FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A négy törvénytervezet egyik benyújtott változatáról szeretnék csak szólni, ez az alkalmi munkavállalói könyvvel való foglalkoztatás. Azért erről, mert ezzel a kérdéssel elég sokat foglalkoztam, lévén az alkalmi munkavállalói könyvvel való foglalkoztatás döntő részében a mezőgazdasághoz kapcsolódna.
(12.50)
És ezt rögtön feltételes módban mondom, mert gyakorlatilag az eddig szabályozott rendszer nem tette lehetővé, hogy az alkalmi munkavállalói könyvvel igazából foglalkoztatás megvalósuljon Magyarországon. Mint említettem, döntő mértékben amúgy a mezőgazdaságban lenne erre szükség, hiszen a kézi munkaerő itt szezonális jelleggel igen jelentős.
Hihetetlen, de amikor most a munkanélküliség növekedéséről beszélünk, ami sajnálatos esemény, a mezőgazdasági munkavállalás keretében ugyanúgy óriási a munkaerőhiány. Sajnálatos módon az a strukturális elrendeződés, amely Észak-Magyarország nagy részére teszi most a munkanélküliek nagy számát, és az a hozzáállás, illetve ösztökélés, amit például a jelenlegi kormánytól is kapnak a munkanélküliek, egyszerűn nem teszik szükségessé számukra, hogy munkát vállaljanak.
A magyarországi munkanélküliek tekintetében - 2005 áprilisi kimutatás -: 419 ezer munkanélküli van, ezen belül, akikre igazán számítani lehetne e területen, a nyolc általánost vagy annál kevesebbet végzettek száma mintegy 42 százalék, 177 ezer. Mint említettem, a lakhely szerinti elrendeződés pedig olyan, hogy Borsod-Abaúj, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megyében találhatók meg legnagyobb számban. Értelemszerűen ezekről a helyekről nagyon nehéz elmozdítani az alkalmi munkavállalókat.
A törvénytervezet jelen formájában tesz kísérletet arra, hogy az alkalmi munkavállalás után fizetendő közteher mértékét valamilyen szinten csökkenti. Aztán egy másik érdekes mód emellett, hogy egyben megszünteti jövő év januárjától azt a kedvezményt, hogy kevesebb közterhet kelljen fizetni azon munkavállalók után, akik nyilvántartott munkanélküliek voltak. Én nem értem, hogy ezt miért teszi az előterjesztő, de januártól megszűnik az ösztönzés, hogy a munkaügyi központok által nyilvántartott munkavállalók foglalkoztatása esetén kevesebb járulékot kelljen a munkaadónak fizetnie.
Magyarországon jelenleg nincsenek olyan hadra fogható munkanélküliek, akiket tömeges méretben, az alkalmi munkavállalói könyv rendszere keretében például mezőgazdaságban lehetne alkalmazni. Én nem tudom egyébként, hogy a kormány milyen csodát vár ettől az intézkedéstől, hogy most, a törvény jelenlegi módosítása után majd a favágást végző, a metszegető személy, a bébiszitter és a házvezető hölgy, férfi valamilyen oknál fogva majd bejelentkezik alkalmi munkavállalónak. Nem tudom, hogy aki erre gondol, az egyáltalán ismeri-e a magyar valóságot, hogy tényleg ez az a pont-e, amely most sokat segíthetne a költségvetésen, hogy ezek a személyek majd hivatalos munkavállalók lesznek az alkalmi munkavállalói könyv segítségével. És mint ahogy itt elhangzott az egyik felszólalásban, mindazok az úgynevezett foglalkoztatók, akiknél tavasszal megjelenik a szomszéd, hogy lemetssze-e fát vagy esetleg valaki összehasogassa a tűzifát, és nem az alkalmi munkavállalói könyvvel jelentik be ezt a munkavégzést, akkor ők elvileg szabálysértést vagy bűncselekményt követnek el, és rájuk majd a törvény szigorával sújtanak le - ahogy itt már hallottuk is - 400 ezer forintos munkaügyi bírság keretében.
Megmosolyogtató, amikor tudjuk, hogy a bajok gyökere, forrása mennyire máshol keresendő. Hol is keresendő a bajok forrása? Mint említettem, statisztikai adatok tükrözik, és a munkanélküliek növekvő létszáma is erősíti, hogy úgy tűnik, mintha Magyarországon meglenne az a munkanélküli-létszám, amellyel a mezőgazdaságban jelentkező időszaki munkaerőigényt pótolni lehetne. De sajnálatos módon ez nem így van. Például a Borsod-Abaúj megyei Kondó községből négyheti hirdetés után egyetlenegy alkalmi munkavállaló nem jelentkezett Bács-Kiskun megyébe meggyet szedni, holott a nyilvántartott felnőtt lakosság 80 százaléka munkanélküli; Ózdról, ahol polgármesteri segítséggel, óriási szervezéssel nagy nehezen egy hétre hat személy jelentkezett munkavállalásra - szőlőterületen kellett -, és a harmadik nap után visszavonultak, azt mondták, ők ezt nem csinálják. Igaz, hozzáteszem, olyan, az idő és némi alkohol következtében megviselt emberek érkeztek, akik valószínű, hogy ezt a kemény fizikai munkát tényleg nem tudták ellátni.
