GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Még egyszer mondom, biztos, hogy valami félreértésben vagyunk, én nem mondtam, hogy az ellenzék ezt nem támogatja. Én azt mondtam, hogy olyan fogalmakat használ ennek a törvénynek a kapcsán, amit én szeretnék javasolni, hogy, mondjuk, építsük be a földtörvénybe, hogy a mezőgazdasági üzem - mert ugye ezt a fogalmat hiányolja - vásárolhasson földet a jövőben. Támogatja ezt a javaslatot, képviselőtársam? Mert ha itt hiányolom a mezőgazdasági üzem fogalmát, akkor eleve hiányolhatom a földtörvény kapcsán is. Tehát én azt mondtam, hogy jó lenne, ha ezeket a fogalmakat nem csak egy-egy törvény kapcsán hiányolnánk.

Már régóta mondjuk, hogy ez egy nonszensz helyzet, hogy van, mondjuk, egy állattartó telep, és nem rendelkezhet földdel, csak a tagjai birtokolhatnak földet. Mondjuk, egy kft. önmagában egy mezőgazdasági üzem, csak jelzem, meg egy részvénytársaság is egy mezőgazdasági üzem. Ezt a fogalmat tisztázni kellene, mert nincs olyan, hogy egy fogalmat egy helyen szeretek, a másik helyen nem szeretem.

Csáky képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy ez a szabály az Európai Unióban 1990 óta él.

(18.20)

Azóta volt már egy MDF-kormány, utána volt egy szocialista kormány, utána volt egy Fidesz-kisgazda kormány, és azért eléggé furcsállom, hogy 2003 környékén jutott eszükbe, hogy ezt meg lehetne csinálni. Nem. Ugyanis az Európai Unió előtt bármikor be lehetett volna vezetni, de úgy érzem, hogy ez akkor senkinek nem volt fontos. Viszont rögtön fontos lett, amikor már ekörül problémát lehetett előidézni.

Azt gondolom, nincs itt arról szó, hogy bármelyikünk is azt gondolná, hogy ez a törvény nem jó, vagy önök azt gondolnák. Én tudom, hogy nem azt gondolják, csak szeretném, ha a fogalmakat tisztáznánk. És ha egyszer üzemet hiányolunk, akkor azt hiányoljuk már, mondjuk, a földtörvény kapcsán is!

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu