a gyümölcstermelő meg az a családi gazda, amelyik megtermeli a fogyasztásának a nagy részét…

Én olyan családban nőttem föl, és nem történt semmi nagy baj velem - néhány másodperc, elnök úr -, amikor megtermeltünk mindent otthon, és csak annyi pénz volt a háznál, hogy időnként elmentünk megvenni a sót és a petróleumot, és jól éltünk, és vidáman éltünk, mindent megtermeltünk. Nem azt mondom, hogy most olyan törvényeket hozzunk, hogy muszáj mindenkinek így élni, de ez is egyfajta kép, hogy a nagyüzemi, a nagy kormány világától visszanézhetünk oda, hogy másképpen is lehet, és akkor kevesebb bajunk lesz a foglalkoztatás megteremtésével, mert megteremtik azok az emberek, akik önmagukat foglalkoztatják, mert ott a föld, ott a természet, ott az ország, ott az Atyaisten, aki mindezt megadta.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu