LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Pontosan arról beszéltem, és igyekeztem hangsúlyozni, Gőgös képviselő úr, hogy akik a “földért életjáradékö programot igénybe vették, azoknak egy része valószínűleg igénybe vehette volna a korkedvezményes nyugdíjat is. (Gőgös Zoltán: Nem termelő, Zoli, értsd meg!) Volt köztük olyan is, aki termelő.

Másrészt beszéltünk itt a Házban, volt interpelláció, azonnali kérdés a “földért életjáradékö program keretében átvett gyomos földterületek és azok bírságolása tárgyában; és szeretnék még egy dolgot pontosítani. Csatlakozásunk pillanatától lehetőség lett volna ennek a fajta korkedvezményes nyugdíjnak a bevezetésére. Ennek az alapja lett volna a közösség számára készített vidékfejlesztési terv, ott kellett volna megnevezni és bevezetni ezt a fajta támogatást. (Gőgös Zoltán: Nem jelentett volna több pénzt!) Ezen, azt hiszem, hogy nem kell vitatkozni, mert ezek tények, ezt az uniós szabályozás írja le. Persze, hogy óhatatlanul fölmerül azokban, akik szerették volna korábban ezt igénybe venni, és fölmerülhet nyugodtan az ellenzéki politikusokban, mint ahogy elhangzott ma is, hogy több alkalommal gond volt az európai uniós támogatások igénybevételénél a kofinanszírozással. Több alkalommal probléma volt, és bocsánatot kérek, de ennek a témakörnek a halogatása és a 2006-ig történő kitolása semmi másra nem mutat rá, csak arra, hogy valószínűsíthetően a hozzárakandó nemzeti rész kifizetésének a késleltetése ösztönzi a kormányt arra, hogy minél később kerüljön indításra ez a program.

Forrás: parlament.hu