De miért is van, hogy nem is mozdulnak efelé a magyar munkavállalók? Azért, mert önök például a száz lépés keretében is gyakorlatilag a családi pótlékot minden feltétel nélkül alanyi jogosultságúvá teszik. Gyakorlatilag ugyanezt tették a gyes és a gyed rendszerével. Magyarországon egy érdekes helyzet alakult ki: egy bizonyos réteg számára a három, négy, öt gyermek vállalása a megélhetést biztosítja, más típusú családoknál azonban a három, négy, öt gyermek vállalása éppen a tönkremenetelt biztosítja.
Természetesen a statisztikai adatokból általam jelzett azon réteg, amely egyáltalán hadra fogható lenne az alkalmi munkavállalás keretében, ezen belül a mezőgazdasági alkalmi munkavállalás keretében, a megélhetésnek az egyszerűbb formáját választja, és önök minden ösztönzést még meg is adnak ehhez a most részben és a száz lépés programja keretében átalakítandó szociális ellátási rendszer megváltoztatásával. Tehát mi az alapvető probléma? Hiába csökkentik a közteherjegy nagyságát a magyar munkavállalók részére, hiába növelik meg kétszáz napos felső határra az egy évben alkalmi munkavállalásban eltölthető napok számát, ha az alapvető lépés nem történik meg: a munkába állás.
Nyugodtan leszögezhetem tapasztalataim alapján, és ezt egész Magyarország tekintetében mondom, hogy Magyarországon változatlanul nincs hadra fogható kétkezi munkaerő a mezőgazdaságban. Ez egyébként nem meglepő, nincs ilyen hadra fogható munkaerő Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban. Ott nem is gondolkoznak azon, hogy a saját állampolgárságú munkanélkülijük elmenjen a mezőgazdaságba alkalmi munkavállalásra. Hogyan oldották meg a kérdést? Úgy, hogy azt mondták, mivel az Unió nem szabályozza a mezőgazdasági alkalmi munkavállalás feltételrendszerét, korlátlanul engedik, sőt ösztökélik őket, hogy külföldi, ez esetben döntő mértékben kelet-európai országokból fogadják és várják az alkalmi munkavállalókat. Spanyolország és Olaszország pedig Észak-Afrikából gyakorlatilag korlátlanul engedi be a kétkezi alkalmi munkavállalókat.
Ennek fényében nyújtottuk be most már éppen két évvel ezelőtt az alkalmi munkavállalás feltételeit szabályozó törvényünket, amit meglepő módon több bizottság egyhangú szavazattal támogatott, magyarul, a szocialista, szabad demokrata képviselők is egyhangú szavazatukkal támogatták, de azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ez a törvénytervezetünk két éve nem tudott idevergődni a plenáris ülésterembe, azért, mert volt és van olyan miniszter - Burány Sándor akkori és Csizmár Gábor jelenlegi -, akinek sikerült mindenkor megakadályozni, hogy ebből az elképzelésből törvény legyen.
Ennek egy árnyékkövetése és némiképp árnyékra vetődése az a módosítás, amelyben különleges feltételekkel engedélyt adnak az alkalmi munkavállalásra szezonális munkavállalás keretén belül a mezőgazdaságban külföldiek részére. Először a törvény ugyan nagyon szigorúan leírja, hogy csak azoknak lehet ezt majd megtenni, akik Magyarországon menekült, menedékes, bevándorlási vagy letelepedési engedélyt már kaptak; és egy különleges fordulattal a mezőgazdasági alkalmi munkavállalás feltételeiben évente maximum 60 napos feltétellel megengedik ezt. De kérdezem én, hol van még az a hat-hét törvény, amit meg kellene változtatni ahhoz, hogy ez a rendszer működjön, ugyanis minimum hét törvény és rendelet együttesen szabályozza a külföldi munkavállalók beérkezését Magyarországra. Az előterjesztésben önök erről nem szólnak, éppen ezért jelenleg, ha a külföldi mezőgazdasági alkalmi munkavállalásra érkezne be Magyarországra, 70-90 napot kellene neki várni, hogy a bejelentkezés pillanatától beérkezhessen az országba.
Azt már csak egy másik tízperces hozzászólás keretében tudnám kifejteni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy ez mennyibe kerül a munkavállalónak összegben, mit kell neki tenni, és mennyibe kerül a munkaadónak, hogy az összes adminisztratív akadályt leküzdje. Egyelőre
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés