DR. TOMPA SÁNDOR, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársak! A gazdasági bizottság a légi közlekedésről szóló törvényünk módosítását megtárgyalta, és a többség általános vitára alkalmasnak tartotta, azonban néhány szót erről a vitáról.

Ha a légi közlekedésről beszélünk, az emberek többségének elsőre a turizmus, a légiutas-szállítás jut eszébe, azonban mint ez a gazdasági bizottság korábbi üléseiről is már kiderült, és azt gondolom, hogy más szegmensei kapcsán is a parlamenti vitának világossá válik, a légi közlekedés fejlesztése egy-egy régió gazdasági felzárkóztatásának az első eleme szokott volt lenni a nemzetközi tapasztalatok szerint, valamint a fejlett légi közlekedés megléte, megjelenése a magas hozzáadott értéket képviselő iparágak jelenlétére utal.

Ezeknek a szempontoknak az előrebocsátásával, azt gondolom, elegendően indokoltuk azt, hogy nagyon fontos a törvényjavaslat, amely előttünk van és annak a módosítása, hiszen mint ahogy az államtitkár úr is az expozéjában erre utalt, mindenekelőtt egy alapvető jogharmonizációs feladatnak teszünk eleget, amikor ezt a törvényjavaslatot megtárgyaljuk. De túl ezen, eddig nem rendezett vagyonelemek rendezéséről, katonai kötelezettségek teljesítéséről és más olyan szabályozásokról, adatgyűjtésekről, illetve ezek biztosításáról és közzétételéről is szó van a törvényjavaslatban.

A gazdasági bizottság ülésén részletes vita bontakozott ki a törvényjavaslat kapcsán, ellenzéki padsorokban helyet foglaló képviselőtársaim több kérdéssel, illetve észrevétellel bombázták a tárca képviselőjét. Összességében úgy érzékeltem, illetve a bizottság többsége úgy érzékelte, hogy a felvetett kérdésekre, főleg ami a szakmai kérdéseket illeti, megbízható és megnyugtató válaszokat kaptak, ezzel együtt, ahogy jeleztem a mondandóm elején, a bizottság többsége tartotta általános vitára alkalmasnak.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu